Victor és Elsie Schlatter misszionáriusok, akik elsőként fordították le a pápua új-guineaiaknak a Bibliát Fotó: Somorjai L.
A történet egy magyar férfi és egy szlovák asszony
kivándorlásával kezdődött még a 20. század elején. Az unokájuk már Amerikában született, akiből utóbb atomtudós lett. "Akkor még fiatal voltam és bohó" – kommentálja atomtudósi tevékenységét Victor Schlatter. Ennek ellenére hét évet töltött egy plutóniumgyártással foglalkozó cégnél, és minden egyéb tekintetben is teljesen "normális" életet élt: megnősült, és született négy gyermekük. "Ötvenegy éve vagyunk házasok, de még most is a mézesheteinket töltjük" – öleli át kedves arcú, mosolygós feleségét. Közös döntés volt, hogy átköltöznek Pápua Új-Guineába,
ami már önmagában is harmonikus kapcsolatot feltételez, hiszen az amerikai kényelemből egy agyagpadlós, levéltetős, még az alapkomfortot is nélkülöző házba kerültek négy kisgyerekkel. Az alapötlet az volt, hogy keresnek egy olyan pontot a térképen, ahová még nem jutott el a Biblia, és lefordítják számukra a teljes Szentírást.
Pápua Új-Guinea a második legnagyobb sziget a világon Grönland után, a törzsek számát tekintve azonban az első. Pápua Új-Guineában nagyjából hétszázötven (nem tévedés, 750) nyelv létezik, minden törzsnek saját nyelve van, amelyek nem hasonlítanak jobban egymásra, mint mondjuk a spanyol és a francia. Az ausztrál állam támogatja a szigetországot, de a Victor Schlatter által kiválasztott törzs például az ő 1961-es érkezésük előtt négy évvel ismerkedett meg a fémmel. Misszionáriusok számára sem volt teljesen ismeretlen a sziget, a szóban forgó törzs azonban eddig kimaradt. Egyébként a misszionáriusok közül is kevesen vállalták, hogy elsajátítják a helyiek nyelvét, ehelyett inkább angol nyelv? iskolákat kezdtek el alapítani és a gyerekeket tanították angolra. Victorék ezzel szemben az idősebbekkel beszélgettek először, hiszen ők bírtak a legnagyobb befolyással a törzs tagjaira, nemegyszer a pogány szertartásokat is ők vezették. Elsie, a feleség pedig az
asszonyokat gyűjtötte maga köré. "Tőlük tudtuk meg, hogy a saját legendáik rengeteg bibliai történetet őriznek, minket is azért fogadtak örömmel, mert mindig is várták vissza a Fiút, a Fontos Fiút, ahogy ők nevezik Istent. Jákób és Ézsau történetéből Victor volt számukra Jákób, aki áldással tér vissza hozzájuk, és hogy megbéküljenek egymással" – meséli Elsie, aki néhány hét után követte férjét új lakóhelyükre. Victor addigra már prédikált a törzs lakóinak. "Nem tudom, mennyit értettek belőle, de legalább látták, hogy ártalmatlan vagyok", mondja nevetve az immár nagypapa korú egykori atomtudós. A bennszülöttek is sokat nevettek, tetszett nekik, hogy olyan különbözőek. "Meg akarták érinteni a hajunkat, a bőrünket, és nevettek rajtunk" – tette hozzá a felesége is. Egy ideig nem is hitték el, hogy ők is ugyanolyan emberek, szellemeknek hitték őket, és mivel velük ellentétben cipőt viseltek, "bekötött lábú szellemeknek" nevezték őket.
2003. 11. 14. (VII/46)
