Középkori lovagok leszármazottai

A Belvoir lovagvár belső udvara

A keresztes hadjáratok a középkori vallásos felbuzdulás, esetenként a fanatizmus
nagyszabású vállalkozásai voltak, melyek paraszttól nemesig megmozgatták a korabeli
társadalmakat. Az ezredforduló után változatlanul divatozó szentföldi zarándoklatok
az 1070-es években hirtelen veszélybe kerültek, mivel a szeldzsuk-török Arszlán bég
elfoglalta Szíriát, valamint Palesztinát, vereséget mérve az egyiptomi kalifára és
a bizánci császárra egyaránt. Az utóbbi uralkodó a pápától kért segítséget,
aki a kereszt jegyében "szent" háborút hirdetett Krisztus sírja és a többi
szenthely felszabadítására.

Mi motiválta 1095-ben II. Orbán pápát a clermont-i zsinaton, amikor Isten akaratává
nyilvánította a keresztes hadjáratot? Majdnem két évtizeddel korábban elődje, VII.
Gergely pápa kirobbantotta az úgynevezett invesztitúra háborút, hogy a pápai hatalom
elsőbbségét elismertesse a világi hatalommal szemben. A pápa Isten földi helytartójaként
igényt formált a keresztény világ vezetésére, beleértve az 1054-ben elszakadt bizánci
egyházat is. A keresztes hadjárat sikere megszilárdíthatta a pápa tekintélyét fő
riválisa, a német-római császár felett, de lehetőséget kínált a bizánci hit?
szakadárok Rómához való visszaterelésére is.

A keresztes seregek fő erejét a feudális arisztokrácia alsóbb részén elhelyezkedő
lovagok képezték, akik egy-egy nagyobb h?bérúr vagy akár az uralkodó vezetésével
indultak harcba. A lovagok lételeme, élethivatása a harc volt, a szent célokért
folytatott háború megszentelte a nem éppen keresztényi öldöklést. A korai középkor
évszázadai során az egykor vérivó, koponyalyukasztó barbár harcos szelídebb lovaggá
változott át, aki már a lovagi eszmények jegyében bizonyos eszmei, erkölcsi értékekért
is hajlandó volt kockára tenni életét. A lovag fő jellemvonásának változatlanul az
agresszív vitézség számított, de a nyers erőhöz egyéb erények társultak, mint például:
bőkezűség, hűség, az elesettek védelme – s ezek gyakorlása által a durva harcos
"nemes" lovaggá alakult át. A nemes lovag természetesen jó keresztény volt,
akinek egy lovagi fogadalom szerint naponta, jámbor elmélyedéssel misét kellett
hallgatnia, életét bármikor merészen kockára kellett tennie a katolikus hitért, s
szent kötelességei közé tartozott az anyaszentegyházat megszabadítania minden zaklatójától.

És hogy miért indultak hadba a parasztok? A mesésnek elképzelt Kelet, a könnyebb élet
reménye, s jutalomként a bűnbocsánat és az örök üdvösség elnyerése lebegett
szemeik előtt. A paraszti tömegeknek (nem pedig hadaknak!) azonban minimális esélyük
volt. Hiába patkolták meg ökreiket a Remete Péter vezette parasztok 1096-ban, s
indultak el a hosszú útra, reménykedve kérdezve egy-egy város előtt, hogy ez vajon már
Jeruzsálem-e, sorsuk óhatatlanul a felmorzsolódás lett. Hasonlóan jártak 1212-ben a
gyermekek, akiket bűntelennek tekintettek, s úgy gondolták, hogy ezért fegyvertelenül
is képesek ellenfeleiket legyőzni. Egy István nev? francia parasztfiú Jézus
Krisztustól kapott személyes felhatalmazására hivatkozva toborozta össze 15 ezer
gyerektársát, akik végül a muszlim rabszolga-kereskedők kezében kötöttek ki.

Túlélő lovagrendek

Az eredetileg kitűzött cél elérése, a Szentföld felszabadítása csak a lovagi
seregek számára volt lehetséges. A kétszáz évig zajló hadjáratok (1096 és 1291 között
nyolc hadjárat) azonban csak nagyon rövid élet? katonai sikereket hoztak. A
legsikeresebbnek az első hadjárat bizonyult (1096-99), melynek során "felszabadították"
Jeruzsálemet, lekaszabolva a zsidókat és muszlimokat, majd a győztesek létrehozták
államaikat: a Jeruzsálemi Királyságot, a Tripoliszi Grófságot, az Antiokhiai
Fejedelemséget és az Edesszai Grófságot. Formailag az utóbbi államok a Jeruzsálemi
Királyság vazallusai voltak.

Jeruzsálemet azonban 1187-ben elfoglalta Szaladin szultán, aki nem rendezett mészárlást,
hanem váltságdíj fejében elengedte a keresztényeket, de a Jeruzsálem visszaszerzéséért
induló harmadik keresztes hadjárat (1189-1192) nem járt eredménnyel, s Oroszlánszív?
Richárd angol király csak a zarándokok jeruzsálemi látogatását tudta kiharcolni
Szaladin szultántól. A negyedik keresztes hadjárat során (1202-1204) nyilvánvalóvá
vált az eredeti cél feladása, s a hatalmi érdekek leplezetlenül mutatkoztak meg a
keresztesek ellentéteivel együtt. A hatalma csúcspontján álló III. Ince pápa a görög
és római egyház egyesítését, Velence pedig a levantei kereskedelem megkaparintását
remélte akkor, amikor a kereszteseket Konstantinápolyba irányítva, azok létrehozták
a mindössze néhány évtizedig fennálló Latin Császárságot.

A 13. század folyamán indult még néhány hadjárat, többek között a mi II. Andrásunk
vezetésével, majd II. Frigyes német-római császár rövid időre megszerezte Jeruzsálemet
(1229); de a város 1244-ben végérvényesen a muszlimok kezébe került, ezután pedig
az utolsó keresztes uralkodó, IX. Lajos francia király is kudarcot vallott hadjáratai
során (1248-54, illetve 1270). A keresztes államok sorsa megpecsételődött, 1268-ban
az Antiochiai Fejedelemség, 1289-ben a Tripoliszi Grófság szűnt meg, majd 1291-ben
Ashraf Khalil mameluk szultán elfoglalta Akkont (Akkó), a keresztesek utolsó erődítményét.

A bukást csak a Szentföldön megalakított lovagrendek élték túl. A keresztes háborúk
során létrejövő lovagrendek – a Johannita, a Templomos és a Német Lovagrend – az
aszketikus (szerzetesi) és a lovagi (harcos) ideált egyesítették, ötvözve a középkori
felfogást, mely a szerzetest és a lovagot Jézus Krisztus földi arcmásának
tekintette. A lovagrendek tagjai szerzetesi fogadalmat tettek (szegénység, szüzesség,
engedelmesség), de a lovagi erényeket is magukénak vallották. A szüzességi fogadalom
célja a bűnnek tekintett szexualitás elfojtása volt, s a lovagok eszmei síkon, a nőiség
kultuszában kerestek maguknak kielégülést. Ezt szolgálta a Mária-kultusz, melynek érdekében
a második keresztes hadjárat fő ideológusa, Clairvaux-i Bernát cisztercita főapát
folytatott hatékony propagandát. Véleménye szerint a Szűzanya tisztelete képes eltörölni
a nőiség által gerjesztett tisztátalan vágyakat, illetve az ezektől indított bűnöket.
Mária metaerotikus szimbólummá vált, aki a nőiséget vegytisztán, a szexualitástól
mentesen jelképezte, s misztikus imádásán keresztül erotikától mentes szellemi élményben
részesítette híveit.