hetilap

A Hetek múlt heti számában pünkösd ünnepe kapcsán olvashattunk a történelmi és modern kereszténység Szentlélekkel kapcsolatos különféle állásfoglalásairól. A vitatott kérdés elsősorban azon probléma körül kristályosodott ki, hogy a Szentlélek működése mindössze valamilyen eszmei, elvont, fogalmi szinten megragadható dolog-e, vagy pedig valóban természetfeletti, különleges, szemmel látható megnyilvánulások kísérik – azaz vannak-e csodák? A cikk kitért arra is, hogy főként a klasszikus protestantizmus, azon belül is elsősorban a kálvinizmus dolgozta ki azt a teológiát, amely szerint a csodák megszűntek az apostoli kor után. Ezt továbbfejlesztve a racionalista bibliakritika teljesen "törölte" a csodák lehetőségét az egész világtörténelemből, beleértve a bibliai kort is, mondván, hogy a Bibliából is csak azt kell elfogadni, amit az értelem bizonyossága is alátámaszt, márpedig az a csodákat – azaz a természet törvényeinek Isten általi ideiglenes felfüggesztetését – nem igazolja. Rendkívül érdekes adalék a felfogások, kultúrák ezen ütközéséhez Friedrich Heinrich Wilhelm Gesenius héber szótárának "prófétálás" szócikke. Geseniusról tudni kell, hogy jóllehet 1810 és 1842 között dolgozott hebraistaként Németországban, ószövetségi héber nyelvtudományi munkáit máig a világ legjobbjaiként tanítják és használják mindenhol, szótárát napjainkig sem sikerült felülmúlnia senkinek sem, sőt számos más szótár épül visszavonhatatlanul az ő kutatásaira, melyeket összehasonlító nyelvészként az óhéber, arab, szír, etióp, káldeus, arám, örmény, föníciai, ógörög, latin, kopt, szamaritánus, ófelnémet nyelvek és írások elsőrangú ismerőjeként végzett el. Ami pedig a prófétálás kérdését illeti, ez azért szignifikáns a felvetett kérdésben, mert ez az a szellemi-természetfeletti megnyilvánulás, amelyet a Szentlélek működésével kapcsolatosan az Ó- és az Újszövetség egyaránt a leggyakrabban említ. Már Mózes is onnan tudja meg, hogy Isten Szelleme rászállt Izrael hetven vénére, hogy azok váratlanul prófétálni kezdenek (4Móz 11,16–29); később Saul királyról olvassuk, hogy amikor próféták közé került, akik hangszeres kísérettel prófétáltak, rászállt az Úr Szelleme és maga is prófétálni kezdett korábbi ismerőseinek nagy megdöbbenésére (1Sám 10,5–13), majd ez többször is megismétlődött vele eksztatikus állapotban (1Sám 19,19–24); az Újszövetségben pedig mind pünkösdkor (Csel 2,1–18), mind más alkalmakkor (Csel 19,2–6) a prófétálás jelensége kísérte a Szentlélekben való keresztséget (alámerülést). Pál apostol a Szentlélek kilenc ajándéka ("karizmája") között sorolja fel a prófétálást (1Kor 12,1–11), amelyet a leginkább kívánatosnak tart valamenynyi között (1Kor 14). Gesenius szerint a prófétálást jelentő héber nává ige alapjelentésének fogalmi köre az alábbiakkal írható körül: "kibugyog", "előbugyborékol", "felpezseg", "felbugyog", "kitör", "kilövell", "kiárad", "vastag sugárban kiömlik", "mint folyadék, kidől", "felforr" stb. A prófétálásra vonatkozóan elsősorban passzív alakban használatos (hitnabbé), azaz "valaki más okozza azt, hogy kibugyogjon, kitörjön, kiáradjon stb.". Gesenius ezek után a prófétálás tevékenységét az alábbi módon próbálja körülírni: "valaki isteni inspiráció, befolyás alatt lelkesülten, buzgalommal, hévvel, tűzzel beszél, bőségesen, túláradóan törnek ki belőle a szavak", "beszédeket áraszt". Végeredményben – mint maga is írja – egy a földből bugyborékolva, erőteljesen előtörő, bőviz? forrás jelenhet meg a szemeink előtt, ha a prófétálásról – amely nem előre megmondást jelent görög alakjában sem! – képet akarunk alkotni. A szó bibliai előfordulásainak szövegkörnyezete egyértelművé teszi, hogy eksztatikus beszédről van szó, amelyet számos teológus így definiál: természetfeletti beszéd ismert nyelven. Vannak azonban, akik a prófétálás jelenségéhez sorolják az ember számára értelmetlen szavak kiáradását jelentő nyelvekenszólást is. Bármilyen szokatlanul is hangozhat korunkban, vallási meggyőződésünktől független, kétségbevonhatatlan kultúr- és vallástörténeti ténynek tekinthetjük, hogy kultúránk egyik legnagyobb közös kincse, a Biblia legnagyobb részében ilyen állapotban lévő emberek ilyen állapotban elhangzott beszédeinek gyűjteménye. De Gesenius tovább vizsgálva a szó Szentírás-beli előfordulásait még messzebb jut, amikor megállapítja, hogy egyes szövegösszefüggésekben a nává, a prófétálás nemcsak verbális kommunikációt, hanem viselkedésmódot, cselekvést, mintegy testbeszéddel, akcióval, mozgással eksztatikusan, elementáris erővel átadott üzenetet is jelenthet, mint ezt a bibliai prófétáknál számos esetben láthatjuk. Az 1Sám 18,10-ben Gesenius így írja körül a szó jelentését: "őrültként viselkedik", "mint őrült, hevesen, szilajul, erőteljesen, vehemensen, felkavaróan, megrázóan agitál, felizgat, nyugtalanná tesz, izgalomba hoz", sőt: "görcsösen, hirtelenül, szaggatottan, lökésszerűen eltorzulva, kifordulva dühöng, lelkesedik, rajongva beszél, eksztázisban van" stb. "Amint a próféták Isten Szellemétől megindítva gyakran őrültként, hevesen agitáltak, görcsösen eltorzultak…", írja, s ekkor… – témánk szempontjából is szinte külön kultúr- és vallástörténeti csemege, ahogyan a korai romantika korának német hebraistáját angolra fordító kálvinista amerikai teológus türelme fogytán szögletes zárójelben kommentálja ezen a ponton nála száz évvel idősebb kollégájának szavait: "[de ez inkább a hamis prófétákra volt jellemző, semmint az igazakra]"… Tetten értük ezen a ponton is a szótárak mélyéig belopózkodott vitát. Múlt századi Európánk romantikus Geseniusa azonban számos példát hoz eksztatikusan viselkedő igaz prófétákra is. Nem kell nagyon sokáig keresgélnie a Bibliában…(A szerző filozófus, teológus)