A holokauszt lelkiismerete

Simon Wiesenthal a jeruzsálemi Jad Vasem Holokausztközpontban. A század egyik hőse Fotó: Reuters

A bécsi Zsidó Dokumentációs Központ alapítója, a róla elnevezett Los Angeles-i központ létrehozója már életében legendává vált, a The Washington Post azt írta róla: "a holokauszt bosszúangyala". Ő maga nem szerette, ha így emlegetik, a "nácivadász" jelzőt is
visszautasította, mert egész életében az igazság, nem pedig a személyes bosszú vágya vezette. Számos magas kitüntetést kapott Izraelben, Ausztriában, Németországban, Franciaországban és másutt. 1980-ban a Fehér Házban Carter amerikai elnök nyújtotta át neki az Egyesült Államok kongresszusának aranyérmét, akit nyolc évvel később Reagan elnök századunk "igazi hősének" nevezett. 1978-ban az ő alakja ihlette A brazíliai fiúk cím? híres filmet, amely a Dél-Amerikában rejtőzködő nácik felkutatásáról szólt. 1989-ben televíziós sorozatot készítettek az életéről, A gyilkosok köztünk vannak: Simon Wiesenthal története címmel. Számos könyvet publikált, közülük több magyarul is megjelent (A gyilkosok köztünk vannak, Az igazság malmai, Menekülés a sors elől)

Wiesenthal 1908-ban született a galíciai Buczacz városában, mely ma Bucsacs néven Ukrajnában van, de akkor az Osztrák–Magyar Monarchiához tartozott. Ebben a városkában akkor a zsidók többségben voltak (hatezer zsidó és kétezer ukrán élt itt), és ragaszkodtak a vallásukhoz, illetve a hagyományaikhoz. A kis Simon jómódú kereskedő gyermekeként nőtt fel, és Bécsben járt elemi iskolába, ahová szülei a cári orosz csapatok betörése elől 1915-ben menekültek.

Lvovban (ma Lviv, akkor Lemberg) és Prágában tanult építészetet, majd visszatért az akkor Lengyelországhoz tartozó Lvovba, és tervezőirodát nyitott. A második világháború kitörése után a terület
szovjet megszállás alá került. Wiesenthalt mint "burzsoá elemet" Szibériába akarták deportálni, de egy NKVD-tiszt megvesztegetésével sikerült elkerülnie ezt a sorsot. 1941 júliusában viszont, amikor Hitler csapatai megtámadták a Szovjetuniót, és megkezdődött
a zsidók üldözése és gyilkolása, már nem sikerült kibújnia a halálos csapdából. Előbb az ukrán nacionalisták hurcolták el, és majdnem kivégezték, majd kis híján a német halálgyárak "nyersanyagává" vált. Ezt az időszakot csodával határos módon ukrán és német segítőknek köszönhetően élte túl, és jutott el végül deportálása végállomásáig, Mauthausenig, ahol 1945 áprilisában az amerikai csapatok szabadították fel.

1945 után a "mérnök úr", aki nyolcvankilenc családtagját veszítette el a népirtásban, nem foglalkozott többé építészettel, hanem a holokausztért felelős bűnösök felkutatásának szentelte az életét. Legnagyobb "fegyverténye" Adolf Eichmann felkutatása, illetve a letartóztatásában való közreműködés volt. De ő találta meg Karl Siberbauert, azt a Gestapo-tisztet, aki letartóztatta Anna Frankot,
és Franz Stanglt, a treblinkai és sobibori megsemmisítő táborok parancsnokát is. Szenvedélyévé, egyszersmind fő foglalkozásává vált a rejtőzködő náci gyilkosok felkutatása, a róluk szóló információk begyűjtése és rendszerezése. Ezt a tevékenységét az idők folyamán eltérően ítélte meg a közvélemény: közvetlenül a második világháború befejezése után az amerikai megszálló hatóságok támogatták, majd az ötvenes években éppen hogy megtűrték. A hatvanas évek, amikor a jeruzsálemi Eichmann-per végre ráirányította a figyelmet a holokauszt valódi dimenzióira, Wiesenthal nagy korszaka volt. Ekkor Nyugat-Németországban több nagyobb perben sikerült bíróság elé állítani és elítéltetni a gyilkosokat. De a hetvenes években Ausztriában a "nácivadász" éles konfliktusba keveredett a zsidó származású osztrák kancellárral, Bruno Kreiskyvel, és a keleti tömb számos országában is rossz szemmel nézték, akadályozták nyomozásait. Végre a nyolcvanas években elismerték az érdemeit, és az 1977-ben alapított Los Angeles-i Wiesenthal Központ kiterjesztette tevékenységét az egész világra, sőt napjainkban is aktívan dolgozik a háborús bűnösök felkutatásán.

A tömeggyilkosság tébolya