hetilap

– Az Önök mozgalmát a katolikus megújulás egyik zászlóvivőjeként tartják
számon világszerte. Mennyiben járult hozzá az utazás az egyházuk iránti elkötelezettség
erősítéséhez?

– Nem tartjuk magunkat mozgalomnak. A Neokatekumenális Úton járók egy karizma
hordozói, amelynek célja az újraevangelizálás által az egyház megújítása, az őskeresztények
missziós lendületéhez való visszatérés. Ennek formája – a korai egyház gyakorlatához
hasonlóan – bevezetés a felnőttkereszténységbe. Öt földrészen működő közösségeink
célja a világ újraevangélizálása a II. vatikáni zsinat szellemében, és az egység
erősítése a katolikus egyházban. A szentföldi útra a Szentatya kezdeményezésére
indultunk, hogy fiataljaink hivatásunkat még tisztábban megismerhessék.

– Miben látják a pápai út történelmi jelentőségét?

– Azzal a meggyőződéssel indultunk el, hogy Krisztus vár bennünket Galileában.

– Hogyan érti ezt?

– Krisztus 2000 éve nem járt Jeruzsálemben. Most a Szentatya – aki emberi formában
hordozza Jézust – több tízezer keresztény fiatallal együtt újra elvitte a fényt a
Szentföldre. Számunkra az út egyik csúcspontja a Nyolc Boldogság hegyén tartott
szentmise volt, amelyen a pápa külön is üdvözölte a világ minden részéről összesereglett
Neokatekumenális Út közösségeit. II. János Pál itt elmondott üzenete nekünk szólt:
merjünk bátran evangélizálni. Minden ilyen találkozás nagy megerősítés a tagjaink
számára. Ahová a pápa elutazik, a nyomában ott vannak fiataljaink. Ezzel is az egységet
hirdetjük a Szentatyával, az elkötelezett missziós tudatot, a péteri gondolkodást.

– Miben látják Önök a kereszténység zsidó gyökereit, amire II. János Pál több
beszédében is utalt?

– Krisztus azért jött, hogy beteljesítse a törvényt, de a gyökerek
megmaradtak. Ezt érezhették meg az utazásunk során megismert zsidó testvéreink, akik
nagy empátiával rendelkeznek. Megható volt, ahogy többen együtt énekelték velünk
az olyan dalokat, mint az Hevenu Salom kezdetűt, amely a neokatekumenális közösségekben
és a zsidó családokban egyaránt kedvelt. A választott nép fiai érzékenyek a közösségre.
Számunkra Izrael elsősorban ebben a közösségben jelent meg, nem pedig politikai értelemben
mint állam.

– Más keresztény megújulási irányzatok képviselői is elutaztak Izraelbe.
Milyen velük a viszonyuk?

– A mi küldetésünk az újraevangélizálás, hogy a reményt, az örömhírt
elvigyük a világnak. Más mozgalmak a maguk karizmájával erősítik az egyházat.

– Lát-e ellentétet az ábrahámi hit és a figuratív vallásgyakorlás között?

– Nem. Mi úgy láttuk, hogy zsidó kísérőink is megtalálták a közös pontot,
amikor részt vettek a liturgiánkon. Ilyen hasonlóság van például a pászka-vacsora
és az eukharisztia között. Számunkra különlegesen fontosak az egységet kifejező
jelképek. Ilyen például a közösség – ahogy mi nevezzük, az Út – alapítójának,
Kiko Arguello festőművésznek a Szűzanya a kisdeddel cím? képe, amely minden kiadványunkon
és rendezvényünkön látható.

– Milyen szerepet tölt be a Mária-hagyomány a szolgálatukban?

– A Szűzről szóló ígéret már Izaiás prófétánál megjelent. Ezt az isteni
tervet töltötte be Mária, aki Jézus mennybemenetele után a kialakuló egyházat is
egyben tartotta. Ez a szolgálata az egyház belső titka, de Szűz Mária fontos jel a
világ számára is, amelyet egyaránt sújt az elsivárosodás és azon szekták terjedése,
amelyek nem tisztelik Őt. A Mária iránt érzett mély tisztelet nem azonos az imádással.
A Szűzanya iránti hódolat azonban világosan megkülönböztet bennünket más utcai térítőktől.

– A katolikus karizmatikusok nagy hangsúlyt helyeznek a Szentlélekkel való közösségre.
Az Önök számára is fontos ez?

– A Szentlélek egyrészt vezeti az egyházat, másrészt Ő ülteti be a magot egy
újjászülető ember szívébe. Ha ez a mag megfogant, akkor az Egyház, mint anya segít
azt "kihordani". Az örök boldogság megtapasztalásában segít a szentek közössége
is.

– Hogyan érik el az embereket?

– A plébániákon hirdetünk minden évben katekézist, amelyre mindenkit hívunk,
hívőt, hitetlent egyaránt. A katekézisek végén, ha Isten akarja egy közösség születik,
amely elindul a felnőtt hitbe való bevezetés útján. 1993 őszén azonban Denverben a
pápa felszólított bennünket arra, hogy az utcákon is hirdessük az örömhírt. Azóta
mi is kijárunk a forgalmas terekre, és liturgia keretében gitározunk, énekelünk,
majd egyikünk kiáll, és elmondja, hogyan változott meg az élete.

– Köszönöm a beszélgetést.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek