hetilap

A pápa megérinti a jeruzsálemi Siratófalat. A Fal őt is megérintette
    Fotó: Reuters

A pápalátogatás közeledtével az izraeli vezetők aligha használják fel politikai
állításaik alátámasztására azt a tényt, hogy Jézus zsidó volt, a palesztinok
azonban – a történelmi igazságot figyelmen kívül hagyva – minden valószínűség
szerint első emberükként fogják őt feltüntetni.

Valószínűleg ő volt minden idők leghíresebb zsidója, saját népe azonban nem tart
rá igényt. Egyes elemzők arra figyelmeztetnek, hogy ha Izrael nem lesz elég óvatos, a
Palesztin Hatóság igényt fog tartani rá helyettük – a palesztin nemzeti ügyhöz
igazítva Jézus alakját, annak a törekvésnek a részeként, amely a Szentföld
megkaparintására irányul, Izrael lábai alól húzva ki ezzel a talajt.

Egyes zsidók, akik 2000 évig elutasították Jézus alakját a nevében elkövetett
antiszemita üldözések miatt, lassan kezdik elismerni benne a politikailag aktív
rabbit, akinek üzenete a korabeli zsidóság nemzeti küzdelmeiből táplálkozott.



Elhibázott elutasítás



Míg azonban a zsidók csak most kezdenek kibékülni a történelmi Jézussal, a
Palesztin Hatóság egy kevésbé történelmi, mitikus alakot propagál az országhoz való
jogainak alátámasztására: "Jézust, az első palesztint".

Egyesek azzal érvelhetnek, hogy ha a zsidók jobban értenének a politikához, akkor már
régen elfogadták volna Jézust mint egyfajta tékozló fiút, aki jót cselekedett,
elutasítva ugyanakkor a tanításaiból halála után kialakult tanokat.

Egy ilyen stratégia valószínűleg keveset számított volna a keresztény világban,
ahol a zsidókat istengyilkossággal vádolták, de nem lehetetlen, hogy segített volna
hidat építeni a kereszténység felé, és mérsékelte volna az antiszemitizmust.

Ehelyett a zsidók Jézushoz való történelmi viszonyát a tudatos közöny jellemezte,
sőt kifejezett ellenérzés, a nevében elkövetett üldözéseknek köszönhetően.
Tipikusnak tekinthető a német zsidó teológus, Franz Rosenzweig megjegyzése. Amikor
megkérdezték tőle, mit gondolnak a zsidók Jézusról, Rosenzweig állítólag azt válaszolta:
"Nem gondolnak rá."

"Nem új dolog, hogy Jézusra zsidóként tekintenek – mondja David Flusser, a Héber
Egyetem judaisztika profeszszora, aki központi szerepet játszik a kereszténység zsidó
gyökereit kutató munkában –, de nem lehetett hallani róla, mert a zsidók azt hitték,
szent kötelességük gyűlölni Jézust." Ron Kronis reformrabbi szerint, aki az
Izraeli Vallásközi Koordinációs Tanács igazgatója, még ma is sok ortodox zsidó óvakodik
kimondani Jézus nevét, és csak "az az ember" utalással említik. "Hány zsidó
nyitotta ki valaha is az Újszövetséget, azokat kivéve, akik nyugati főiskolákra jártak,
és humán tárgyakból kötelező volt számukra bizonyos szövegrészek elolvasása? –
teszi fel a kérdést Kronis. – Sok izraeli ma is abban hisz, hogy már a lapok érintése
is áttérésnek számít."

Lassan azonban mégiscsak változik a viszony Jézus személyéhez, és sok oktató reménykedik
abban, hogy II. János Pál pápa e hónapban esedékes látogatása nagy lökést adhat e
nyitottság erősödésének.

"Bár még mindig ritka az olyan ember, aki képes meglátni a folytonosságot a Biblia
üzenete és az evangéliumok között, ma már általános Jézus zsidó gyökereinek
elismerése – mondja Marcel Dubois atya, a kereszténység történetének kutatója, az
Izrael Díj tulajdonosa. – Ma már létezik egy objektív, kölcsönös tiszteleten
alapuló megközelítés."



Nagy rabbik



A keresztény teológusok és tudósok már a középkorban felhívták a figyelmet Jézus
zsidó gyökereire – ez a folyamat Flusser szerint az elmúlt 200 évben felgyorsult. A
zsidók között csak a 20. század fordulója táján kezdődött hasonló mozgalom német
rabbik között, akik "testvérünkről, Jézusról", illetve a "nagy rabbikról"
tartottak előadásokat, közéjük sorolva Jézust is.

