hetilap

Így – e nézet szerint – egy zsidónak nincs más lehetősége az üdvözülésre, mint hogy bűnös nemzeti–vallási identitását feladva kikeresztelkedik, és csatlakozik a kereszténységhez. 
Hosszú évszázadokon keresztül, melyek a mai napig figyelmen kívül nem hagyható befolyást gyakorolnak tömegek gondolkozására, az Izraelre vonatkozó bibliai próféciákat, ígéreteket az egyházra vonatkoztatták. Vagyis a kereszténység jogtalanul kisajátította Izrael szellemi örökségét, és önmagát igyekezett beállítani eredeti tulajdonosnak, aki az emberiséget megajándékozta a Bibliával, a kinyilatkoztatás tudományával, örök erkölcsi törvényekkel, és nem utolsósorban a Messiással, az evangéliummal és az igazi egyházzal. Ennek a tisztességtelen magatartásnak a legsúlyosabb eleme az volt, hogy mindezeket módszeresen ellentétbe állították a zsidósággal, a kibékíthetetlenség látszatát keltve, oly sikeresen, hogy a diaszpóra-zsidóság jelentős része a Bibliában, a prófétákban, és különösen Jézus Krisztusban és az evangéliumban az ellenségét vélte látni hosszú ideig. Az államegyház uralma alatt álló társadalmakat pedig ez a keresztény színezet? vallási ideológia itatta át, amely gyakran nyílt antiszemitizmusban manifesztálódott a történelem során, és alapul szolgált a nácizmus rasszista ideológiájának, amely mérhetetlen nyomorúságba, pusztulásba taszította Európában a zsidóságot, sőt az iszlám fundamentalistáknak, terroristáknak ideológiai támaszt nyújt napjainkban is. 
A történelmi kereszténység magatartására általánosságban illik Jézusnak a gyilkos szőlőművesekről szóló példázata, akik kihasználva a gazda távollétét, a szőlőt ellopták a tulajdonostól, bért nem fizettek érte, a gazda képviselőit pedig üldözték, illetve megölték. Végül a gazda megszerzi azt, ami az övé, és a bitorlókat megbünteti. Természetesen a hivatkozott példabeszéd mindenki számára tartalmaz morális tanulságokat, de nekünk, keresztényeknek, különösen komoly üzenetet hordoz: ne hamisítsuk meg Isten üdvtörténelmét, amit a Biblia világosan, közérthetően tartalmaz. Ugyanis ha a kereszténység a kinyilatkoztatás, vagyis a szőlő tulajdonosának, nem pedig munkásának és haszonélvezőjének állítja be önmagát, akkor elorozza az örökséget Izraeltől. Akinek tisztelettel, hálával kellene fizetnie, azzal szemben ellenséges magatartást tanúsít, mert tagadja a zsidóságnak a saját gyökereihez való elidegeníthetetlen jogát és kapcsolódását. Ez pedig szellemi szempontból nézve a zsidó lét lényegének, értelmének a megsemmisítésével egyenlő, amelyből – mint azt a történelem és az iszlám terrorizmus is bizonyítja – egyáltalán nincs távol a fizikai megsemmisítés, a "végső megoldás" szándéka, indulata. 
Megdöbbentő, hogy Jézus példabeszéde mennyire pontosan, a lényeget megragadva fejezi ki a kereszténység és az iszlám történelmi válságának (mondhatjuk: bukásának) akut fő okát. Az apostolok tanítása szerint Isten Izraelt nemcsak a bűnei miatt helyezte ideiglenesen távol a saját örökségétől, hanem e tettének legfőbb oka az volt, hogy a nemzetek lehetőséget kapjanak az Ő üdvtervébe való felvételre, bekapcsolódásra, a "szelíd olajfa zsírjából", vagyis Ábrahám áldásaiból való részesedésre, amely számukra Ábrahám magjában, vagyis Jézus Krisztusban, a Messiásban adatott meg. Nagy hiba elfelejteni azt, hogy Isten közel kétezer évig készítette fel Izraelt, a zsidóságot a Messiás megjelenésére, míg a nemzetek felkészülés, előkészítés nélkül "estek be a krédóba". Könnyen jött áldás szemtelenné és kevéllyé teheti az embert, ha a tényeket szem elől veszíti. Indokoltan figyelmezteti Jézus a keresztényeket: "Annak az aratására küldtelek titeket, amit nem ti munkáltatok; mások munkálták, és ti a mások munkájába álltatok." (János evangéliuma 4:38) 
A mai tényleges kereszténység olyan szellemi örökséget, javakat vallhat magáénak, amelyeket nem ő alapított meg, amelyek nem általa léptek be a legfelsőbb láthatatlan világból a földre, a láthatóba, hanem Izrael által. Azok a szellemi javak, amelyek az embert krisztusivá teszik, mind először zsidó emberekben valósultak meg: például a bűnbocsánat, az újjászületés, a Szentlélekkel való betöltekezés, az igehirdetés. Pál apostol a Rómaiakhoz írt levélben sorolja fel azokat a szellemi dolgokat, melyeket Isten Izraelnek adott, akik pedig ezekkel a világot megáldották: "Akik izraeliták, akiké a fiúság és a dicsőség és a szövetségek, meg a törvényadás, és az isteni tisztelet és az ígéretek, akiké az atyák, és akik közül való test szerint a Krisztus (Messiás), aki mindenek felett örökké áldandó Isten, ámen." (9:4-5) 
A felsorolás közel sem teljes, de ha csak a fenti szellemi javakat, tényeket vesszük figyelembe, akkor is igazságot mondtunk azzal, hogy az izraelita kincsek, emberek nélkül soha sem tudott volna a kereszténység megszületni, egyetlen keresztény felekezet sem tudott volna ezek nélkül vagy ezekre hivatkozva létrejönni. Tehát azoknak, akik a keresztény értékek védelméről beszélnek, tudniuk kell, hogy azok fundamentumai izraelita értékek, személyek, és ezeket az értékeket nem a zsidósággal szemben kell meghatározni.

Sokan a fenti tényeket részben elfogadják az ószövetségi Izraelre vonatkozóan, de azt mondják: az új szövetséget a keresztények adták a világnak, és az sokkal tökéletesebb és jobb egyezség Isten és ember között, mint az előző. Úgy beszélnek az új szövetség megkötéséről, mintha mai keresztény felekezetük és papságuk műve lenne, vagy legalább is alapítóiké. Ezzel szemben a történelmi, bibliai tény az, hogy az új szövetség létrejöttében Izrael fiai játszották a domináns szerepet. 
Mária, Jézus anyja, törvénytisztelő zsidó hölgy volt, hasonlóan Keresztelő János szülei is. Jézus Krisztus körülmetélt zsidóként Mózes törvényének egész életében alávetette magát. A vele szemben megfogalmazott törvényszegések vádjai még az ószövetségi igék helyes értelmezése alapján sem minősülnek bűnnek. Az apostolok szintén körülmetélt zsidó emberek voltak, akiket az különböztetett meg a többi izraelitától, hogy szemükkel győződtek meg arról, hogy Jézus feltámadt a halálból, ezért elkezdték hirdetni népük között, hogy a várva várt Messiás eljött a názáreti Jézus Krisztusban, és felszólították Izrael fiait és lányait: higgyék el, hogy Jézus a Messiás, aki bűnbocsánatot szerzett Izraelnek, mert a nép bűneiért engesztelő áldozattá tette önmagát a kereszten. 
Az egyház sem Izrael háttérbe szorítása, kirekesztése, eltörlése céljából alakult. A keresztények az egyház születésének pünkösdöt tartják, amikor is Jézus százhúsz tanítványára leszállt a Szentlélek Jeruzsálemben – mind a százhúsz zsidó volt. Ha ez igaz – márpedig igaz –, akkor az is igaz, hogy zsidó emberek ajándékozták meg az emberiséget az egyházzal és az evangéliummal is. Ők beszéltek először a Szentlélekről. Az egyház alapigazságait, célkitűzéseit, feladatkörét, szerkezetét zsidó emberek, Pál, Péter, Jakab, Júdás, János határozták meg Jézus Krisztus útmutatásai szerint. Az apostolok ezzel egyben átadták a következő hívő nemzedékek számára a keresztény egyház általános ismérveit, amely alapján meg lehet állapítani egy egyházról, közösségről, hogy utódja-e az apostolok örökségének, vagy valami mást csinál. "Mert más fundamentumot senki nem vethet azon kívül, amely vettetett, mely a Jézus Krisztus." (Korinthosziakhoz írt első levél 3:11) Az antiszemitizmus az egyház természetével összeegyeztethetetlen, idegen és vele ellenséges elem, amely a más kategóriájába tartozik, és Pál logikáját követve Isten ítélete alá esik. Jézus és az apostolok, valamint a zsidókeresztények mind szerették népüket, irántuk való viszonyulásukon az sem változtatott, hogy a zsidóság többsége elutasította az evangéliumot, s az új káhál, ekklészia működését gyanakvással szemlélte, sőt esetenként ellenségesen, agresszíven lépett fel vele szemben. 
Az apostolok megértették azt, hogy a zsidóság többségének Jézus Krisztussal szembeni negatív magatartását Isten arra használja fel, hogy az izraelitáknak adott szellemi javak ismertté legyenek az emberiség előtt. A zsidókeresztények és a zsidóság között kialakult ellentétek megmerevedése után látták elérkezettnek az időt az apostolok, hogy Isten Igéjét megosszák a világgal, és így vette kezdetét a népek evangelizálása, amelynek semmiképpen nem volt sem nyílt, sem burkolt célja egy anti-Izrael, anti-Jeruzsálem vagy antiszemita vallás létrehozása, felépítése. Hogy ez mégis megszületett Európában, ennek egyik fő oka az volt, hogy az idők során figyelmen kívül hagyták az eredeti evangélium lényegének és szellemének változhatatlanságát, amelyet az apostolok szellemi örökségének egyik lényeges ismérveként adtak tovább. A kereszténység történelmi rendellenessége azután kezdett megmutatkozni, miután nem csupán a szolgálati területek változtak meg, hanem az egyházi emberek más evangéliumot kezdtek el hirdetni, és más szellemet kezdtek megosztani a nemzetekkel. Az ennek nyomán kialakult vallás már nem volt képes Isten programja alapján látni az aktuális üdvrendet sem, és nem volt képes méltányolni a zsidóság elévülhetetlen történelmi érdemeit, amelyeknek köszönhetően a nemzeteknek egyáltalán közük lehet Isten Igéjéhez, és életcéljukká tehetik az üdvösség keresését. Az apostolok, Pállal az élen, tisztában voltak azzal, hogy Izrael távolléte a Messiástól a nemzetek számára nyújt szellemi, lelki, sőt kulturális, gazdasági fölemelkedést. Ugyanis a világ végét jelenthette volna az, ha Izrael többsége a Messiást első eljövetelekor már elfogadta volna királyának.

A Jom Kippur

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek