II. János Pál a római klinika ablakában. Keresztúton Fotó: Reuters
Angelo Sodano bíboros, aki a pápai államban a miniszterelnöknek megfelelő pozíciót tölti be, újságírók előtt úgy fogalmazott, hogy a pápa esetleges lemondásának kérdését II. János Pál "lelkiismeretére kell hagyni, s ha van valaki, aki tudja, mit kell tenni, az éppen ő".
A bíboros az utóbbi években a pápa betegségének súlyosbodása miatt Joseph Ratzinger bíborossal együtt irányítja a Vatikán napi ügyeit. A pápa lemondásának a kérdését – az egyházfő előrehaladott betegségének nyilvánvaló tünetei ellenére – a Szentszék hivatalosan eddig szigorú tabuként kezelte, és vezető képviselői minden alkalommal határozottan cáfolták, hogy bármilyen formában felmerült volna II. János Pál visszavonulása. Most azért keltett feltűnést Sodano nyilatkozata, mivel abban először hagyta nyitva a lemondás lehetőségét, igaz, a bíboros következő mondatával reményét fejezte ki, hogy a pápa szolgálati ideje még a trónon leghosszabb időt eltöltött elődjét, a 32 éven át uralkodó IX. Piusét is meghaladhatja. II. János Pál jelenleg 84 éves, és 27. éve áll a római katolikus egyház élén.
A BBC elemzése szerint Sodano megjegyzése arra utal, hogy immár a Vatikánban is vita zajlik a kérdésről. Korábban – magánvéleményként – néhány prominens egyházi vezető, köztük Karl Lehmann német és Christoph Schönborn osztrák bíborosok újságírók előtt beszéltek a pápa lemondásának lehetőségéről.
Mi történik akkor, ha a pápa nem kíván többé pápa lenni? A kánonjog értelmében ez a lehetőség – elvileg – fennáll, igaz, ilyen eset utoljára több mint 700 éve fordult elő az egyháztörténelemben, amikor a csupán néhány hónapja megválasztott szerzetes-pápa, V. Coelestin lemondott tisztéről (lásd keretes írásunkat). A 332. kánon 2. paragrafusa úgy rendelkezik:
"Amennyiben a pápa lemondana tisztségéről, az érvényesség szempontjából az a lényeg, hogy a lemondás szabad akaratból történjen és világosan kimondasson, nem pedig az, hogy bárki elfogadja azt." A bíborosi kollégiumnak tehát tudomásul kell vennie – mérlegelési lehetőség nélkül – azt, ha a pápa jogilag érvényes módon nyilvánosságra hozza lemondási szándékát. Ilyen esetben ugyanaz a helyzet áll fenn, mint amikor egy pápa meghal: konklávét kell összehívni a megüresedett pozíció betöltésére. Ugyanakkor senki nem kényszerítheti egy ilyen döntés meghozatalára az egyházfőt.
Ha a Vatikán nyilvánosan nem is foglalkozott a kérdéssel, a több mint tíz éve súlyosan beteg, többek között előrehaladott Parkinson-kórban szenvedő (lásd keretes írásunkat) II. János Pál nyilvánvalóan egyre nehezebben képes ellátni feladatát. Arról, hogy a pápa mit gondol erről a kérdésről, megoszlanak a vélemények. 1994-ben, amikor csípőprotézis-műtét előtt állt, a pápa még azzal viccelődött sebészorvosának, hogy "doktor, önnek meg kell gyógyítania, mert az egyházban nincsen hely egy nyugdíjas pápa számára". Más beszámolók szerint ugyanakkor az egyházfő, amikor 75 éves lett, legközelebbi munkatársai előtt felvetette lemondásának a lehetőségét, környezete azonban lebeszélte erről. A katolikus püspökök általában 75 évesen vonulnak nyugdíjba, és a 80 évesnél idősebb bíborosok a pápaválasztó konklávén sem vehetnek részt.
Vannak, akik úgy tudják, hogy II. János Pál elkészített egy nyilatkozatot arra az esetre, ha beszéd- és mozgásképtelenség miatt nem tudna sem szóban, sem írásban kommunikálni munkatársaival. Ebben állítólag bizonyos döntési jogkörét vezető vatikáni személyiségekre bízza. Ha így is történne, ez akkor sem érinti a pápai tévedhetetlenség dogmájával védelmezett döntéseket, illetve a püspökök kinevezésének a jogát. Egy hosszú időn keresztül cselekvésképtelen pápa uralma alatt a katolikus egyház is tetszhalottá válhatna: testületei működnének ugyan, de a fej már nem hozna önálló döntéseket. A tehetetlenség az elmúlt években így is szembetűnő volt, és komoly károkat okozott az egyháznak például a világméretű pedofilbotrányokkal szembeni fellépés lassúsága vagy az európai alkotmányozás során a katolikus akarat érvényesítésének sikertelensége.
Természetesen az emberi együttérzés is azt diktálná, hogy a fájdalmaktól szenvedő pápát (II. János Pál a hozzá közel állók szerint már több mint tizenöt éve folyamatos fájdalomcsillapításra szorul) ne kelljen egyik egyházi eseményről a másikra mozgatni, miközben a magas rangú vendégek vagy a televíziós kamerák sokasága előtt kerül rendszeresen testi gyengesége miatt emberi méltóságát megalázó helyzetekbe. (Emlékezetes, hogy Ronald Reagan volt amerikai elnök, miután a pápáéhoz hasonló tünetekkel járó Alzheimer-kórt diagnosztizáltak nála, egy megható üzenetben elbúcsúzott a nemzettől, és utána több mint tíz éven keresztül – egészen tavaly bekövetkezett haláláig – csak a legszűkebb családja látogathatta. Ez az emberi méltóságot tiszteletben tartó diszkréció biztosította, hogy a külvilág nem volt tanúja az elnök fokozatos szellemi és fizikai leépülésének. Reagan a beszámolók szerint az utolsó években már a Fehér Ház fényképét sem ismerte fel, ahol nyolc évet töltött elnökként, az emberekben viszont a népszerű és sikeres államférfi képe maradt meg.)
"A modern orvostudomány eredményei nélkül ez a pápa már nem lenne életben" – nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek Alberto Melloni egyháztörténész. Hasonló véleményen van Thomas Reese, az America cím? jezsuita folyóirat főszerkesztője is. Az orvosok életben tudják tartani a testet az értelem erejének hanyatlása közben is, "ez pedig az egyházat alkotmányos válságba sodorhatja" – írta Reese, aki szerint elképzelhető, hogy a következő pápaválasztó konklávén az új jelöltnek el kell fogadnia majd, hogy bizonyos életkorban – például 80 év elérése után – nyugdíjazzák.
Mások teológiai okok miatt elképzelhetetlennek tartják azt, hogy a pápa uralmát bármilyen emberi testület korlátozhassa, mivel a tradicionális római katolikus felfogás szerint a mindenkori pápa Krisztus személyes helytartója a földön, aki halandó testben hordozza a "Megváltó természetét". "Bármilyen beteg is, a pápa nem vonulhat vissza, abból az egyszer? okból kifolyólag, hogy a teste nem az övé" – nyilatkozta Sergio Luzzato pápai történész a Washington Postnak. Luzzato egy további, katolikus teológiai felfogáson alapuló érvet is megfogalmazott az amerikai napilapban II. János Pál lemondása ellen. A "mindennapi szenvedés mártíromsága" a pápa szentségét "jeleníti meg folyamatosan a hívők előtt" – állítja az egyháztörténész. Vannak, akik a pápa nyilvánosan vállalt szenvedését az eutanázia elleni kiállásként értelmezik, míg mások szerint a vatikáni hatalmi elit kényszeríti hivatalában maradni a beteg egyházfőt.
Mario Francesco Pompedda bíboros, vatikáni egyházjogász szerint a pápa akkor is képes lenne irányítani az egyházat, ha elveszítené a beszédkészségét. "Elegendő az, hogy valakinek az akarata kifejezésre jusson, és a kinyilvánítás módja világos legyen – nyilatkozta Pompedda a La Stampa cím? olasz lapnak. – Ez a kinyilvánítás nyugodtan történhet írásban, és bármilyen helyzetben kifejezhető világos és egyértelm? testmozdulatokkal is."
Konklávélesben
2005. 02. 11. (IX/6)