Az elmúlt évtizedekben a Jézus zsidó gyökereit kutató vizsgálatok virágzása
tapasztalható, ide értve például olyan tudósok munkáit, mint Flusser, és egyes
laikusokét is, mint Aharon Liron, illetve a Holt-tengeri tekercsek exegézisét. Flusser
esetében – aki ortodox zsidó, és Jézust mint "tanítóját" említi – nem
annyira a Jézusról alkotott kép átalakítása a cél, mint inkább világosságot deríteni
a Jézus korabeli zsidó élet mibenlétére.

Az elmúlt években leginkább az evangéliumi keresztények hangsúlyozták Jézus zsidó
gyökereit, akik erre alapozták a zsidó állam iránti rendíthetetlen politikai támogatásukat.
Sok keresztény fiatal vesz részt az Izrael megismerését célzó, a zsidó fiatalok között
népszerű program, az Israel Experience keresztényiesített változatában. Ezeken a túrákon
bejárják azokat a helyeket, ahol Jézus járt, és azon a földön szereznek ismereteket
a hitükről, ahol az kezdődött.

A vallások közötti párbeszédet célzó csoportokban ma egyre nagyobb alapossággal
folyik az Újszövetség összevetése a zsidó szövegekkel, hogy jobban megértsék az
ősi júdaizmus és a korai kereszténység egymásra hatását. "Ha meg akarod ismerni
az Újszövetséget, segít a Midrás, a Talmud és a Biblia ismerete – állítja
Kronis. – Ez ugyanabból a korszakból való dokumentum. Megragadva a történelmi Jézust,
az Újszövetség Jézusát és a (korabeli) rabbikat, akik vele foglalkoztak, jobban megérthetjük
a kereszténység eredetét a júdaizmusban. Ez nagyon értékes lehet." Bár ezeknek a
törekvéseknek a hatóköre kicsi, de a "benne részes személyek jelentős gondolkodók,
és »sokszorosítók«, így a dialógus e területének hatása messze túltesz" a
benne résztvevő személyek számán, fejti ki David Rosen rabbi, a New York-i székhely?
Rágalmazásellenes Liga igazgatója, a keresztény-zsidó párbeszéd egyik kulcsfigurája.

A legtöbb izraeli számára azonban Jézus alakja még mindig távolinak és különlegesnek
vagy egyenesen tabunak számít. Rosen és Kronis sajnálja azt a lehetőséget, amit az
oktatás elveszített, elmulasztva kihasználni ezt az évet, hogy különleges program
keretében ismertesse meg a diákokat a kereszténységgel mint az egyik világvallással,
amely a remények szerint több százezer zarándokot hoz Izraelbe a millennium alkalmából.

A sors iróniája, hogy a katolikus egyház történelmi antiszemitizmusa ellenére éppen
a jelenlegi pápa az egyik legnagyobb támogatója Jézus ortodox zsidóként való
elfogadásának. "Bár politikusnak kell lennie, (II. János Pál pápa) szívében hisz
saját zsidóságában és vallása zsidóságában – mondja Flusser. – A zsidóknak
is el kellett volna jutniuk ehhez az azonosításhoz, nekik azonban le kell győzniük
nagyszüleik előítéleteit, akik Jézust a keresztény antiszemitizmussal azonosították.
Jézus viszont minden bizonnyal az antiszemitizmus legnagyobb ellenzője lett volna, mivel
nem a zsidók, hanem az antiszemiták kezeitől halt meg."

"Tulajdonképpen – mondja Chana Safrai, a Héber Egyetem és a jeruzsálemi Salom
Hartman Intézet professzora – manapság majd minden jó hír? egyetemnek vagy teológiai
iskolának van zsidó tanulmányokkal foglalkozó intézete, és csak a legrosszabb
antiszemiták tagadják még mindig Jézus zsidó voltát. Ma szinte minden jó keresztény
igyekszik áthelyezni a gyökereit vagy közelebb vinni hitét a júdaizmushoz, így vagy
úgy. Egyetlen komoly gondolkodó sem kérdőjelezi meg már Jézus zsidó gyökereit,
hacsak nem a Ku Klux Klan tagja."



Politikai versenyfutás



A kérdést akár elméletinek is lehetne tekinteni, ha nem lenne szorosan összefüggésbe
hozható az Izraelben folyó vallási viták politikai vonatkozásaival és a közelgő pápalátogatás
elkerülhetetlen politikai következményeivel, amelyektől a palesztinok és az izraeliek
egyaránt azt várják, hogy alátámasztják a földre, különösen a Jeruzsálemre
vonatkozó igényeik jogosságát.

