Aki azt hinné, hogy ezek a tünetek csak önkényuralmi rendszerekre jellemzőek, az
bizony óriásit téved. Az Egyesült Államok demokratikus társadalma sem mentes a gyűlölettől
és az ilyen érzelmen alapuló bűncselekményektől. A Colorado államban lezajlott
iskolai lövöldözés, avagy a kaliforniai óvodában elkövetett gyilkossági kísérlet
világosan mutatja, hogy a gyűlöletet itt sem lehet kordában tartani. Az ilyen megnyilvánulásokat
ezen a tájon "hate crime", azaz gyűlöletből fakadó bűncselekmény néven
emlegetik és a törvényhozás külön kategóriába kívánja sorolni.
Az amerikai alkotmánynak van egy olyan cikkelye, amely biztosítja a polgárok számára
a szólás- és kifejezési szabadságot, amely a demokratikus társadalom egyik alapfeltétele.
Érvényes pedig ez mindaddig, amíg nem fenyegeti más ember vagy embercsoport személyes
biztonságát. Amennyiben valaki egy szűk kijárattal rendelkező teremben ok nélkül
"tűz!"-et kiált, és a keletkezett pánik emberéletekbe kerül, az illető felelős
a cselekedetéért. A dolog hátulütője az, hogy ezt a jogot sokan félreértelmezik és
a szabadságot szabadossággá kívánják alakítani, sőt téveszméikért hajlandóak
nyilvánosan is síkra szállni.
Az úgynevezett gyűlöletből fakadó bűncselekmények persze különböznek a közönséges,
avagy mindennapos bűnözéstől. A közönséges bűnöző betör egy lakásba vagy házba,
és elvisz néhány értékesebb holmit. A zsebmetsző kilopja az áldozat pénztárcáját,
de ezek a bűnözők nem veszélyeztetik embertársaik életét. Amikor azonban valaki
fegyvert vesz a kezébe, és annak segítségével, avagy oltalma alatt követi el tettét,
abban már benne van a testi sértés, vagy a gyilkosság csírája. A gyűlöletből
fakadó bűncselekményeket viszont általában fanatikusok követik el, és azok szinte
megállíthatatlanok. Vonatkozik ez különösen a nyitott, demokratikus társadalmakra.
Ékes példája ennek Buford Furrow, aki gyermekeket sebesített meg egy kaliforniai óvodában,
majd pedig hidegvérrel meggyilkolt egy postást egyszerűen azért, mert távolkeleti
volt.
Ez az ember már előzőleg is elkövetett gyűlöletből fakadó bűncselekményeket, sőt
nyíltan hangoztatta, hogy tömeggyilkosságra készül. Egy ügyes ügyvédi fogás
azonban megmentette a zárt intézettől, és csak rövid börtönbüntetést szabtak ki rá.
Nem sokkal ennek letöltése után hajtotta végre előre kitervelt tettét. Furrow egy
"Árja Nemzetek" nev? neonáci szervezet tagja, amely Hitler nyomdokait követve gyűlöli
a zsidókat és a színes bőrűeket. A demokráciában persze az ilyen csoportosulásoknak
is lehetőségük van arra, hogy hallassák a hangjukat. Sokat lehetne vitatkozni arról,
hogy ez helyes-e, avagy sem.
A gyűlölködés nem újkelet? dolog még testvérek között sem. Káin nyilvánvalóan
nem szeretetből ölte meg fivérét, Ábelt. A gyűlölet tehát már kezdettől fogva az
emberiség egyik legsúlyosabb, egyben legveszedelmesebb lelki betegsége. Voltaképpen
miből fakad a gyűlölet? Lehet a forrása féltékenység, irigység, emberi másság,
boldogtalanság, kisebbrendűségi érzés, elnyomottság és még jó néhány más tényező.
Elizabeth Young-Bruehl elme- és ideggyógyász Az előítéletek anatómiája cím? könyvében
ennek az emberi érzésnek három válfajáról beszél, nevezetesen a rögeszme jellegű,
a hisztérikus, valamint az önimádaton alapuló gyűlöletről.
A rögeszme jelleg? gyűlöletre jó példák a nácik, avagy akár a szerbek, akik létüket
érezték fenyegetve a zsidó, illetve albán kisebbség által és ezért rögeszméjükké
vált, hogy ezeket "tisztogatás" címén el kell tenni láb alól. A hisztérikus gyűlölködők
viszonya már sokkal bonyolultabb gyűlöletük tárgyaihoz. Young-Bruehl szerint a hisztérikus
előítélettel élő személy öntudatlanul kiválaszt egy csoportot, amely tiltott
cselekedeteket folytat, de ezeket az aktusokat visszafojtja magában. Az önimádaton
alapuló gyűlölet Young-Bruehl szerint nemi jelleg?: a legtöbb férfi tulajdonképpen
nem is gyűlöli, csak lenézi a nőket és a nemiség kizárásával egyszerűen nem vesz
tudomást róluk, illetve nem tartja őket magával egyenlő személyeknek.
A korszer? kifejezések, amelyeket létrehoztunk a gyűlölet különböző válfajainak
jellemzésére, mint nőellenesség, fajgyűlölet, antiszemitizmus, homofóbia, csupán
az áldozatok kilétéről tájékoztat, de nem fedi fel elkövetőinek sem személyiségét,
sem gondolkodásmódját, sem pedig érzésvilágát. Valójában arról sem adnak számot,
hogyan érez maga az áldozat. A gyűlölet nem akkor fokozódik, amikor a gyűlölködő
megkapja büntetését, hanem mikor tárgyai érzéketlenné válnak a fanatikusok hatalma
iránt. A gyűlölködő lelkileg nem sebesítheti meg áldozatát, ha az lelkileg
sebezhetetlen.
Az ilyen immunitást pedig nem lehet megkapni, csupán elérni. Ostobaság lenne abban
ringatni magunkat, hogy a gyűlöletet ki lehet irtani. Vonatkozik pedig ez különösen a
szabad országokra. Nyugodtan leszögezhetjük, hogy ez ugyan nem méltányos vagy irigylésre
méltó, csupán a rideg valóság. Megtehetünk minden tőlünk telhetőt ellensúlyozása
érdekében, de nem áltathatjuk magunkat azzal, hogy képesek vagyunk megelőzni.
Felmerül a kérdés: vajon szigorúbb büntetésekkel elejét lehetne-e venni az ilyen
embertelen megnyilvánulásoknak? A válasz nem olyan egyszerű. Amikor ugyanis gyűlöletből
fakadó bűncselekményekről beszélünk, ezek elkövetőit nem lehet a közönséges,
avagy mindennapos bűnözőkhöz hasonlítani, annál is inkább, mivel túlnyomó többségükben
fanatikusok. A közönséges bűnöző esetleg megszeppen a megtorlások súlyosbításától
és alaposan meggondolja, mielőtt cselekszik, tehát belül van az ésszerűség határain.
A fanatikus, aki gyűlöletből fakadó bűncselekményre adja a fejét, az az esetek többségében
tudat alatt, csupán érzelmeinek ösztökélésére cselekszik, tehát kiszűri gondolkodásából
a racionalizmus leghalványabb fellobbanását is.
A választópolgárnak jogában állna úgy vélekedni: a kormány véget vethet, és véget
is kell, hogy vessen az erőszaknak. Sajnos, szabad országban a gyűlöletet nem lehet,
de nem is szabad megszüntetni. Az összefüggések a gyűlölet és az előítélet, az
előítélet és a vélemény, a vélemény és az igazság között olyan bonyolultak,
hogy szinte halálra ítélt törekvés lenne akár törvényes, akár politikai válaszfalat
emelni közéjük. Mindenesetre éberen kell őrködnünk afelett, hogy hatalmi szerveink,
főként a kormány ne terjeszthessen gyűlöletet, valamint azt is biztosítanunk kell,
hogy az erőszakra és gyűlöletre buzdító kijelentések elnyerjék méltó büntetésüket.
A türelem a gyűlölet megsemmisítése, míg a tűrés az együttélést jelenti. Kultúrlények
lévén, talán inkább az utóbbira, mint az előbbire kellene törekednünk! Sokkal
kevesebb csalódásban lenne részünk! Megint csak érvényes a jó magyar mondás: aki
sokat markol, keveset fog!
1999. 10. 16. (III/41)
