Az említett tudósok szerint Sámson volt az első olyan személy a történelemben, akiről írásos forrás is megörökítette, hogy egy antiszociális személyiségzavarnak (antisocial personality disorder, ASPD) nevezett betegségben szenvedett. Az orvosi szakkönyvek szerint a betegség hét szimptómája közül legalább hármat kell produkálnia egy embernek ahhoz, hogy bizonyosan megállapíthassák róla, ebben a kórban szenved.
Nos, a kaliforniai orvosprofesszorok szerint Sámson ebben is túlteljesítette a kötelező minimumot, ugyanis a hétből nála hat tünet lelhető fel. A viselkedési zavart igazoló tünetek között olyan ismertetőjegyeket találunk, mint az impulzivitás, a merészség, vagy éppenséggel az, hogy valaki természetéből fakadóan könnyen keveredik verekedésbe, amely jellemzők kétségkívül megfigyelhetők Sámson életében is. Akkor hát ki is volt a bibliai Sámson? A hit hőse, aki Istennek engedelmeskedve emberi szempontból néha érthetetlen, irracionális dolgokat cselekedett, vagy egy dühöngő őrült, egy pszichiátriai eset, aki ma minden bizonnyal komoly kezelésre szorulna?
A tudósok az utóbbit próbálták igazolni Sámson bib-liai élettörténete alapján. Véleményük szerint jól mutatja Sámson impulzív alkatát és a társadalmi normákhoz való alkalmazkodásának képtelenségét az a történet, amikor hirtelen felindulásból felégette rókák farkához kötött fáklyákkal a filiszteusok szántóföldjeit. A társadalomra veszélyes viselkedési zavar másik tipikus ismertetőjegyét, a vakmerőséget vélik felfedezni abban, amikor Sámson kifecsegte sikerének a titkát, miután az ellenség egymást követően háromszor is kudarcot vallott elpusztításában. Krónikus verekedési hajlamát pedig mi sem jelzi jobban, mint az, amikor egy ízben ezer filiszteust ölt meg puszta kézzel, ráadásul ezt követően nem átallott lelkiismeret-furdalás nélkül örvendezni a győzelem felett. Arról pedig jobb nem is beszélni, amikor Sámson még a szüleit is félrevezette, hiszen nem mondta el nekik, hogy az ajándékba vitt mézet egy oroszlán bomlásnak indult tetemében találta.
A felnőtt Sámson élettörténetéből az amerikai kutatók egy nem túl rózsás gyermekkorra következtetnek vissza. Sok más ilyen beteghez hasonlóan – szól a tudományos érvelés – a kisgyermek Sámson is bizonyára élvezte, hogy titkon különböző tárgyakat égethet el, vagy állatokat kínozhat meg, esetleg abban lelte örömét, hogy más gyermekeket lop meg, és még kegyetlenkedik is velük. A San Diegó-i Egyetem orvosai enyhítő körülményként említik meg azt, hogy a hajlam esetleg családi vonás is lehetett, amelyet Sámson az anyjától örökölt. A bibliai elbeszélésben ugyanis Sámson anyját egy angyal arra figyelmeztette, hogy ne igyon alkoholt a terhessége ideje alatt, amelyből az említett kutatók arra következtetnek, hogy a könnyelműség nem Sámsonnal kezdődött, hanem már korábban megjelent a családban.
Ha eltekintenénk attól az egyébként nem jelentéktelen részletkérdéstől, hogy Sámsont mindig "az Úrnak Szelleme kezdte indítani" botrányosnak tűnő tettei végrehajtására (kivéve persze a freudi dívány előképeként Delila térdein tett, valóban meggondolatlan vallomásait), akár fontolóra is vehetnénk a mély értelm? tudományos eszmefuttatást. Ez az aprócska részlet azonban, mintha csak direkt megmakacsolta volna magát a tudomány bosszantására, újra meg újra felbukkan, mihelyt Sámson valamilyen nagy tettre szánja el magát. Nem az említett kutatók ugyan az elsők, akik átsiklanak e részlet felett, hiszen egy ízben Sámson tulajdon apjával és anyjával is megesett, hogy nem ismerték fel: fiuk provokációja a filiszteusok ellen egyenesen "az Úrtól van".
Ennyi természettudomány után azonban talán helyénvaló egy dán filozófust – Soren Kierkegaard-t – is idéznünk, aki szerint "épp a botránkozás lehetősége jelenti azt a megütközést, amelyből a hit sarjadni képes – már ha nem a botránkozást választjuk". Miről is van szó? Mindig a hit botránya mentén bontakozik ki és válik láthatóvá a bibliai hit. Gondoljunk csak Jézus botrányos üzenetére, amelyben úgy beszélt magáról, hogy ő az élet kenyere. Ezt követően hallgatóinak egy része megbotránkozott benne, és elhagyta – sőt rokonai egy másik esetben úgy megbotránkoztak rajta, hogy el akarták vinni, mert viselkedése nyomán azt feltételezték, hogy "magán kívül van" –, Péter viszont megvallotta a hitét benne.
