A hajdani királyi palota romjai az afganisztáni Kabul mellett. Csak a pusztulás maradt Fotó: Turóczy Krisztián
Bábel, Szodoma, Atlantisz és Pompeji: a Bibliából és az ókori történetíróktól ismert beszámolók mélyen beleivódtak az emberiség gondolkodásába, mint a teljes és visszafordíthatatlan pusztulás példaképei.
Az egész föld felszínét érintő globális apokalipszis, az özönvíz után a túlélők leszármazottainak egy idő után új környezeti veszélyekkel – többek között az elszaporodott vadállatokkal – kellett szembenézniük. A Biblia szerint az emberiség már ekkor is az urbanizációt választotta megoldásnak. Az első, gigantikus próbálkozást kudarc kísérte: Bábel építése amiatt maradt abba, mert az építők között természetfeletti okokból megszűnt a kommunikáció. Nem tudjuk, melyik volt az özönvíz utáni kor ős-világnyelve, de amikor ez a közös nyelv megszűnt, egy időre lehetetlenné vált az emberek számára, hogy megértsék egymást, hiszen nem álltak rendelkezésre sem tolmácsok, sem szótárak. A következmény kézenfekvő volt: abba kellett hagyni Bábel építését. A város romjait elnyelte a mezopotámiai sivatag, bár eszmei öröksége a különböző vallásokban, politikai hagyatéka pedig az újra és újra megkísérelt egységtörekvésekben tovább élt.
Bábel bukása nem vette el az emberiség kedvét a városépítésektől. Szintén a Teremtés könyvéből ismert, hogy az Eufrátesz és a Tigris vidékén élők Nimród vezetésével újra nagyvárosokat kezdtek építeni, például Ninive is ekkor jött létre. Az urbanizáció az egész Közel-Keleten elterjedt, és mintegy négyezer évvel ezelőtt már számos jelentős város létezett. Ezek között háborúk is zajlottak, sőt a Biblia már ekkor feljegyzi az első "mini-világháború" megtörténtét is, amikor négy mezopotámiai városállam királya hadbaszállt öt másik várossal, amelyek a Jordán folyó mentén terültek el. A konfliktus több mint egy évtizedig tartott. Az igazi pusztítást azonban néhány városra nem a háború, hanem egy természeti katasztrófa hozta el. A gondtalan jólétről, a szexualitás minden formája iránti toleranciáról és csodálatos, édeni klímájáról korukban híres városok, Szodoma és Gomora egyetlen reggelen pusztultak el, az égből lehulló lávaszer? tűz következtében. A katasztrófának nem volt érzékelhető előjele, ezért a helybeliek még az utolsó éjszaka is utcabált rendeztek, amelybe megpróbálták – sikertelenül –
a városba látogató idegeneket (angyalokat) is bevonni. A pusztulást az tette teljessé, hogy a felperzselődött vidéket a szurokká vált, megolvadt föld elnyelte.
Elnyelte az óceán
2005. 09. 09. (IX/36)
