Elítéltek tárják fel a megiddói börtönben a világ eddigi legrégebbi keresztény imaházát. Nincs benne kereszt Fotó: Reuters
Aki már megpróbált legalább egy családi házat felépíteni, vagy pláne egy vallási célokra szolgáló közösségi épületet létrehozni, tudja: kőkemény fába vágta a fejszéjét. Az építkezéshez nemcsak hatalmas pénzösszegeket kell előteremtenie, hanem az állami bürokrácia szögesdrótjain, vizesárkain és taposóaknáin is át kell verekednie magát. Pecsétek, aláírások, engedélyek tucatjait kell beszereznie, mielőtt még egy kapavágás is történne az építkezésen.
Az ókorban sem volt ez másként. A Római Birodalomban különösen fejlett volt az állami és városi bürokrácia, amely nemcsak az egyesületek alapítását, hanem a magán- és középítkezéseket is szigorúan szabályozta. A hatóságok engedélye nélkül aligha lehetett csak úgy egy imaházat felhúzni, különösen nem a városfalakon belül, sőt a vallási és/vagy szakmai közösségek tagjai sem alakíthattak
hivatalos szervezeteket csak úgy, saját elhatározásuk szerint. Jellemző, hogy mikor az ifjabb Plinius 111-ben Bithüniában helytartóskodott, és azzal a kérdéssel fordult Traianushoz: engedélyezheti-e egy helyi tűzoltóegylet megalakítását, a császár – politikai szervezkedéstől tartva – megtagadta az engedélyt.
2005. 11. 11. (IX/45)