Izrael még mindig nem tette túl magát a nemrégiben megkötött Vatikán–PFSZ megállapodáson,
amely a palesztinokat Izraellel azonos kiindulópontra helyezte a jeruzsálemi szent
helyeket illetően. Miután az egyház évszázadokig keresztény igényeket tartott fenn
a Szent Városra, Jézus "visszafogadása" – a kereszténységet kialakító események
zsidó kontextusba helyezése – megerősítheti a város iránti zsidó igények jogosságát
a keresztények szemében.

A zsidók nem múló kényelmetlen érzése a kereszténység iránt azt eredményezte,
hogy a pápai látogatást és az egész millenniumi évet fél szívvel, távolságtartóan
közelítik meg – állapítja meg Meron Benvenisti politikai kommentátor, volt jeruzsálemi
polgármester-helyettes.

Szerinte a Palesztin Hatóság kihasználja a vákuumot, és csendesen megkaparintja a
jogosultságokat az izraeli kormánytól, amely nem hajlandó, vagy nem képes a világ
– azaz a kereszténység – véleményével versenybe szállni. "Jasszer Arafat
sikeresen létrehozott egy legalábbis kettős birtoklást a Szentföldön – jelenti ki
Benvenisti. – Ma legalábbis egyenlőnek tartják velünk ebben a tekintetben."

A Palesztin Hatóság, melynek történelmét nem terheli az egyháztól elszenvedett üldöztetés
– és amelynek társadalmában keresztény arabok is találhatók – Izraelnél ügyesebbnek
bizonyult a nemzetközi keresztény érzékenység körüludvarlásában. Palesztin források
szerint még a Jézust prófétáik között számon tartó muzulmán fundamentalisták is
kevés ellenérzést fejeztek ki a pápa látogatásával kapcsolatban, éppen ellentétben
egyes ortodox zsidókkal, akik arra szólították fel Izraelt, hogy akadályozza meg a látogatást.
Egy palesztin médiaelemző, Gasszan Hatib szerint a különbség egyik jó példáját
adják a közelmúltbeli millenniumi ünnepségek, amikor Betlehem a nemzetközi tévékamerák
fényeiben ünnepelt, míg a rabbinikus tiltás a kóser-engedélyek megvonásával
fenyegette azokat a szállodákat, amelyek megengedik az ünneplést akár karácsonykor,
akár újévkor, mivel mindkét ünnep szombatra esett.

"A palesztinok szívesen keltik azt a benyomást, hogy Palesztina nemcsak muzulmán ország,
de vannak keresztény lakosai, keresztény hagyománya, keresztény szent helyei, keresztény
dimenziója – mondja Hatib, a Jeruzsálemi Média- és Kommunikációs Központ vezetője.
– Mindenekelőtt ez a realitás, ugyanakkor mindez hasznos is a palesztin nép és általában
Palesztina képének fejlesztésében a külvilág előtt."



Omár kalifa mai örököse



Mint annyi más esetben az izraeli–arab konfliktusban, a keresztények iránti
tolerancia kérdése kevésbé függhet a tényektől, és jobban a "public relations"-től.
A muzulmán dominanciájú Palesztin Hatóságot keresztényüldözéssel vádolták, ami
kivonulást eredményezett a kevert lakosságú városokból, például Betlehemből, ahol
a Jászol téren nemcsak a Születés Temploma, hanem egy nagy mecset is található.
Ugyanakkor a tavalyi év nagy publicitást kapott názáreti vitájában az Angyali Üdvözlet
terén lévő üres telek fölött Arafat a keresztény érzékenység megsértésétől
óvta a muzulmánokat, miközben a Vatikán Izraelt okolta a konfliktusért.

"Ha az izraeliek meghátrálnak attól a gondolattól, hogy a keresztények ragaszkodnak
Izraelhez, akkor a továbbiakban Palesztinával azonosítják azt – írta Benvenisti
tavaly a Haaretz cím? izraeli napilapban. – Ha a zsidók azzal vannak elfoglalva, hogy
a szent helyeket szétszórják a sziklás hegyoldalakon – és politikai céllal egymás
torkának ugratják a názáreti keresztényeket és muzulmánokat – akkor Arafat olyan
felvilágosodott vezetőként léphet fel, aki egyházi vezetőket, elnököket és
keresztény királyokat hív meg a betlehemi Születés Templomába. Ő, és nem más a
Szentföld vezetője, az Omár kalifában megtestesült tolerancia hagyományának örököse."

Arafat legtalálékonyabb lépése lehet az a kísérlete, hogy Jézust, a hívő zsidót
palesztin nemzeti figuraként fogadtassa el. Minden évben, amikor a nem annyira keresztény,
mint inkább muzulmán falusi emberek által látogatott karácsonyi ünnepségek idején
özönlik a nép Betlehembe, egy jó buli reményében, Arafat "az első palesztinként"
magasztalja Jézust – olyan jelzővel, amit valószínűleg nem mulaszt el megismételni
a pápa látogatása alatt sem.

Izraelben egyesek hitetlenkedéssel vagy humorral, mások felháborodva fogadják a hibás
elnevezést. Safrai szerint ez a "legnyíltabb és legrondább középkori
antiszemitizmust" idézi, amely túlmegy minden határon, hogy megtagadja Jézus zsidó
gyökereit. Dubois "nagy történelmi tévedésnek" nevezi a dolgot.

Rosen úgy véli, ezzel sokkal inkább a keresztényeknek kellene foglalkozniuk, nem a
zsidóknak. "Egy elkötelezett kereszténynek egy ilyen kijelentés nyomán teljesen egyértelművé
kell tennie, hogy akármilyen meghatározást akarunk is használni Jézus szülőhelyének
földrajzi fekvésére, ő zsidó környezetben nőtt fel – reagál Rosen. – Nem
hiszem, hogy a világ nagy része komolyan venné ezt, de ha a kereszténység valóban
szeretné újra felfedezni és megerősíteni zsidó gyökereit, és tisztelni kívánja
azokat, akkor az ő felelőssége megválaszolni az ilyen palesztin állításokat."

Jézus elfogadása kétségtelenül nehézségek elé is állítja a Palesztin Hatóságot,
amely máskor a zsidók földhöz való jogát esetlegesen alátámasztó bibliai események
tagadására törekszik. Mások szerint ez a lépés része annak az új kelet? palesztin
igyekezetnek, hogy származásukat visszavezessék az ősi kánaánitákhoz, olyan igényt
teremtve ezzel a földre, amely a zsidók igényénél korábbi.

"Ha Melkicedek, a jebuzeus király leszármazottai akarnak lenni, az nem baj, mivel ő Dávid
előtt jött, és Dávid tőlük vette el (Jeruzsálemet). Ha ezt akarják, ez nem rossz
érv. De Jézus Dávid leszármazottja, úgyhogy el kell dönteniük, mit akarnak –
mondja Benvenisti. – Nem más, amit tesznek, mint hogy bármilyen módon igyekeznek
legitimitást szerezni maguknak és megcáfolni Izrael bibliai örökségét. A Biblia kikészíti
őket, a bibliai történetek valósággal feldühítik őket. Úgyhogy egy alternatív történelmet
kell megalkotniuk Palesztina számára. De el kell dönteniük, hogy a kánaániták leszármazottai
akarnak-e lenni, vagy egy kóser zsidót akarnak, mint Jézus, mert kétféle identitásuk
nem lehet."

Ez a vélemény természetesen feltételezi, hogy az érvelés a logikára épül. Valójában
Hatib szerint a palesztinok Jézussal való azonosulása kevésbé alapul a történelmi
pontosságon, és jobban a szimbolizmuson: ő a zsidók által okozott szenvedés közös
nevezője. Az irodalomban, a művészetben, a költészetben, a politikai karikatúrákban
újra és újra Jézus meggyötört testével azonosítják a palesztinokat – állítja
Hatib. Az értelmiség körében különösen erős ez az azonosságtudat. "Különösen
olyan időkben, amikor nagyon erős a szenvedés, Jézus keresztre feszítését a
palesztin nép szenvedéseinek kifejezőjeként láttatják, ilyen jelszavakkal: »Jézust
egyszer feszítették keresztre, a palesztin népet egész idő alatt a kereszten tartották«
– mondja Hatib. – Bár zsidó volt, nem volt jó viszonyban a zsidókkal…, így vallásától
függetlenül, nemzetiségét tekintve palesztinnak tartják."

A dolog iróniája az, hogy a zsidók, akik Jézus személyét reális módon felhasználhatnák
politikai igényeik alátámasztására, nem teszik ezt, a palesztinok azonban, akik
aligha élhetnek ilyen igényekkel, megteszik. A történelem súlyát tekintve azonban még
ma is kevés zsidó van, aki kész lenne megbékülni népe leghíresebb fiával. "Nem
tudom, mennyire lenne politikusi lépés Izrael vezetői részéről, ha belemennének egy
ilyen versenybe a Jézus feletti »jogokért« – jelenti ki Rosen. – Tekintettel az
izraeli politikai életre, ez felszítaná az ortodox negyedek haragját. A múlt sebei
annál könnyebben gyógyulnak be, minél inkább gyógyító a légkör, amelyben élnek.
De amikor az emlékek vakká tesznek a megváltozott valóságra, az már kóros állapot.
Történelmünk sebei még mindig nagyon mélyek."

(fordította: Szabó Ibolya Anna)

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek