Nagygyűlés Alabamában a Tízparancsolatot ábrázoló szobor eltávolítása ellen. Kampány és ellenkampány Fotó: Reuters
"Ő nem Bush" – sokak számára ebben merült ki annak indoklása, hogy miért szavaztak John Kerryre az amerikai elnökválasztáskor. A nemes egyszerűséggel megfogalmazott érv mögött azonban egy sokkal mélyebb ok húzódott, amely az összes eddigi választást tekintve talán most a legerősebben jelent meg: a jelöltek morális kérdésekben való állásfoglalása.
A "nem Bush" érv mögött is igazából ez áll; számos választó nem volt képes elviselni az elnöknek a morális területen való határozott állásfoglalását, amely a legmarkánsabb módon talán a hagyományos házasságmodell alkotmányos védelmére való törekvésben nyilvánult meg. Az amerikai társadalom "másik fele" azonban nemet mondott az erkölcsi relativizmusra, a melegkampányra, és mégiscsak a hagyományos értékek mellett voksolt.
Bár a választások óta számos helyen leírták, milyen nagy szerepet játszottak George Bush újraválasztásában a keresztények, különösképpen az evangéliumi keresztények – és ez így is van –, fontos észrevenni, hogy az elnök újraválasztására voksoló 58 milliónyi ember nem mind keresztény: számos szavazó nem feltétlenül az általa megélt értékek mentén tette le voksát, hanem valamiféle eszme alapján: ha maga nem is képes azt megvalósítani, világosan látja, milyen erkölcsi értékek megvalósulására van szüksége Amerikának a további fejlődéshez. Kerrynek – mint azt már a választások előtt is nem egy közvélemény-kutatás világossá tette – sokak szemében valóban az volt a legnagyobb érdeme, hogy ő nem azonos az elnökkel. Ez pedig erkölcsi értékként kevésnek bizonyult a számára.
Az amerikai The Barna Group közvélemény-kutató intézet felmérése is azt mutatja, hogy a hagyományos választási kérdésekben (mint Irak vagy a gazdaság helyzete) vallott nézeteknél sokkal nagyobb súllyal esett a latba a jelöltek világnézete, amelynek alapján döntéseit meghozza. Ha tehát valamiféle megosztottságról beszélhetünk Amerikai esetében – márpedig az elmúlt hetekben szinte másról sem esett szó –, akkor az nem politikai, hanem erkölcsi értelemben áll fenn. Köztudott, hogy Kerry egyes kérdésekben vallott ultraliberális nézetei még a szilárdan demokrata szavazók között sem keltettek osztatlan lelkesedést, és a vele azonos vallású katolikusok közül is sokan inkább szavaztak a számukra erkölcsileg elfogadhatóbb, protestáns Bushra. Denver érseke még a választások előtti héten kijelentette, hogy katolikus hívő számára egyenesen bűn Kerryre szavazni, a homoszexualitással és az abortusszal kapcsolatos nézeteit és korábbi, szenátusbeli szavazatait értékelve.
Bár az evangéliumi keresztények valóban jelentős szerepet játszottak Bush elnök újraválasztásában, és az is igaz, hogy a kiélezett kampányt követően minden korábbinál többen mentek el szavazni közülük, Bush támogatottsága nem csak rájuk épült – megválasztásához szükség volt az amerikai nemzet több mint felének szavazataira. Ennek ellenére a liberális média előszeretettel beszél arról, hogy az elnök könnyen az ultrakonzervatív evangéliumi szavazótábora fogságába kerülhet, akik hitüket rá szeretnék erőltetni a nemzetre. A nemzet szellemi jóléte és sorsa azonban nemcsak az "újjászületett" keresztényeket foglalkoztatja élénken – ugyanakkor éppen ők azok, akiknek határozott kiállása mindenkor könny? célpont a média számára, és hamar megkapják a "szélsőséges" jelzőt, ha erkölcsi elveik képviseletében felszólalnak.
A The Barna Group 2004 nyarán végzett széles kör? felmérése szerint az amerikaiak jelentős része – nemcsak evangéliumi keresztények – "ugyanazon a hullámhosszon vannak" számos morális kérdésben, és továbbra is bíznak a keresztény hit formáló hatásában. A felmérés a legváltozatosabb szellemi hátter? rétegeknek tette fel ugyanazokat a kérdéseket, azt kutatva, milyen messzire mennének el abban, hogy a kereszténységet a nemzet kultúrájának alapjává tegyék. Az eredmények alapján az amerikaiak túlnyomó többsége szeretné, ha a hagyományos keresztény értékek és szimbólumok megőriznék szerepüket a társadalomban, ugyanakkor kevesen mennének el odáig, hogy Amerikát keresztény nemzetnek nyilvánítsák. Vagyis a keresztény értékrend temetése korai lenne még akkor is, ha az elmúlt években bírósági döntések, politikai és médiakampányok, közoktatási változások komoly kihívást intéztek ellene.
A Barna-féle felmérés kérdései olyan, az amerikai közéletben korábban alapvetőnek tekinthető jelenségekre vonatkoztak, mint a számos középületben látható Tízparancsolat eltávolítása, a dollárbankjegyeken található "In God we trust", azaz Istenben bízunk felirat, a hűségesküben elhangzó "One nation under God", Egy nemzet Isten alatt kijelentés, a teremtéselmélet iskolai tanítása, a káromkodás engedélyezése a televízióban, valamint az a lehetőség, hogy a kereszténységet egy alkotmánykiegészítéssel Amerika hivatalos vallásává léptessék elő. Ez utóbbit az amerikaiak nagyobb része nem támogatja, ugyanakkor jelentős ellenérzést vált ki a Tízparancsolattal és a bankjegyekkel kapcsolatos kérdés: mindkét esetben jelentős az ellenzők aránya: a Tízparancsolat eltávolítását 79 százalék ellenzi, a pénzeken szereplő feliratét 84 százalék, a hűségnyilatkozat megkurtítását pedig 84 százalék. A teremtéstörténetnek mint az evolucionizmus alternatívájának a tanítását számos középiskolában nem engedélyezik. E kérdésben kétharmad-egyharmad arányú a támogatás: az amerikaiak közel hatvan százaléka sérelmezi, hogy gyermeke az iskolában köteles egyetlen alternatívát tanulni a világ kialakulásával kapcsolatban.
A fenti számokkal ellentétes vélemények hangoztatói között igen nagy arányban vannak az ázsiai származású amerikai polgárok, akik általában az ateisták vagy a más, nem keresztény vallási csoportok követői. Figyelemre méltó tény azonban, hogy miközben az Amerikai Polgárjogi Egyesület (American Civil Liberties Union, ACLU) vezetésével hosszú évek óta folyik a kampány Amerikában a középületek keresztény szimbólumoktól való megfosztására, valamint az iskolai közös ima megszüntetésére (ez utóbbi már eredménnyel járt), az ENSZ New York-i székházában hamarosan állandó elhelyezést nyernek a világjáró körútjukat mostanában befejező Buddha-csontok, azzal a céllal, hogy pozitív hatást gyakoroljanak a nemzetek sorsáról döntő vezetőkre és ezáltal a világbékére
(Hazánkban a Buddha-ereklyék, Hetek 2004. október 15.).
Néhány nappal ezelőtt – nyilvánvalóan a választások hatásaként – a CNN hírcsatorna közel egyórás műsort adott le az amerikai evangéliumi keresztényekről, Fight over Faith – Harc a hitért címmel. A film az amerikai evangéliumi kereszténység megosztottságára igyekszik rávilágítani, ami számos keresztény vezetőnek komoly aggodalmat okoz. Az első benyomásra mindkét felet egyenlő arányban megszólaltató, objektivitásra törekvő alkotás riportere látható együttérzéssel igyekszik felmutatni, milyen mélyen érinti a haladó szellem? egyháztagokat és vezetőket a konzervatív, elveiből jottányit sem engedő másik oldal makacssága, amely megosztja és ezáltal gyengíti nemcsak a kereszténységet, hanem az egész nemzetet is.
Csak lassan bontakozik azonban ki a teljes kép: valójában két oldalról van szó, ezek egyike a társadalmi nyomás ellenére sem ismeri el olyan jelenségek erkölcsi jelentőségét, mint a homoszexualitás és az abortusz, míg a másik oldalt ítélkezéssel vádolja, és a vallás, valamint a nemzet egysége érdekében engedményekre is hajlandó. Ilyen értelemben valóban fennáll a megosztottság, kérdés azonban: vajon hol van a Biblia tekintélyének határa? Mert a vita valójában erről folyik, és ez nemcsak a kereszténység belügye, hanem az egész ország ügye – a két elnökjelölt közötti markáns különbséget éppen ehhez hasonló kérdések hozták létre, és az sem közömbös, hogy 58 millió amerikai szavazott a konzervatív nézeteket valló Bushra, még akkor is, ha maga nem valósítja meg személyes életében maradéktalanul a konzervatív értékeket.
A film vissza-visszatérő motívuma a dél-karolinai Spartanburgban élő Carlyle család bemutatása: az Amerika legnagyobb evangéliumi felekezetéhez, a dél-baptistákhoz tartozó apa, anya és két, 11 illetve 15 éves gyermekük példás hitről tesznek bizonyságot, miközben a riporter egyre gyanakvóbb kérdésekkel igyekszik kideríteni, vajon tényleg komolyan hisznek-e mindabban, amiről beszélnek.
Kétkedéssel vegyes csodálkozással mutatja be a "csodabogár" családot, ahol főleg keresztény szellemiség? zenét hallgatnak, hetente öt napon tanulmányozzák a Bibliát, a videojátékok közül csak az erőszakmenteseket engedik be otthonukba, és – láss csodát – nem nézik sem az MTV-t, sem a Simpson családot, viszont szilárdan hisznek abban, hogy van menny, pokol, sátán, és Jézus az egyetlen út a mennybe. A láthatóan elégedett család mellett azonban megszólal egy volt dél-baptista vezető is, aki kifejti: a konzervativizmus és a kizárólagosság fenyegetést jelent Amerika vallási sokszínűségére, és megosztja a nemzetet. Az még a képernyő előtt is kevéssé hihető, hogy a nemzetet – bárhol a világon – a Carlyle családtól és a hozzájuk hasonlóktól kellene megvédeni, akiket a film kifejezetten vidékies, némileg anakronisztikus jelenségként mutat be. "A liberálisok félnek a konzervatívoktól, ezért ritkán fordul elő, hogy egy evangéliumi vezetőt objektívan mutasson be a média" – hangzik a válasz a spartanburgi dél-baptista vezetőtől, és a filmet tekintve könnyen hihető ez az állítás.
2004. 11. 19. (VIII/47)
