Bush elnök egy hontalant vigasztal Biloxiban. Jó szóval is segít Fotó: Reuters
Mike Huckabee arkansasi kormányzó számára döbbenetes élmény látni, ahogy a segítség megindult, elsősorban különböző gyülekezetek részéről, a bajba jutottak felé. A gyülekezetek mintegy harminc ifjúsági tábort ajánlottak fel több ezer, a hurrikán
következtében hajléktalanná vált személy számára. A kormányzó szerint az emberek tudják, hogy ez az a helyzet, amikor megtehetik másokkal, "eggyel a legkisebbek közül" azt, amit ők is szeretnének, hogy mások megtegyenek értük. Huckabee-t mélyen megérintette az, amit ezekben a táborokban látott: a menekültek nemcsak kenyeret és egy ágyat kaptak befogadóiktól, hanem azt az együttérzést és melegséget is, amely életük legborzalmasabb élménye után átsegítheti őket a nehéz napokon. "Egyszerűen láthatóvá vált a szeretet. Ezek a keresztények nemcsak imádkoznak, hanem a hitük cselekedetekben nyilvánul meg" – mondta a CBN televíziónak adott nyilatkozatában.
Az ország számos részéről érkeznek önkéntesek a katasztrófa sújtotta térségbe egy-két napra vagy hétre, de van, aki akár egy hónapra is. Kaliforniából keresztény fiatalok utaztak New Orleansba, akik számára kiváltság és megtiszteltetés, hogy segíthetnek a bajba jutottakon. Amber Young például egész álló nap ételt főz a végtelenül hosszú sorban állók, többek között Derrick Jones és Donald Ricks New Orleans-i tűzoltók számára. Jones a katasztrófa napja óta több mint egy héten át folyamatosan szolgálatban volt. Hosszúra nyúlt szolgálata után azonban már nem volt hová hazamennie. "Fáradt vagyok. Nagyon fáradt. Örülök, hogy ezek az emberek eljöttek, hogy segítsenek nekünk." Ricks mindent elvesztett. Összes vagyona, ami megmaradt, tűzoltó-egyenruhája, amelyben dolgozni ment a katasztrófa reggelén. Azóta nem látta a családját. Munkája révén már sok borzalmas dolgot látott, de – mint mondja – ilyet még sohasem, a látvány, a stressz és a fáradtság következményei pedig csak ezután fognak jelentkezni. "Az emberek teljesen kimerültek, láttam az arcukon. Ez egyszerűen mindenkit kimerít, főleg azokat, akik azóta is egyfolytában dolgoznak" – mondta Ricks. Amber Young pedig bízik abban, hogy munkájával legalább egy kicsit enyhíthet Jones, Ricks és a hozzájuk hasonlók helyzetén. "Mindenki annyira jó hozzánk, és ez sokat segít. Kösz, fiúk, azért, amit tesztek" – mondta Terry azoknak az önkénteseknek, akik az Operation Blessing keresztény segélyakció keretében osztottak meleg élelmet a louisianai Slidellben. Terry, sok ezer sorstársához hasonlóan, mindenét elvesztette.
Kirby Robinson először egy gyerekkori barátját szállásolta el houstoni házában. Aztán a barát egy barátját. Aztán azoknak a barátait. Mire Robinson észrevette, huszonhét embert fogadott be édesanyja pillanatnyilag üresen álló házába, miközben minden lehetséges módon igyekszik pénzt felhajtani, hogy ételt és egyéb alapvető javakat tudjon venni "védencei" számára, és segíteni nekik munkát találni. Közben maga is dolgozik, hogy eltartsa három gyermekét és feleségét, aki úgy döntött, kihagyja az őszi félévet az egyetemen, hogy több ideje legyen segíteni a ház körül. Robinson édesanyjának háza amúgy azért áll most üresen, mert az aszszony jelenleg Irakban dolgozik a hadsereg mellett.
Az alabamai Greenville hétezer fős városka egy "ki mit csinál" akciótervet dolgozott ki, amint világossá vált a városka vezetése számára a katasztrófa másnapján, hogy menekülteket kell befogadniuk. A helyi rádión és újságon keresztül megszervezték a munkát, és mára minden flottul működik. A helyi szállodákban vagy éppen magánházakban helyezték el a hajléktalanná váltakat, önkéntesek hazaviszik azok ruháit,
kimossák, majd tisztán és kivasalva visszaviszik tulajdonosaiknak. A városka raktárhelyiségeiben gyűjtötték
össze a felesleges ruhákat és egyéb tárgyakat, amiket most szét tudnak osztani a rászorulók között. Mások telefonkártyákat, gyógyszereket ajánlanak fel, megint mások egy "teli tankra" hívják meg azokat, akiknek van kocsijuk. A nagyobbacska gyerekek vigyáznak a kisebbekre, míg a felnőttek a bonyolult és hosszadalmas papírmunkával bíbelődnek, mely szükséges a hosszú távú segélyek igényléséhez.
Az érintettek számára a történtek feldolgozását még nehezebbé teszi az, hogy sokuk számára nem könny? elfogadni azt, hogy mindenben mások segítségére szorulnak. "Egyedül nevelem a gyerekeimet, három munkahelyem van, és igazán nem szoktam hozzá ahhoz, hogy mindenben másokra legyek utalva. Tényleg nagyon, de nagyon nehéz feldolgozni, hogy folyamatosan szükségben vagyok, hogy még a fogkefét és a fogkrémet is másoktól kell kérnem" – mondja Julie Gravois, akinek kétszintes házát mosta el az ár New Orleansban.
A korábbi katasztrófákhoz hasonlóan a közvetlen segítségen túl most is sokan használták fel az internetet arra, hogy segítségüket felajánlják, vagy hogy segítséget kérjenek azon keresztül. A világhálón az elmúlt napokban tucatjával jelentek meg az ingyen felajánlott szálláshelyek és a munkaajánlatok. Shannon Hunter egy gyermekeit egyedül nevelő anya számára ajánlott fel szállást Észak-Karolinai otthonában, egy kis kansasi üzem állásajánlatában feltüntette, hogy előnyben részesíti a hurrikán áldozatait. Az elmúlt két hét alatt több tucat honlapot hoztak létre szervezetek és magánszemélyek, ezzel is segítséget nyújtva azoknak, akik eltűnt hozzátartozóikat keresik. A katasztrófát követő első napokban azonban ez a módszer még alig-alig működött, mivel nem volt áram, nem működött se a telefon, se a mobil, a menekülteknek pedig aligha volt lehetőségük arra, hogy
internethez jussanak.
Chritsi Scottnak sem maradt más lehetősége, mint hogy a jó öreg keresési módszerrel, lábbal, hajóval, élőszóval keresse meg egyéves kislányát, akit akkor vesztett el, mikor Leah éppen egy ismeretlen asszony kezében volt, és Scottot hirtelen elsodorta mellőlük az ár. "Nem hittem, hogy valaha is megtalálom még, hiszen még nem tudja megmondani a nevét." A kétségbeesett anya kétnapi kutatás után egyszer csak megpillantotta kislányát, amint egy idegen nő éppen átadja őt egy rendőrnek D\'Iberville egyik zsúfolásig telt utcáján. Az asszony szerint ő már a sokadik azok sorában, akik az elmúlt két nap során a kislányra vigyáztak, és igyekeztek őt eljuttatni a Vöröskereszthez.
Az eltűnt hozzátartozók kereséséről szóló képsorok és tudósítások mély sebeket szakítottak fel a szeptember 11-i terrortámadás áldozatainak családtagjai körében, akik éppen négy évvel ezelőtt hasonlóan nehéz napokat éltek át, szeretteik után kutatva. "Most rajtunk a sor, mert megértettük, hogy saját sebeink gyógyulásához is nagyban hozzájárulhatunk azzal, ha mi is segítünk másokon" – mondja Valerie McGee, aki férjét, Briant négy évvel ezelőtt vesztette el. Több más kezdeményezéshez hasonlóan Stephen Siller elesett tűzoltó családja is azt tervezi, hogy létrehozza a "9/11 családjai a Katrina alapítványért" szervezetet, hogy azon keresztül nyújtsanak segítséget a rászorulóknak.
2005. 09. 16. (IX/37)