Isten embereinek irracionális, sokszor érthetetlen tettei nemcsak a hit meglétét teszik láthatóvá környezetükben, hanem éppenséggel a bibliai hit hiányát is, mégpedig abban az esetben, amikor valaki a botránkozást választja. A San Diegó-i Egyetem kutatói nem csupán választották a botránkozást, hanem tudományos kutatás tárgyává is tették. Sámson hitét, hitből fakadó cselekedeteit, tehát mindazt, amit a Biblia követendőnek tart benne, az elmebaj tüneteivel azonosították, azokat a nyilvánvaló bűneit azonban, amelyeket a Biblia tanítása elítél, és amelyekre a bukását visszavezeti, nem tartották értékromboló, társadalomellenes cselekedeteknek. A tudósok Sámson életpályájáról alkotott vélekedése jól tükrözi korunk szellemi-erkölcsi állapotát, de homlokegyenest ellentétben áll a Biblia álláspontjával. A Biblia szerint Sámson agreszszivitása a filiszteusokkal szemben Isten tervében szerepelt, és éppen "az Úr Szelleme kezdte őt indítani" a harcra, hogy megszabadítsa választott népét a filiszteusok sanyargatásától: "Az ő atyja és anyja pedig nem tudták, hogy ez az Úrtól van, hogy ő alkalmatosságot keres a filiszteusok ellen
" Az viszont, hogy élete végén prostituáltakkal költözött össze, nem szerepelt Isten tervében, és ez a bűne később a vesztét is okozta.
A Biblia szerint a hit tárgya az a kijelentés, amelyet Isten mond egy embernek, amely azonban nem mindig áll összhangban az Istentől elidegenedett, Isten céljait megragadni képtelen emberi értelemmel, sőt gyakran ellenkezik vele. Ezért a kijelentés végrehajtásában mindig benne van a botránkozás lehetősége annak a számára is, aki azt elsőként kapta, illetve a környezete számára is. Ha a hitet figyelmen kívül hagyjuk, akkor Ábrahám nem hős, hanem közönséges gyilkos; Gedeon, aki Isten parancsára hazaküldött a midiani-ták elleni csatából harmincezer embert, hogy csupán háromszázan vonuljanak az ellenség ellen, szintén nem hős, hanem vakmerő bolond; Dávid pedig a zsoltárai alapján súlyosan paranoiás skizofrén. És ha nem hisszük el, hogy Sámson isteni küldetést hajtott végre, akkor ő sem hős, hanem egy tomboló őrült; és folytathatnánk a sort, amíg a Bibliából nem maradna más, mint egy sereg impulzív, dühöngő, vakmerő őrült és gyilkos gyűjteménye.
Min múlik tehát, hogy Sámson hős vagy őrült? A bibliai hiten, amely Isten perspektívájába képes helyezni Sámson cselekedeteit. A hit hiányából fakadó, Istennel kapcsolatos vádaskodásokra – melyek a hit cselekedeteiben botrányt látnak, Istent pedig igazságtalansággal vádolják – Pál apostol visszatérő kifejezése, hogy "most úgy beszélek, ahogy az emberek szoktak". Például, amikor Isten olyan dolgokért kéri számon a Mózessel szembeszegült fáraót az utolsó ítéletkor, amelyek megtételére pontosan ő rendelte, sokan valósággal sokkot kapnak, és igazságtalansággal vádolják Istent. A bibliai hit azonban Isten perspektívájából másként látja a fáraó felelősségét is: Isten Ádám személyében az egész emberiséggel szerződést kötött Édenben, miként egy államfő az egész népét képviselni szokta egy szerződés ratifikálásakor.
Ezt a szerződést nem Isten bontotta fel, hanem az emberi nem, amely a bűnbeeséskor is Ádám ágyékában volt, ezért a szerződés egyoldalú felbontása után többé nincs abban a jogi helyzetben egyetlen ember sem, hogy számon kérje Istent olyan dolgokért, amelyeket ő csak a szerződésen belül garantált. A szerződésszegés miatt Isten igazságosan kéri majd számon az egész emberiséget, köztük a fáraót is. És ha Isten jósága egy-egy ember elhívása esetében túllép saját igazságosságán is, emiatt a többi, igazságosan kárhoztatott ember nem mondhatja azt, hogy Isten vele szemben igazságtalan, mert némelyeknek megkegyelmezett. Jézus is erre a jogi helyzetre utalt a szőlőmunkásokról szóló példázatában, amely egy gazdáról szól, aki napszámosokat fogadott fel kora reggel, majd kilenckor, délben, délután háromkor és ötkor. A reggeltől munkálkodókkal "tíz pénzben" állapodott meg, az esti fizetéskor azonban a legkésőbb munkába állók is tíz pénzt kaptak. Ekkor a kora reggeltől munkálkodók – akik a szerződés értelmében egyébként megkapták a tíz pénzüket – zúgolódni kezdtek, és igazságtalansággal vádolták meg a gazdát, mire ő így válaszolt: "Avagy nem szabad-e nekem a magaméval azt tennem, amit akarok?"
Hit nélkül azonban nem érthető meg Isten igazságossága és cselekedetei, melyeket olyan embereken keresztül hajtott végre a történelemben, mint Ábrahám, Mózes, Gedeon vagy Sámson. A hit képes a részleteket belehelyezni az isteni összefüggésekbe, Isten örökkévaló tervébe, hit hiányában pedig a részletek érthetetlenné válnak, és ki lesznek szolgáltatva az emberek előítéleteinek.
Visszatérve a kaliforniai tudósokra, az elmondottak fényében nem meglepő, hogy tényként értelmezik a Biblia azon feljegyzéseit, amelyekben igazolva látják előfeltevéseiket, viszont a többi megállapítást, az összefüggéseket figyelembe sem veszik (mert hit hiányában nem is vehetik). Ezért természetszerűleg csak olyan következtetésre juthatnak, amely homlokegyenest ellenkezik a Szentírás egészével, sőt az efféle spekulációkat éppen a Biblia minősíti vissza Biblia- és társadalomellenes személyiségzavarrá. Ami pedig Sámsont illeti, őt Isten választotta ki, hogy Izrael vezetője legyen egy háborús időszakban, kivételes elhívása és arra adott pozitív válasza, vagyis hitének cselekedetei tették őt a hit hősévé minden nemzedék számára.
2001. 02. 24. (V/8)
