A mélytengeri térkép sötétkékkel jelzi, hogy hol a legvékonyabb a földkéreg. Irány lefelé Fotó: NASA
Ha csak az elmúlt hónapok tudományos eseményeit nézzük, szembeötlő, hogy a hatalmas és elvitathatatlan sikerek ellenére még mindig keveset tudunk arról a világról, az univerzumról, ahol élünk. Miközben a két marsjáró folyamatosan küldi az adatokat a vörös bolygóról, néhány hónappal ezelőtt az ember képletesen elérkezett a több mint egymilliárd kilométerre levő Titánra is, a Szaturnusz legnagyobb holdjára, új felfedezéseket tett a Naprendszer szélén elhelyezkedő égitestekről, de nem sokat tud arról, hogy mi rejlik a talpunk alatt "néhány" ezer kilométerre.
Erre az ellentmondásra hívta fel a Guardian cím? angol lapban ismertetett terv egyik kutatója, aki elmondta, hogy az ember a Holdról hozott kőzeteket, hogy megértse az univerzumot, de soha sem érte el még a Föld köpenyét. A japán kutatócsoport célja tehát a föld köpenyét alkotó kőzet vizsgálata, amelynek eléréséhez egy
57 500 tonnás, a Titanic hosszának kétharmadát kitevő fúróhajóval látnak neki. A hajó a kőolaj-kitermelésben használatoshoz hasonló technológiával, egy az Empire State Buildingnél huszonötször hosszabb fúróval végez majd fúrásokat több ezer méter mélységben. Ehhez először el kell hagynia Nagaszaki kikötőjét, ahol megépítették, és horgonyt kell vetnie a Csendes-óceánnak abban a térségében, ahol a legvékonyabb a földkéreg.
A kőzetminták begyűjtése mellett az expedíció következő fontos célja a baktériumok utáni kutatás, a tudósok ugyanis arra számítanak, hogy az óceán alatti kéregben, illetve a köpeny felső részében különleges, a magas hőfokot kedvelő baktériumokra találnak. Ez a várakozás nem ok nélküli. Korábbi fúrások során ugyanis olyan bogarakra bukkantak, amelyekből hőálló enzimeket sikerült izolálni. Ezeket az enzimeket ma már mosóporokban sikerült hasznosítani. Az expedíció tagjainak várakozása szerint a baktériumok mellett, az általuk földrengésfészeknek nevezett zónából – ahol a kéreg és a köpeny érintkezik – felszínre hozott kőzetminták vizsgálata közelebb visz a szeizmikus események megértéséhez, és segít az ezeket előrejelző rendszer elkészítésében.
Ha a japán kutatók terve megvalósul, így is "mindössze" két kilométerre sikerül közelebb kerülni a Föld középpontjához, és még mindig hátravan több mint hatezer. A teljes "utazás" megvalósítására az elmúlt években született egy-két frappáns, de sajnos csak elméleti megoldás. Ezek közül a legmerészebb David Stevensoné, a Caltech kutatójáé, aki a Nature cím? tudományos angol hetilapban ismertette arra vonatkozó elképzelését, hogy hogyan lehetne szondát juttatni a Föld magjába. Stevenson egy hatalmas atombombával lyukat ütne a földbe – ami nem mellékesen a Richter-skálán hetes erősség? földmozgással járna – és ebbe százezer tonna olvadt vasat öntene, plusz a szondát, amit nyilvánvalóan olyan anyagokból kellene elkészíteni, amelyek ellenállnak a magas hőmérsékletnek. Stevenson számításai szerint, mivel az olvadt vas sűr?bb mint az őt körülvevő réteg, a töltet folyamatosan mozogna a Föld középpontja felé, és nagyjából egy hét alatt elérné a Föld magját, ahol az így bejuttatott szonda meghatározná a hőmérsékletet, az elektromos vezetőképességet, a kémiai összetételt. Ha mindez sikerül is, egy komoly probléma még hátravan: az adatok továbbítása a felszínre. Ezt ugyanis az űrszondákkal ellentétben nem tudná rádióhullámokkal továbbítani. A tudományos külső ellenére a pompás ötlet tehát egyelőre Verne regényének kategóriájába sorolható, így kénytelenek vagyunk megelégedni azzal a két kilométerrel, amit majd a japán fúróhajó fúr a földköpenybe az elkövetkező évben.
2005. 06. 17. (IX/24)
