Ha valaki hívő létére szegény vagy nélkülözik, ezért a helyzetért ő-e a felelős? Azért van-e ez, mert nincs elég hite vagy reménysége? Hogyan dönti el Isten, hogy kinek mit ad?
A Biblia általános üzenete a hívők anyagi életével kapcsolatban az, hogy hit által minden körülmények között és mindenki számára elérhető az anyagi prosperitás, mivel az Jézus Krisztus megváltásának szerves része. Ez a kijelentés azonban a hit ideális mértékére, a teljes hitre vonatkozik. Ez az a hit, amely a körülményektől, az ország gazdasági és társadalmi viszonyaitól függetlenül is megvalósítja egy ember életében Isten bőséges ellátását. Ezt fejezte ki a kenyérszaporítás csodája, vagy az az eset, amikor Jézus úgy fizette ki az adót, hogy egy hal szájából vetette ki a szükséges pénzösszeget.
A hit azonban alá van rendelve a növekedésnek. Nem azonnal lesz az embernek olyan hite, amely minden körülménytől függetlenül képes megvalósítani Isten áldását az életében. Éppen ezért Isten nem kárhoztatja az embert, ha nem rendelkezik még ilyen hittel, sőt kifejezetten meg akarja áldani ebben az időszakban is! Isten áldásának realizálódását azonban ilyenkor nagy mértékben befolyásolja, hogy az ember milyen gazdasági és társadalmi viszonyok között él. Az államnak elvileg kötelessége lenne biztosítani, hogy a benne élő emberek munkájuk arányában részesedhessenek a jövedelemből, amely szintén Isten áldása. Sajnos előfordul azonban, hogy az államhatalom belép az ember és Isten közötti gazdasági, anyagi viszonyba, és túlzott adóztatással elveszi az embertől azt, amivel őt Isten meg akarja áldani, ami nyilvánvalóan kihat az ember életszínvonalára. Ebben az esetben természetesen könnyebb egy hívő anyagi élete, ha olyan országban él, ahol az állam ezen a területen nem lépi túl Istentől kapott hatáskörét. Ha egy hívő szegénységének az az oka, hogy az államhatalom megfosztja Isten ellátásától, ezért az állapotért sem az egyén, sem pedig Isten nem felelős. De hogy Isten még az ilyen helyzetben is mennyire szívén viseli az emberek sorsát, az is mutatja, hogy a Biblia felszólít a társadalmi szolidaritásra, vagyis arra, hogy akinek többje van, az segítse a szegényeket.
Ha azonban valaki nagyon erős hitre tesz szert az anyagi élettel kapcsolatban, akkor a legnagyobb elnyomás közepette is nagyon áldott ember tud lenni anyagilag is. Jákóbnak és Lábánnak a bibliai története pontosan arról szól, hogy az elnyomó rendszerben és a kizsákmányoló gazdasági viszonyok között is képes Isten anyagi jólétet teremteni egy hívő életében.
Mennyi egy ilyen televíziós igehirdetésben az előre rögzített, és mennyi benne a rögtönzés?
A pünkösdi-karizmatikus jelleg? istentiszteleteken az igehirdetők fel szoktak készülni az igehirdetésre, egyesek esetleg írott vázlatot is készítenek az alapvető gondolatmenetről, feljegyzik az idézendő szövegrészek bibliai előfordulási helyét, de semmiképpen nem teljes mértékben előre megírt igehirdetésről van szó. Ezekben a prédikációkban nagyon nagy szerepe van az inspirációnak, a spontaneitásnak. Ennek eredete a bibliai kultúrában keresendő, amelyben mindig is gyakori volt a közvetlen inspirációra épülő beszéd. Jézus és Pál beszédét rendszeresen jellemezte a spontaneitás. A Bibliában számos olyan történettel találkozunk, amelyben a teljes üzenet közvetlen inspirációra épül. Például ilyen volt Péter apostol pünkösdi beszéde, melyben egy olyan helyzetet kellett értelmeznie, amely váratlan és előzmény nélküli volt, amelyre nem tudott előre felkészülni. Hasonlóan közvetlen inspirációra épült Péternek az a beszéde, amelyet Kornéliusz százados házában mondott az egybegyűlteknek.
2002. 03. 14. (VI/11)
