Tel Aviv-i árus újévi képeslapokkal. Jobbat remélnek Fotó: Reuters
Idén korán, már szeptember
7-én beköszönt a bibliai időkre visszanyúló újévünnep, amely az első a zsidó naptár őszi ünnepeinek sorában. Az ilyenkor megszólaló ünnepi kürtzengés határvonalat jelent az elmúlt és a soron következő év között.
Újév alkalmából természetesen nem maradhat el a mérlegkészítés sem. Izraelben az elmúlt esztendő sok áldozatot követelt: az al-Aksza intifáda hatszáztizenegy áldozatának többsége az elmúlt tizenkét hónap során veszítette életét. A gyászoló családok mellett azonban szinte mindenkit megviselt a háborús körülmények között súlyosbodó gazdasági válság. A legdrámaibb visszaesést – aligha meglepően – a turizmus szenvedte el. A külföldi turisták számának 2000 nyarához képest több mint nyolcvanszázalékos visszaesése miatt több tucat szálloda volt kénytelen bezárni kapuit, és ennél sokkal több hotel és utazási iroda küzd fogcsikorgatva a túlélésért. A válságnak olyan nemzeti parkok és nevezetességek estek áldozatul, mint a híres maszadai erőd, amely rendkívüli állami segély híján idén októberben bezárja kapuit, az Engedi természeti parkkal és ötvenhat további látványossággal együtt.
A turisztikai visszaesés nem ismer országhatárokat. A héten a legnagyobb jordániai turisztikai cég, a Zara Investment Company bejelentette: több mint nyolcmillió dollár veszteséggel zárja az évet, amely negyvenegy százalékkal haladja meg a 2000–2001-es időszak szintén jelentős deficitjét. Az ország legismertebb ókori nevezetessége, a petrai sziklaváros látogatóinak száma még ennél is nagyobb arányban, az 1999-es rekord alig egytizedére csökkent. (Az alig néhány éve fellendült jordániai turizmusba rengeteg pénzt fektettek, ezért az ammani kormány jelentős, esetenként ötven százalékot elérő mértékben támogatja a külföldi turistautakat. Ennek voltak köszönhetőek a nyáron Magyarországon szinte repülőjegyáron meghirdetett jordániai üdülések is).
A korábban turistákkal teli, ma szinte néptelen jeruzsálemi utcák képszerűen fejezik ki Izrael magányát és elszigeteltségét a világban. Mára megszokottá vált, hogy jelentős nemzetközi konferencia nem múlhat el Izrael-ellenes tüntetés nélkül, különösen, ha Dél-Afrikában rendezik azt. A szeptember 11-ei terrortámadásokat megelőző napokban a durbani rasszizmusellenes konferenciát kísérő antiszemita beszédek és utcai demonstrációk híreivel voltak tele az újságok. Egy évvel később, a héten Johannesburgban újra az izraeli delegáció ellen tüntettek szélsőséges csoportok.
A politikai megbélyegző kampányt a nemzetközi hírmédiumok Izrael-ellenes kórusa kíséri. Bernard Goldberg amerikai újságíró Médiahazugságok címmel nemrég magyarul is megjelent könyvében részletesen elemzi a nagy liberális újságok és hírtelevíziók Izrael-ellenes elfogultságát. A szeptember 11-ei támadások után palesztinok ezrei vonultak ujjongva az utcára Ramallahban és Gázában. Az amerikai híradók azonban nem vagy csak egy-egy alkalommal mutatták be a terrort éltető tüntetésekről készült felvételeket, és inkább Jasszer Arafatról készült képeket sugároztak, amint látványosan vért adott az áldozatok javára. A riporterek azonban nem kérdeztek rá a palesztin vezetőtől, hogy mi a véleménye a demonstrációkról. "E kérdés felvetését – írja Goldberg – egyesek talán arabellenességnek (ennélfogva Izrael pártinak) tekintenék, a riporterek és a bemondók pedig inkább vállalnák, hogy a dühös tömeg megkövezze őket Ramallahban, mint hogy ilyen színben tűnjenek fel."
Az elszigeteltség váratlan fordulatokat is eredményezett. A Jerusalem Post július 26-ai számában a portlandi amerikai zsidó közösség vezetője, Robert Horenstein, nagy vihart kavart cikkével, amelyben kijelentette: az amerikai zsidóság nem élhet haragban ötvenmillió Izrael-barát evangéliumi kereszténnyel. Néhány éve még – írja Horenstein – a liberális zsidó közösségek a pluralizmusra és a toleranciára leselkedő egyik legnagyobb veszélynek az evangéliumi keresztények politikai-társadalmi képviseletét felvállaló Keresztény Koalíciót tekintették, és olyan neves közéleti személyiségeket, mint Pat Robertson vagy Jerry Falwell. A közel-keleti válság azonban átrendezte a fontossági sorrendet: az Izrael iránti elkötelezettséget sokmillió dolláros anyagi támogatással is kifejező evangéliumi keresztényeket ma már kevesebb gyanakvás veszi körül zsidó körökben. Bár továbbra is vannak, akik úgy vélik, hogy a keresztények "önző teológiai szempontok" miatt támogatják Izraelt, ez az előítélet téves alapokon nyugszik. Egy nagy brazíliai keresztény gyülekezet vezetője, Thomas L. Gilmer a Jerusalem Post augusztus 23-ai számában megjelent válaszlevelében kifejti: az evangéliumi keresztények és keresztény cionisták nem hisznek abban, hogy minden zsidónak vissza kellene térnie Izraelbe Jézus visszajövetele előtt. A Sao Paolo-i lelkész védelmébe veszi az antiszemitizmussal megvádolt amerikai prédikátort, Jerry Falwellt is: "Ő és más, hozzá hasonló emberek az idejüket és pénzüket Izrael államának támogatására fordították, és még ennél több energiát és pénzt áldoztak arra, hogy barátokat szerezzenek világméretekben Izraelnek." A vitaindító cikk végkövetkeztetése szerint az evangéliumi kereszténység "létszáma mintegy ötvenmillió (az Egyesült Államokban), és akár tetszik, akár nem, ehhez a közösséghez tartozók éppúgy befolyásolják Bush elnök, mint a vezető kongresszusi képviselők véleményét. Mivel Izrael túlélése forog kockán, jobb, ha ezek az emberek a zsidó állam mellett állnak, mintha az ellenkező oldalon" – javasolja a keresztényekkel való kiegyezés miatt aggódók számára Robert Horenstein.
2002. 09. 05. (VI/36)
