hetilap

Az újkori antiszemitizmus 1880-90 környékén erősödött meg. Magyarországon a tiszaeszlári vérvád egy olyan esemény, melyhez köthető ez a visszataszító jelenség. Eltűnt Solymosi Eszter, a tizennégy éves, keresztény vallású cselédlány. Hamarosan elterjedt az a hamis hír, amit a világsajtó is átvett: a zsidók a zsinagógába csalogatták a kislányt, nyakát elvágták, vérét pedig a húsvéti pászkába keverték.

A bírósági tárgyalást 1883 nyarán a nyíregyházi városházán tartották. A pert, a fejleményeket a londoni Times és a The New York Times írásain keresztül az egész világ figyelemmel kísérhette. Az ártatlan zsidó vádlottakat Eötvös Károly és ügyvédtársai sikeresen védték meg, így felmentették őket. Az országban uralkodó antiszemita hangulat miatt azonban a törvényszék elnöke nem mondta ki a vérvád lehetetlenségét, csak a bizonyíthatatlanságát. A katolikus sajtó is jelentős terjedelemben foglalkozott az üggyel.

Az Új Katolikus Társadalom 1883. júniusi számában egy bejegyzést olvashatunk: "XIII. Leó Pápa Őszentsége 1882. április 20-án apostoli szent áldásra méltatta lapunk főszerkesztőjét." Ugyanez az újság tudósít Istóczy Győző antiszemita vezér esküdtszéki tárgyalásáról Hogyan lett Istóczy antiszemitává címmel. Istóczy így válaszol a lapban: "…s engemet, ki a zsidó lelketlenség, a zsidó ármány, a zsidó bosszúvágy kiszemelt áldozata voltam, engemet, ez egyszer, kiszemelt áldozatát karmaiból többé ki nem ereszteni szokott zsidóság ma ide állított, hogy azt a munkát, amelyet ő maga rajtam végrehajtani nem volt képes, önökkel, mélyen tisztelt esküdt urak, végeztesse el." A lap soron következő számából megtudhatjuk, hogy amit a parlament rosszul tett, azt az esküdtszék helyrehozta: Istóczyt felmentette.

A katolikus véleményközlő és -formáló újság a felmentő ítéletet követően majd kétoldalas írásban szidalmazza Fekete Ödön államügyész-helyettest, aki az Istóczy-ügyben a vádat képviselte, a zsidóság egészét pedig teológiai érvekkel megbélyegzi. Majd megtámadja Pulszky Ferencet egy védőcikke miatt: "Kik azok, akik például a tiszaeszlári ügyben telejajgatják a külföldi sajtót, gyalázva, szidva hazánk reputációját? Zsidóreporterek, szemét emberek, akik amily hitványok, épp oly szemtelenek, hogy zsidó érdekekért meghurcolják törvényeink, intézményeink becsületét! (...) És ebben a piszokkompániában kell látnunk a szabadkőmíves páholyok nagymesterét, az öreg Pulszky Ferencet is!"

Egyházi részről az antiszemitizmus komoly támogatottsággal rendelkezett. A tévesen értelmezett keresztény hagyomány módot adhatott antiszemita indulatok alátámasztására. A közelmúltban publikált Monori Áron történész A numerus clausus és a magyar katolikus sajtó 1919–1920 címmel a Médiakutató cím? folyóiratban egy kitűnő tanulmányt a témáról.

Prohászka Ottokár székesfehérvári megyéspüspök az "ország apostola", korának legismertebb hitszónoka volt. 1911-ben három műve is indexre került, mert egyházának cenzorai túl "modernistának" ítélték őket. Prohászka kezdettől fogva bekapcsolódott a politikai katolicizmus küzdelmeibe, és a hazai keresztényszocialista mozgalom szellemi vezére lett. 1919 után Prohászka a "keresztény kurzus" szellemi vezérévé vált, de hamar csalódás töltötte el, mert felismerte, hogy a hatalom csak frázisaiban követi elveit. Szellemi hatása meghatározó volt a Horthy-korban. 1927-ben bekövetkezett halála után sorra alakultak az országban és a határon túl is a "Prohászka-körök". Prohászka nézetei az antiszemitizmust illetően viszont nem változtak. "A zsidóság fekélye csontvázzá rágta a keresztény magyar népet" – írta 1893-ban. A zsidóság "sakterkezek alatt vérbe akarta fojtani a magyarságot" – ezt már 1923-ban, Tiszaeszlár után negyven évvel írta. Ezért jogos nemzeti önvédelemnek tartotta a "pozitív", azaz a keresztényeket előnybe helyező antiszemitizmust, és a liberalizmus mételyével a "hungarizmust" állította szembe. 1920-ban megjelentetett, zsidókérdést tárgyaló műve adta a szellemi alapot a képviselőháznak a numerus clausus törvény elfogadásához, amit Prohászka publicisztikájában már 1918-tól követelt: "A zsidóság olyan hirtelenül vagyonosodik a világháborúban, és gyermekeit olyan tömegekben zúdítja a felső iskolába, hogy maholnap arra ébredünk, hogy a magyar intelligenczia tervszerűen kicserélődik." A könyv a zsidóságot az ország és
középosztályának kulturális eljudaizálódásáért tette felelőssé. A szélsőjobboldali sajtó (Harc, Függetlenség, Új Magyarság, Magyarság) 1938– 1944 között hemzsegett a régebbi Prohászka-írásoktól.

Az első világháború következtében összeomlott az ország társadalmi-gazdasági élete. Az általános nyomorban fogant közhangulat bűnbakot keresett, és azt meg is találta a zsidóságban, ahelyett, hogy számba vette volna a szétesett Monarchia működési rendellenességeit: a megoldatlan nemzetiségi kérdést és a gazdasági válságot.

Ez a politikai logika vezetett el az első numerus clausus törvény (az 1920. évi XXV. törvény) meghozatalához. A korabeli nyilvánosságban a törvény vitája és általában a "zsidókérdés" erőteljesen jelen volt. A felekezeti sajtónak is gyakran adott témát a kérdés, és a katolikus napilapok kivétel nélkül támogatták a jogszabály bevezetését. A törvényszöveg maga nem tesz említést zsidókról, mindössze annyit ír elő: "A tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra az 1920/21-i tanév kezdetétől csak oly egyének iratkozhatnak be, kik nemzethűségi és erkölcsi tekintetben feltétlenül megbízhatók, és csak oly számban, amennyinek alapos kiképzése biztosítható."

A második numerus clausus törvény (az 1928. évi XIV. törvény) csak annyiban változtatott az elsőn, hogy további figyelembe veendő arányszámokat ír elő a hadiárvák, a harctéri szolgálaton átesettek gyermekei javára. A két numerus clausus törvényt azután "egységes szerkezetbe foglalta" a már háború felé sodródó közhatalom az első zsidótörvénnyel.

Nem sokkal később Bálint György mendei plébános a hagyományos vérvádat hirdette a Nemzeti Figyelő cím? "politikai, társadalmi és közgazdasági hetilap" hasábjain. Az 1942. április 26-ai számban, Magyar Falu – Magyar Pap! cím? cikkében hirdette meg programját, melynek pontjai: "1. zsidóellenesség; 2. önzetlen krisztusi szolgálat; 3. a kimondottan magyar faj istápolása". 

Az elmúlt évszázad keresztény sajtója, politikai döntései és különös törvényei átformálták az ország lakossága számottevő részének a zsidósághoz való viszonyát, akiknek sorsát prekoncepciók által vezérelt ítéleteik nagyban meghatározták.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek