Szűz maradt-e Mária?

A Teremtő parancsa: "Szaporodjatok és sokasodjatok!" Fotó: Somorjai L.

A középkori teológia építményébe alapként beépült tan sok más dogmával (Mária istenanyasága, istenszülősége stb.) együtt egységes, felbonthatatlan rendszert alkot, s a katolikus Mária-kultusz fundamentumául szolgál. Kihatással van a családi életre is, s így már a hétköznapok gyakorlati valóságát is befolyásolja. A protestánsok a 16. század óta mindmáig nem fogadják el ezeket a nézeteket.

A Máriára, Jézus anyjára vonatkozó vallásos nézetek mindegyike saját kialakulási folyamaton ment keresztül. Fő jellemzőjük, hogy Máriát bibliai ismertetőjegyeitől eltérve különböző pogány istennőkre emlékeztető tulajdonságokkal ruházzák fel. E rendszernek fontos eleme Mária örök szüzességének tanítása, mely szerint Máriának Jézus után már nem születtek gyermekei, sőt a Józseffel kötött házasságában a házasélet elutasítása révén fizikai értelemben is mindvégig szűz maradt.

"Avagy nem ez-é az az ácsmester, Máriának a fia, Jakabnak, Józsefnek, Júdásnak és Simonnak pedig testvére? És nincsenek-é itt közöttünk az ő nőtestvérei is?" – kérdezték álmélkodva a názáretiek, amikor annak magyarázatát kutatták, hogy honnan származhat az a bölcsesség és azok az erőmegnyilvánulások, amelyeket Jézus Názáretben végzett szolgálata során tapasztaltak. Ennek kapcsán vették számba Jézus természetes származását, anyját és testvéreit. A Márk evangéliumának ezt a beszámolóját (6:3) megerősíti a Máté evangéliuma, amely szintén név szerint felsorolja Jézus négy öccsét: Jakabot, Józsefet, Júdást, Simont, és ismét kijelenti, hogy rajtuk kívül még húgai is voltak Jézusnak (13:55–56).

Az Evangéliumok tanúságától eltérő vélekedések kialakulásában és fenntartásában döntő szerepet játszott a római katolicizmus, melynek mai meghatározó dokumentumai is következetesen hangsúlyozzák az örök szüzesség tanítását. A legfőbb katolikus szertartás szövegében, a misében Máriáról mint "mindenkor szűz" személyről beszélnek. A napjaink katolicizmusának teológiáját alapjaiban meghatározó II. vatikáni zsinat Lumen Gentium cím? dogmatikus konstitúciója szintén "mindenkor szűz Máriáról" beszél, hangsúlyozva azt az orvosilag nehezen értelmezhető elvet, hogy Jézus megszületése "nem csorbította szűzi épségét". Az 1990-es évek elejére kidolgozott Katolikus Katekizmus mint tényt állapítja meg: "Jézus Mária egyetlen fia." Kijelenti, hogy "az Egyház liturgiája úgy ünnepli Máriát mint Aeiparthenoszt, örökké szüzet, aki... szűz maradt szülés közben, szűz maradt őt (Jézust) hordozva, szűz maradt őt keblén táplálva, szűz maradt mindig".

A jelenkori határozott és egyértelm? katolikus álláspont eltér az első századok apostoli tradíciójától is: az örök szüzesség dogmája csak évszázadokkal később jelentkező, a Bibliával nehezen összeegyeztethető új tanításnak bizonyul. A kereszténység első három évszázadában az egyház meghatározó hitvallási iratai a bibliai kijelentéssel összhangban Máriának kifejezetten férfi nélkül, szűzen történt természetfeletti foganásáról és Jézus születéséig megmaradt szüzességéről beszélnek. Nincs bennük szó arról, hogy Máriának a szülés során megmaradt a szüzessége, sem arról, hogy ezt követően Józseffel való házasságában a házasélet elutasításával megőrizte volna a szüzességet. Tertullianus, a korai egyház jeles tanítója a 3. században még teljesen magától értetődően beszélt Jézus vér szerinti testvéreiről. Ugyanez néhány évszázad elteltével már átokkal sújtandó eretnek véleménynek minősült.

A tanításokban bekövetkezett alapvető változások szoros összefüggésben álltak a római katolikus egyház 4. századtól megkezdődött kiformálódásával. E században, a Nagy Konstantin nevéhez kötődő fordulat nyomán szervezetileg is különvált egymástól a kortársak által már korábban megkülönböztetett szellemi és pszichikai kereszténység. Szelleminek eredetileg a szentírási kijelentések és a Szentlélek által vezetett keresztényeket nevezték, míg pszichikainak azokat az egyháztagokat, akik a bibliai kijelentésektől, Isten Szellemének vezetésétől elfordulva, saját vallásos elveik és akaratuk alapján fejlesztették ki keresztény színezet? vallási életüket. A katolicizmus kialakulásának lényege abban határozható meg, hogy a 4. század során a hierarchia szövetséget kötött a pogány államhatalommal, majd néhány évtized leforgása alatt kötelező államvallássá lépett elő.

