Istentisztelet a cellában. Ha a Biblia Istene "szembejön velük", akkor hajlandóak és képesek új életet kezdeni Fotó: S. L.
"Van ebben a börtönben jó hely is – kezdi prédikációját a lelkész –, ez a terem, ahol hetente összejöhetünk, hogy az Úr jelenlétébe kerüljünk."
Ámen, ámen – válaszol egyik-másik hívő, azután közösen felolvassák a 23. zsoltárt.
"Tegnap is benn voltam – ismét a lelkész beszél –, és az egyik nem hívő rab megkérdezte, miért járok be hozzátok, miért szeretlek benneteket. Azért, mert Isten is szeret titeket."
Újabb zenei rész következik, a fokozódó hangulatban többen hallelújáznak, fütyülnek. Az egyik gitáros szintén fogva tartott, akárcsak csörgődobon játszó társa.
A résztvevők többsége kívülről ismeri a dalok szövegét, az újaknak gépelt lapokkal segítenek.
A kigyúrt, tetovált férfiak némelyike olyan átéléssel énekel, mint egy kisgyerek. A szituáció zavarba ejtő: rablók, gyilkosok, a társadalom alja, vagy testvéreim az Úrban a körülöttem álló emberek? Ha nagyon akarnák, az egész missziót túszul ejthetnék lelkészestül, zenészestül, újságíróstul: szemmel láthatóan megvan hozzá a fizikai erejük. Buta gondolat.
Újra a lelkész – Grósz István – szól. Jeremiás prófétától idéz: "Igyekezzetek a városnak jólétén, amelybe fogságra küldöttelek titeket, és könyörögjetek érette az Úrnak; mert annak jóléte lesz a ti jólétetek."
Mintha nekünk írták volna – jegyzi meg hangosan az egyik elítélt.
"Ha már itt kell lennetek, ne álmodozzatok irreális dolgokról – fűz magyarázatot a felolvasott igeszakaszhoz a lelkész –, mert a halogatott reménység beteggé teszi a lelket. Az ítéletet megkaptátok, ez a meccs már le van fújva. Lehet, hogy túlzottnak érzitek a büntetést, de azért vagytok itt, mert valamit elkövettetek."
Tóth András 30 éves, erőszakos bűncselekmény miatt ül több éve börtönben. A Hit Gyülekezete missziójáról egy elítélt társa beszélt neki, akinél szembetűnő változás állt be, miután megtért: "Megbékélt, optimistává vált, pedig nagyobb büntetése van, mint nekem. Ezek után fordultam a hit felé." A rabok számára ugyanis az ítélet elfogadása az egyik legnehezebb feladat.
Tóth András úgy gondolja, megtérése örökre szól, új lappal kezdte az életet. "Olyan világot fedeztem fel, amiben otthon érzem magam. Napközben és este is imádkozom, ha úgy adódik, a cellatársak jelenlétében."
A hit abban segít, hogy legközelebb a gyanú árnyéka se vetüljön rá, mondja Tóth András, aki már több embert az Úrhoz vezetett a sopronkőhidai börtönben. "Hogy jobbak vagyunk-e, mint a nem hívő rabok? Igen. Nem mondunk ellent a felügyelőknek, a tiszteletet, amit meg kell adnunk a »császárnak«, azt megadjuk." Megtalálta a lelki békéjét, állítja András, aki egyébként a börtöngimnázium harmadik osztályát végzi levelező szakon.
A börtönben hetente kétszer van istentisztelet, de András azt mondja, szeretné, ha többször is lenne. "Egy hívő is elgyengülhet, kell neki a biztatás, és ha többen összegyűlünk, egymás hitét támogatjuk. Gondolom, a Szent Szellemet érezzük, amikor beszélgetünk, imádkozunk."
Hardy Szabó József 42 éves, ebből huszonötöt töltött börtönben. Tizenhétszeres visszaeső. Jelenlegi büntetése már hatodik éve tart, ősszel szabadul. "Jelenleg rablásért vagyok benn mint tipikus bűnöző-gengszter" – vall magáról kendőzetlenül.
Korábban nem volt hívő, bár járt néhányszor templomban, de "többnyire betörni". Amikor azonban élettársa Bibliát küldött a börtönbe, "magára talált a Könyvben".
Hogy miben áll a változás? Megtérése előtt leginkább az önsajnálat határozta meg a mindennapjait, mert elveszített mindent: vagyonát, hozzátartozóit. Utóbbiak ugyanis csak addig látogatták, amíg előbbi is tartott. "Ahhoz, hogy egyedül is kibírjam a hosszú éveket, hatalmas hit kell." Hitet pedig éppen akkor tudott meríteni, amikor már a lelki és fizikai összeroppanás túlsó oldalán állt: "Azt a részt olvastam, amikor Jézus így szól: gyertek hozzám ti, akik megfáradtatok. Úgy érintett meg az Úr, mintha langyos vízzel öntöttek volna le felülről. Fizikailag és szellemileg is átéltem Isten szeretetét, egy átalakuláson, egy tisztára mosáson mentem keresztül" – emlékszik vissza a férfi, és hozzáteszi: a börtönt csak nyugalommal és türelemmel lehet túlélni.
