hetilap

Érdeklődéssel olvastam cikksorozatukat a pünkösdről és a modern pünkösdizmusról. A huszadik századi pünkösdi ébredés valóban gondolatébresztő téma, különösen a mozgalom igen gyors terjedése szempontjából. Vajon mi állhat annak a hátterében, hogy egy szellemi megtapasztalás és életmód, amelynek bibliai érvényességét másfél évezredig tagadták, néhány évtized leforgása alatt több száz milliós tábort toborozzon magának? Engedjék meg, hogy néhány motívumot kiemeljek a lehetséges okok közül. A mozgalom legtöbb teológusa szerint mindenekelőtt próféciák beteljesedése zajlik a szemünk előtt, és nem emberi kezdeményezés indította el a folyamatot – ahogy a híres pünkösdi szóvivő, Donald Gee mondta: "…a mozgalom egyik igen jellegzetes vonása, amely meglepő módon megkülönböztette a legtöbb olyan ébredéstől, amely előtte járt: egyszerűen egyetlen olyan kiváló személyiség vagy vallási vezető sem volt, akinek a pünkösdi mozgalom születését köszönhette – olyan spontán ébredés volt ez, amely a világ különböző pontjain szinte egy időben jelent meg. A reformációt szinte reflexszerűen Lutherhez kapcsoljuk, a kvékereket George Foxhoz; a metodizmust Wesley-hez, a Plymouth testvéreket Darbyhoz és Graveshez, az Üdvhadsereget William Booth-hoz és így tovább. A pünkösdi mozgalom kiemelkedő vezetői viszont maguk is a mozgalom gyümölcsei. Nem ők hozták létre a mozgalmat, hanem az formálta ki őket." A pünkösdi mozgalom terjedésének gyorsasága, hatásai és ellenhatásai egyaránt a vihar képét idézik. Egy karizmatikus lutheránus vezető szavaival a pünkösdiek "a kereszténység lábujjhegyen álló képviselői, akik mindig arra várnak, hogy valami történjen". Szó szerint értelmezték a Szentírást; olyan emberek kívántak lenni, akiket a "Könyv" és a Szentlélek vezet. A Szentlélekben való élet teljességénél kevesebbel nem érték be. Meggyőződésük szerint Isten e harmadik személyisége kezdeményezi a gazdag és változatos keresztény megtapasztalásokat, s az Ő jelenlétének és működésének világos bizonyítékai nélkül sem a személyes bizonyságtételek nem elfogadhatók, sem az istentiszteletek nem teljesek. És attól fogva, hogy a huszadik század elején egyre többen valóban megízlelték a mennyei erőt, ez a megtapasztalás is maradt a legfontosabb – a Jézusba vetett hit mennyei "visszaigazolása" –, sokkal inkább, mint doktrinális vagy egyházkormányzati kérdések. A gyors növekedéshez hozzájárult az is, hogy a pünkösdiek kezdetben újjáélesztő mozgalomként látták magukat az egyházon belül: az Azusa utcába és más ébredési központokba látogató lelkészek, evangélisták szolgálata Szentlélek-keresztségük után friss lendületet vett, illetve "pillanatok alatt" széthordták a tüzet, hazavitték gyülekezeteikbe. A mozgalom kezdetben főleg a névleges és az ellankadt keresztényekre hatott. Emellett igen nagy hangsúlyt tettek az evangélium hirdetésére is. Nem vártak az emberekre, hanem ők maguk kezdeményezték a kapcsolatokat, igyekeztek elérni őket. Arra a kritikára válaszolva, hogy a pünkösdiek írói munkássága elenyésző, egy történészük a mozgalom ötvenéves évfordulóján ezt mondta: "Krisztus második eljövetelének várása olyan nagyfokú volt, hogy inkább a rövidtávú dolgokra tettünk hangsúlyt. A mi üzenetünk az azonnaliságot fejezte ki: annyi elveszetthez kell eljuttatni Krisztus örömhírét, amennyihez csak lehetséges, még mielőtt Ő visszajön. Így hát sokat prédikáltunk, sokat imádkoztunk és böjtöltünk, de keveset írtunk." A pünkösdi misszionáriusok általában nem váltottak retúrjegyet a hajóutakra: úgy számítottak, hogy a Jézus visszajöveteléig hátralévő időt már a munkaterületükön töltik el. Az evangelizációs buzgalmat rendkívüli áldozatkészség és spontaneitás jellemezte; a személyzet előre megszervezett anyagi támogatás nélkül, "hitből" utazott el a föld minden tájára, és szolgált ott. Már korán érvényesült a bennszülött gyülekezetek alapításának elve. Lewi Pethrus, a bámulatos szervezőképességgel megáldott svéd úttörő például ezt mondta a gyülekezetéből kiküldött misszionáriusoknak, akik Brazíliában három-négyezer fős közösségeket építettek fel: "Most mindezeket a nagy gyülekezeteket rábízzuk a brazilokra. Mindannyian búcsúzzatok el tőlük, és álljatok tovább. Menjetek a szűzföldekre, és kezdjetek mindent elölről. Indítsatok rövid távú bibliaiskolákat; tanítsátok a brazilokat Isten Igéjére és arra, hogy engedelmeskedjenek Istennek és egymásnak, hogy ne legyenek vadak és lázadók." A pünkösdi hívők életstílusa és üzenete abból a meggyőződésből táplálkozott, hogy Isten közöttük van, és kiválasztotta őket egy munka elvégzésére. Ez a bizonyosság, ez a belőlük sugárzó valóságérzet volt az, amely kétségkívül vonzotta az embereket. Valaki azt mondta: "a pünkösdiek azért meggyőzőek, mert ők maguk is biztosak igazukban". Emellett nagyméret? istentiszteleteket tartottak, amelyek fokozottan megteremtették a közösséghez tartozás érzését. Nemi, faji vagy társadalmi hovatartozása alapján senkit sem különböztettek meg hátrányosan, s ez a tendencia minden rétegből vonzotta az embereket. A természetfeletti gyógyító erő, amely már a múlt század derekán újjáéledt az egyházban, továbbra is látványosan működött közöttük, és törődtek a pszichológiai szükségekben levőkkel is. Végül, valóban már az első időktől fogva, újságokat és folyóiratokat használtak a pünkösdi üzenet hatékony terjesztésére, és késlekedés nélkül technikai arzenáljuk részévé tették a huszadik századi tömegmédia többi eszközét is. (A szerző teológus, egyháztörténész)