Bagdadtól háromszáz kilométerre délre találhatók Ur városának maradványai. Képünkön Ábrahám születésének helye Fotók: Reuters
Sokan a judaizmus, a kereszténység és az iszlám közötti párbeszéd fellendülését várják Ábrahám népszerusítésétol, hiszen a pátriárka két fián, Izsákon és Ismaélen keresztül a zsidó és arab nép osatyja, a keresztények számára pedig a hit egyik legfontosabb bibliai példaképe. A bibliai Ábrahám azonban – amint azt a Time cikke is hangsúlyozza – nemcsak összeköti, hanem el is választja egymástól a három világvallás követoit. Mindenekelott az Istennel kötött szövetség, és annak egyik lényeges pontja okoz problémát e vallások tanítóinak: "És adom teneked és a te magodnak te utánad a te bujdosásod földjét, Kanaánnak egész földjét, örök birtokul, és Istenük leszek nekik" (1Móz 17:8). A zsidók –
a héber Biblia alapján – úgy értelmezik, hogy az Ígéret Földje Izsáknak és leszármazottainak, vagyis nekik adatott; a muszlim arabok ellenben – a Korán alapján – Ismaélt tekintik az ígéret jogos örökösének. A keresztények számára Ábrahám "körülmetéletlenségében tanúsított hite" az újszövetségi hit legfontosabb eloképe, Izsák feláldozása pedig a Messiás halálára és feltámadására eloremutató cselekedet volt.
Az Ábrahámot "hitközi szupersztár"-rá emelo, bibliai történeteket, Korán-elbeszéléseket és rabbinikus legendákat egymás mellé sorakoztató kommunikátorok számára fel sem merül a kérdés: ki volt valójában Ábrahám? Melyik hagyomány: a zsidó-keresztény kinyilatkoztatás (a Biblia), a rabbinikus judaizmus vagy a Korán elbeszélései adnak-e hitelesebb, történelmileg is igazolható képet a "hit atyjának" tekintett Ábrahámról?
Figyelemreméltó tény, hogy miközben az ókori Kelet egykori kifinomult kultúrájú városaiból csupán romok maradtak fenn – ha egyáltalán fennmaradtak –, a félnomád sémita törzsfo, Ábrahám életérol ma is részletes információkkal rendelkezünk a Biblia jóvoltából. Míg a "vándorló arámi" és leszármazottai saját korukban városról városra vándorolva "a történelem peremvidékén" verték fel sátraikat, a több mint négyezer évvel késobbi utókor számára már világos, hogy a világtörténelem valódi sivatagi nomádjai azok az arámiak, hettiták, egyiptomiak, fi-liszteusok és kanaániták voltak, akik városaik kofalai mögé húzódva kerültek érintkezésbe Ábrahámmal. A Sém ágán kívül eso "pogányok" hiába akarták egyéni, kollektív és kulturális emlékezetüket (vagyis a "történelmi múltat") megragadni és lecövekelni, azok szükségszeruen pusztulásra és felejtésre voltak ítélve. Az ido homokja szüntelenül kipergett ujjaik közül. A zsidók szent iratai ezzel szemben a legapróbb részletekig megörökítették az Ábrahámmal és leszármazottaival kapcsolatos eseményeket.
De megfelelnek-e ezek az elbeszélések a történeti valóságnak?
A modern történészek hajlanak arra, hogy Ábrahám és a többi zsidó pátriárka történeteit a mesék, legendák és mítoszok világába számuzzék. Ennek egyik oka, hogy a bibliai történetben a saját vallási eloítéleteiknek vagy tudományos eloismereteiknek megfelelo Ábrahámot látják, a szöveg elsodleges jelentésével és belso kontextusával csak elvétve foglalkoznak. Pedig a bibliai textus eloítéletmentes újraolvasása számos érdekes felfedezéssel gyarapíthatja ismereteinket.
Ábrahám fejedelem
Sokak számára bizonyára megdöbbentoen hat, hogy a bibliai Ábrahám gazdagságát, hatalmát és katonai potenciálját tekintve semmivel sem maradt el korának legjelentosebb uralkodóitól. Mikor hetvenöt éves korában elindult az észak-szíriai Harránból (a település nevének jelentése: "karavánváros"), felesége mellett "minden szerzeményüket, amelyekre szert tettek, és a cselédeket is" magukkal vitték (1Móz 12:5). A kényszeru egyiptomi tartózkodásból is szerencsésen került ki Ábrám és felesége: a fáraó ugyanis "jól tett Ábrámmal, és voltak neki juhai, ökrei, szamarai, szolgái, szolgálói, nostény szamarai és tevéi" (1Móz 12:16). A Negev kosivatagban letelepedo törzsrol azt is kiemeli a Biblia, hogy nemcsak – akkoriban a gazdagság legfobb mércéjének számító – háziállatoknak volt bovében, hanem "igen gazdag volt ezüsttel és arannyal" is (1Móz 13:2). Bizonyára nem mero dicsekvésbol mondta el az Izsáknak feleséget kereso szolga Ábrahám rokonának, Betuélnek házában, hogy "az Úr felette igen megáldotta az én uramat, úgy hogy naggyá lett: mert adott neki juhokat, barmokat, ezüstöt, aranyat, szolgákat, szolgálóleányokat, tevéket, szamarakat" (1Móz 24:35). Ábrahám a korszak nemzetközi politikájában is jelentos tényezonek számított: szövetségesi viszonyban állt az amurrú (emoreus) Mamré fejedelemmel (1Móz 14:13), és a filiszteus földön lévo Gérár királyával, Abimélekkel (1Móz 20). Ábrahám helyzetét azok a Hebronban élo hettiták (Khéth fiai) fogalmazták meg pontosan, akiktol a pátriárka temetot vásárolt elhunyt felesége számára: "Istentol való fejedelem vagy te miközöttünk" (1Móz 23:6). Az Ábrahám fejedelemrol kialakított képet tovább erosíti, hogy a törzsfo háromszáztizennyolc fobol álló "elit alakulatával" öt szövetséges király seregét verte meg (1Móz 14:14).
(Ez volt a Bibliában szereplo elso háború.)
Sivatagi vezérek
Ábrahám korát viszonylag jól ismerjük az ókori keleti forrásokból. A bibliai genealógiai számítások szerint Ábrahám kora az i. e. 22. század, régészeti nyelven a korai és középso bronzkor közötti átmeneti idoszak volt. Más közel-keleti források is megerosítik, hogy ebben az idoben nem volt egyetlen vezeto hatalom sem a Közel-Keleten, amely egy kézbe összpontosíthatta volna a hatalmat: "Nincs király, aki a maga erejére támaszkodhatna" – olvassuk egy kortárs babilóni krónikában. Ehelyett kisebb-nagyobb városállamok kötöttek egymással idoleges szövetségeket. A Genezis 14-ben szereplo, Szodoma ellen támadó koalíció tagjait ugyan nem tudjuk Biblián kívüli forrásokból azonosítani, de a királyok nevei beilleszthetok a kor valóságába. Kedorláomer egyértelmuen elámi név, elotagja a királynevekben gyakori Kudur/Kutur szó; Arjók Arrijuk(ki)/Arriwuk(ki) alakban gyakori a Mariban és Nuziban talált ékírásos szövegekben; Amráfel a bibliai régészet atyja, William F. Albright szerint azonos lehet a Mariban talált ékírásos táblákon szereplo Amudpiéllel, aki Babilónia egyik befolyásos uralkodója volt a Hammurappit megelozo évszázadban; a Tidal pedig egyértelmuen a hettita Tudhalija megfeleloje. A koalíciós hadseregben tehát Elám, Mari és Babilón – a kor legjelentosebb mezopotámiai városai –, valamint a hettita királyság katonái küzdöttek Ábrahám elitcsapata ellen, sikertelenül.
Ábrahám kényszeru Egyiptomba költözését sem úgy kell elképzelnünk, mintha éhségtol kiaszott, szedett-vedett nomád pásztorok kértek volna bebocsáttatást a Nílus országába. A héberek bevonulását beszédesen illusztrálja az az egyiptomi ábrázolás, amely egy Husebekh nevu tisztviselo sírját díszítette. (A festmény II. Szenu-szert uralkodásának hatodik évében, i. e. 1890-ben keletkezett.)
A képen egy ázsiai (egyiptomiul amu) karaván Egyiptomba érkezését látjuk: elöl a törzsfonök adja át ajándékait, mögötte állatokat vezetnek, szintén ajándékul, majd a katonák és a családtagok következnek a sorban. A fonök, Absa, tipikusan sémi nevet visel, s hogy nem lehetett jelentéktelen ember, azt a szövegben eloforduló jelzoje: "sivatagi vezér" (hekau haszut) is jól mutatja.
Hadd említsük meg végül azt az eblai leletet is, amely nem kizárt, hogy Ábrahám hatodik felmenojére, Héberre vonatkozik. Ebla az
i. e. 2. évezred második felében hídként szolgált Mezopotámia és a levantei térség között. Virágzásának végét 2290–2250 közé teszik, amikor az akkád Naram-Szín lerombolta. Az itt talált sémi nyelvu ékírásos dokumentumokban elobukkant az Ebrium név, amely egészen biztosan egy eblai dinasztia elnevezése volt. Az írást megfejto Giovanni Pettinato szerint a rejtélyes Ebrium 2600–2500 között uralkodott a városban. Eblából egyébként olyan Bibliából ismert személynevek is elokerültek, mint Ab-ra-mu (Ábrám), I-má-il (Ismáél), I-ra-il (Izrael), Da-u-dum (Dávid), Mi-ká-já (Mikeás), Wa-na (Jóna), amelyek Sém, illetve Ábrahám leszármazottai között voltak gyakorta használatosak.
A békétlenség barlangja
Mindezek után jogosnak tunhet a kérdés: ha Ábrahám korának egyik legjelentosebb törzsi fejedelme volt, miért nem maradt róla emlék a mezopotámiai, egyiptomi vagy más közel-keleti városok levéltáraiban? A válasz a "történeti emlékezet" természetében rejlik. Ábrahám és népe nem volt része egyik közel-keleti állam kollektív írásos emlékezetének sem, kivéve talán Szodomát, amelynek népét Ábrahám csapata megmentette a fogságtól (1Móz 14:13–18), ez a város azonban mindazokkal az emlékekkel együtt a föld mélyére süllyedt, amelyek tanúsíthatták volna a pátriárka haditettét. Az ókori városállamokban a "történeti feljegyzések" szinte kizárólag az ottani uralkodókkal kapcsolatos
(pozitív kimenetelu) eseményeket rögzítették, de nagyrészt ezek a feljegyzések is elpusztultak. Egy félnomád fejedelem megérkezése Egyiptomba nem volt akkora esemény, hogy a királyi annalesek lapjaira kerüljön, legfeljebb – mint azt fentebb láttuk – egy tisztviselo sírboltján kerülhetett megörökítésre. A kanaánita városokban, amelyek közelében Ábrahám élete legnagyobb részét töltötte, egyelore nem kerültek elo nagy számban írásos leletek.
Elvétve így is maradtak emlékek a pátriárkák után. A zsidó hagyomány már a korai királyság idején is fontosnak tartotta Ábrahám emlékének ápolását. Az erre vonatkozó – Biblián kívüli – bizonyíték
I. Sesonk egyiptomi uralkodó
(i. e. 931–910) feliratán került elo, aki Izrael elleni hadjáratából viszszatérve, ily módon örökítette meg hadi sikerét Ámon karnaki templomának falán. Az általa meghódított városok között említette többek között Arádot és egy phaqrua ibirama nevu helyet, amelyet "Ábrahám erod"-nek fordíthatunk.
A 10. században tehát ismerték Ábrahám nevét, élettörténetét, és annak kultuszát azzal is szolgálták, hogy egy erodöt is neveztek el róla a Negevben. Ennél ismertebb "emlékezethely" a hebroni Mak-pélá-barlang, amelyben Ábrahám és Sára, Izsák és Rebeka, valamint Jákób és Lea földi maradványai nyugszanak. A Bibliában egy teljes fejezetet foglal el az a történet, amely elmondja a mezo megvételének történetét (1Móz 23). Az aprólékosan rögzített szerzodés a zsidók számára mai napig is jogalapul szolgál a terület birtoklására, csakhogy a helyet, amely fölé Nagy Heródes nagyszabású emlékmuvet építtetett, "Ábrahám mecsetje" néven a muszlimok is szentként tisztelik. A pátriárkák sírja azonban nem a két nagy világvallás közötti megbékélés, hanem az összeférhetetlenség és a háborúság jelképévé vált. Amióta az izraeliek 1967-ben elfoglalták Hebront, mindkét, sot mindhárom vallás híveinek biztosították az imádkozás jogát a Makpélá-barlangban. 1994-ben Baruch Goldstein, egy radikális zsidó telepes huszonkilenc arabot mészárolt le a szent helyen. Azóta Ábrahám sírja nem a vallások közti kibékülés, hanem a bizalmatlanság és gyanakvás jelképévé vált, bizonyítva azok álláspontját, akik némi szkepticizmussal szemlélik a bibliai és történeti valóságtól elszakított, "felekezetközi szupersztárokként" beállított bibliai hosök szereplését.
(a szerzo történész)
2002. 09. 27. (VI/39)