Az ezt követően államhatalmi erővel a katolikus egyházba kényszerített tömegek körében nagy igény volt a megszokott pogány jelleg? vallásosság iránt. A katolikus egyház irányításában ekkoriban meghatározó szerepet kapott keresztény vezetők és tanítók pedig nyitottnak mutatkoztak az egyházi tanítások ilyen irányú átformálására. Főként ez áll annak a jelenségnek a hátterében, hogy az addigi bibliai alapozottságú hitelveket egyre inkább kezdték felváltani a Bibliától eltérő tanításokkal. A korábban csak apokrif iratokban, pogány kultuszokban szereplő vallási elgondolásokból egyre több kapott helyet az egyházi tanítások között, majd jelentős részüket apostoli szent hagyománynak minősítve megkérdőjelezhetetlen egyházi dogmává emelték.

Ezek közé tartozik Mária szülés alatti és szülés utáni szüzességének a tanítása. A 4. század előtt ez is csak olyan iratokban szerepelt, mint például az apokrif Jakab protoevangélium. A 4. század végén jelent meg először mint egyházon belüli tanítás. A Szent Ambrus nevéhez kötődő, 390-ből származó levelet tartják számon mint az első ilyen dokumentumot, melyet az ekkor tartott milánói zsinatról küldtek a pápának. Ambrus tanítványa, Szent Ágoston több nagy hatású egyházi beszédében is használta azt a hármas formulát – a szülés előtti, alatti, és utáni szüzességet –, melyet az ő megfogalmazásában épített be a II. vatikáni zsinat is a dogmatikus határozatok szövegébe.

Ágoston kortársa, Szent Jeromos annyira elkötelezett híve volt e tanításnak, hogy már támadólag lépett fel a tan ellenfeleivel szemben. Helvidius ellen cím? munkáját kifejezetten e kérdésnek szentelte, és harcosan védelmezte Mária örök szüzességét, tagadva, hogy Jézusnak lettek volna testvérei.

A három nagy katolikus egyháztanító nyomán a következő századokban már az egyetemes zsinatok határozataiban is megjelent e tan. Először az 553-as konstantinápolyi zsinat beszélt Máriáról mint "mindenkor Szűz"-ről. Ez a Mária már a pogány hátter? tömegek számára is jól összeegyeztethető volt több örök szűz istennővel, így például az eredetileg Itáliában tisztelt Dianának az alakjával. Diana augusztus 15-ei ünnepe áthagyományozódott az örök szűzzé minősített katolikus Máriára, s Maurikiosz császár a 6. század végén már az egész Kelet-Római Birodalomban kötelezővé tette augusztus 15-e megünneplését. Mindmáig ez a legnagyobb Mária-ünnep dátuma. A pogány hátter? görögök számára különösen ismerősen csengett Mária örök szűz, azaz görögül "aeiparthenosz" jelzője. Hiszen híres istennőjüknek, a városvédő Pallasz Athénének egyik neve "Athéna Parthenosz", azaz "a Szűz Athéné" volt. Az athéni Akropoliszon neki épült a fő templom, a nevével is a szüzességét hirdető híres Parthenon még Periklész idején. A 6. századtól aztán az addig az örök szűz Athéné pogány templomát az örök szűznek nyilvánított Mária templomaként kezdték használni az államvallás hívei.

A dogma még hatékonyabb terjesztése érdekében a 649-ben tartott lateráni helyi zsinat már fenyítő eszközöket is kilátásba helyezett, és egyházi átkot mondott ki mindazokra, akik nem vallják Mária szülés alatti és szülés utáni szüzességét is.

A katolicizmusban erősen meggyökerezett Mária-dogmákat a 12. századtól Európa-szerte egyre nagyobb hullámokban meginduló bibliai reformmozgalmak kezdték összevetni az evangéliumi tényekkel. A legkövetkezetesebb munkát e téren a reformáció képviselői végezték el. A dogmák döntő részét bibliai alapon a kereszténységgel összeegyeztethetetlennek találták és elvetették. Az ellenreformáció azonban szívósan ragaszkodott minden ilyen dogma érvényességéhez. Ezek közé tartozott az örök szüzesség tétele is. Hogy ennek megkérdőjelezése milyen heves érzelmeket váltott ki egyesekből, azt jól mutatja az ellenreformáció élharcosának, Loyolai Szent Ignácnak az önéletrajzában szereplő egyik történet. 1521 tavaszán, még mint katolikus lovag egy híres Mária-kegyhely felé tartott. Közben egy spanyolországi arabbal találkozott, aki határozottan megkérdőjelezte, hogy Mária Jézus születése után is szűz maradt volna. A meddőnek bizonyult vita végén az arab otthagyta őt, s Loyolának – mint mondta – "heves vágya támadt arra, hogy a mórt megkeresse, és néhány tőrszúrással fizessen neki beszédéért". A tettlegességet csak Loyola öszvérének makacssága hiúsította meg.

A reformáció időszakában Magyarországon is éles vita folyt a Mária-dogmákkal kapcsolatosan. Annál is inkább, mert a kérdésnek politikai vetülete is volt. A reformátorok szerint az országot sújtó csapások főként a bálványimádás és a Mária-kultusz miatt szakadtak az országra. Ezért is fontosnak tartották Mária biblikus alakjának helyreállítását. Az ellenreformáció hívei azonban úgy látták, hogy éppen a Mária-kultusztól történt országos méret? elfordulás a bajok egyik fő forrása, ezért sem kereszténynek, sem magyarnak nem tekintették azokat, akik a "Boldogasszonynak" nem tisztelői. Az ellenreformáció felülkerekedésével Mária bibliai jellemvonásait széles rétegek körében mindmáig ismét a katolikus tradíció vonásai váltották fel.