Úton a kenyér házába

A Sauvuót ünnepére összegyűlt hívők Jeruzsálemben. Néppé váltak Fotó: Reuters

A pentékoszté, vagyis pünkösd nevet először a görögül beszélő, szórványban élő zsidóság hozta forgalomba, a nemzetek között azonban Jézus tanítványai és követői, az apostolok és a korai keresztény egyház tették híressé. A jeruzsálemi Templom lerombolása után új értelmezést nyert: a hetek számlálgatása azt a várakozást fejezi ki, ahogy a megszabadult nép a törvényadásra várt a Sínai-hegy lábánál. Az ünnep lezárja az árpaaratást és megkezdi a búzaaratást. Ilyenkor Ruth könyvét szokás olvasni, aminek cselekménye ebben az időszakban játszódik. Pünkösd egyben törvényadást és a néppé válást is jelenti, a hét bibliai ünnep szíve ezért a "Hetek ünnepe".

Az ünnep egyúttal a héthetes tavaszi árpaaratás befejezésének is tekinthető, amivel a tavaszi páskaidőszak zárul, ezért már az ókori történelemíró, Josephus Flavius, majd a Talmud az ünnepet "Aceret", vagyis befejezés néven említi.

Izrael földjén tavasszal először az árpa érett be. A kalászba szökkent árpatermés első zsengéjét a húsvéti bárány elfogyasztása után ajánlották fel Istennek a jeruzsálemi Templomban, majd megkezdték a betakarítást. Az ómer kévét jelent. A szemtermések egyik űrmértéke is az ómer volt, – ami kicsivel több, mint két liter. Az árpatermésből elsőként ennyit vittek be a Szentélybe. Amint a kévét meglengették, és az ómernyi árpa az Úr színe elé került ajándékképpen, máris elkezdődött a következő ünnep előkészülete azzal, hogy ettől fogva elkezdték számolni a napokat a következő ünnepig. Azt az időszakot, egész pontosan hét hetet, aminek addig el kell telnie, ómerszámlálásnak mondják. Mikor eltelt ez az időszak, a forró nyári hetek során a búzatermés is beérett. Mielőtt megkezdték volna a búza aratását, abból is hálaáldozatot vittek a Szentélybe, hogy megköszönjék Istennek a termést. Pünkösdöt eredetileg ezért aratásünnepnek tekintették (hag ha-kacír), amivel a nyári búzaaratás idénye megkezdődött. Másik héber elnevezése a jóm ha-bikkurim, az első zsengék napja a bemutatott áldozatra utal. Az új búzát nagyon finomra őrölték, a kéttized efa (kb. 4,4 liter) finomlisztből két kenyeret sütöttek, de most nem kovásztalan kenyeret, mint húsvétkor, hanem kivételesen kovászosat. Kovász és méz a Törvény rendelése szerint nem érhetett az Úr oltárához. De pünkösdkor két friss cipót tettek az Úr elé, amiben kovász is volt.

"Számláljatok azután a szombatra következő naptól, attól a naptól, amelyen beviszitek a meglóbálni való kévét, hét hetet, egészek legyenek azok. A hetedik hétre következő napig számláljatok ötven napot, és akkor járuljatok új ételáldozattal az Úrhoz. A ti lakóhelyeitekből hozzatok fel két meglóbálni való kenyeret; kéttized efa lisztlángból legyenek azok, kovásszal sütve, zsengékül az Úrnak." (3Mózes 23,15–17)

Ez a parancsolat az ünnep pontos dátumát nem adja meg, hanem a húsvéti meglóbált kéve, vagyis az ómeráldozat napjához köti a napot. Az értelmezés bizonytalansága vitákra is okot adott, és két nézet alakult ki a tekintetben, hogy melyik napon kell elkezdeni a számolást. A szadduceusok pészah hetének szombatját követő naptól, míg a farizeusok magának a húsvétnak a másnapjától kezdték meg a számlálást. A mai zsidóságban az utóbbi nézetet fogadta el a többség, ezért pünkösd mindig ugyanarra a dátumra esik, Sziván hó hatodikára. A másik értelmezés alapján pünkösd a húsvét hetének szombatjával mozog a naptárban "hétszer hét plusz egy nap" elv alapján, ezért mindig vasárnapra esik. Az utóbbi miatt esik a keresztény világban pünkösd vasárnapra.

A ómerszámlálás időszaka egyfajta várakozást fejez ki, hiszen az ötvenedik nap számontartása nem csak naptár kérdése. A hetek ünnepe összetartozik a húsvéttal, sőt kifejezetten a húsvéthoz kötötten nyer értelmet. Izrael népe a páskabárány leölése után szabadult ki a fáraó uralma alól, és körülbelül hét hét elteltével ért a Sínai-hegy lábához. A független nemzetté válást nem mindig kapcsolták pünkösdhöz. Nem kizárt, bár nem is bizonyított, hogy a nép éppen pünkösd napján kapta a Törvényt, mindenesetre ebben az időszakban történhetett. Pünkösd újabb arculatára mutat az ünnep egyik neve. "z\'man mattan tóraténu" – "Törvényadásunk ideje". A pünkösdi ünnep súlypontja nagymértékben eltolódott a bibliai aratási ünnep jellegétől, és ennek okai az első század vérzivataros időszakában keresendők. A kérlelhetetlen római hódítás keményen megtorolta a piciny Júdea függetlenségi törekvését. Először Titus hadai pusztították végig Júdeát, és rombolták le 70-ben a nemzeti egységet jelképező jeruzsálemi Szentélyt, majd a konszolidáció rövid időszaka után Hadrianus elnyomó intézkedései vezettek oda, hogy egy újabb felkelés tört ki Simon Bar Kochba vezetésével. Erre válaszul a római erők végigpusztították az országot, és 135-ben végleg kitiltották a zsidókat Jeruzsálemből. A nemzeti katasztrófa után a szanhedrin úgy határozott, hogy az ünnep fennmaradása érdekében egy történelmi eseménnyel, a törvényadással hozzák párhuzamba pünkösdöt, hogy az ünnep megtartható maradjon.

Aratási ünnep egy izraeli kibucban. Az ötvenedik nap