Megtérése előtt azt gondolta, szabadulása után ott folytatja, ahol kint abbahagyta. "Nem ígérgetni akarok – mondja most –, de úgy érzem, ma már tudok parancsolni magamnak, és kint is tudni fogok."
Hogy jobbak-e a hívő rabok, mint a többiek? "Határozottan igen – feleli Pantali Zoltán, a Sopronkőhidai Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka –; a börtön egy rideg, kemény rendszer, ebben a rezsimben alkalmazkodni, adekvát magatartást tanúsítani nagyon nehéz, különösen az első bűntényeseknek." A hívő rabok azonban az átlagnál jóval kevesebb fegyelmezetlenséget követnek el, foglalja össze a parancsnok saját és kollégái tapasztalatait, ezáltal "nekünk is kevesebb problémát okoznak, és így saját maguknak is". A börtönpszichológus is azt mondja, a gyülekezetbe járó elítélteknek nincs szükségük rá, lelkiállapotuk lényegesen jobb, mint a többi fogva tartotté.
Pantali Zoltán elismeri: a büntetés-végrehajtás civil szervezetek, egyházak együttműködésével hatékonyabban képes a fogva tartottakat a helyes útra téríteni. "Tevékenységünknek egy olyan kiegészítése ez, amit mi nem tudunk felvállalni, mert nincs hozzá megfelelő intézményrendszerünk, és nincs megfelelő szakembergárdánk." A börtönöknek tehát jól jön a külső segítség, melyben – legalábbis Sopronkőhidán – "a Hit Gyülekezete az élen jár, missziós tevékenységének céljai egybeesnek a mi célkitűzéseinkkel" – mondja a parancsnok.
Kóka János 29 éves, emberölésért tizenkét évet kapott. A bűncselekményt 1997-ben követte el, abban az évben börtönbe is került. Ez az első ítélete. Mielőtt letartóztatták, megpróbált annyit inni, hogy tompítsa lelkiismeret-furdalását. Az áldozat egy negyven év körüli férfi volt, akivel a kocsmában ismerkedtek meg. Kóka Jánosban egy évvel a börtönbe kerülése után tudatosodott, mit is cselekedett. "Ha tehetném, feltámasztanám – mondja, és tekintetében felfedezni vélem az őszinte megbánást. – Azért tértem meg, hogy megváltozzak."
"Mit gondol, Isten megbocsátotta-e a tettét?" – kérdezem, és Zoltán azt feleli: "Igen. Ha szívből megtértem, akkor igen." "És megtért szívből?" "Kiálltam, elmondtam a megtérő imát, és Isten előtt is bevallottam a bűnömet. Utána úgy éreztem, mintha feloldoztak volna, jobb, sokkal jobb lett azóta." "Szembe tudna nézni az áldozat hozzátartozóival?" Zoltán egy pillanatra elgondolkodik. "Igen" – mondja azután.
Szilágyi Jenő 35 éves. Fegyveres rablásért és gyilkosságért tíz évre ítélték. Jövőre szabadul. Három évvel ezelőtt tért meg, Grósz István szerint az egyik legígéretesebb keresztény. "Volt értelme a hitért küzdeni, mert amióta megtértem, fölismertem, milyen ember is voltam. Azóta megszűnt az agresszivitásom, senkit nem csicskáztatok, akinek kell, segítek. Sokan fölnéznek rám." Jenő sokáig gyomorfekélytől szenvedett. Miután állapota a gyógyszerek hatására sem javult, kérte, imádkozzanak érte. "Isten segített, meghallgatta az imákat, elmúltak a fájdalmak" – mondja a tagbaszakadt, de szelíd tekintetű, halk szavú fiatalember.
A fogva tartottak esetében a szabadulás utáni időszak legalább annyi kihívást tartalmaz, mint a börtönévek. "Innen felállni nagyon nehéz – fogalmaz Pantali Zoltán börtönparancsnok –; család, pénz, barátok vagy valamilyen kapcsolódási pont nélkül szinte lehetetlen." A parancsnok azonban úgy látja, a hit ezen a területen is hat.
Az istentisztelet utolsó részében a lelkész a testvéri közösségről beszél: "Fogadjátok el egymást, legyetek áldásul egymás számára, a nem hívők számára és az intézmény számára. Nektek is jobb lesz."
Az istentisztelet végén a XI/322-es zárkából Árpád és László megtér Jézus Krisztushoz. A testvérek tapsolnak örömükben.
2004. 08. 13. (VIII/33)
