XVI. Benedek pápa. Váratlan felvetés Fotó: Reuters
Fent: Walter Brandmüller
„Ez a 4. századi kódex kisebbfajta forradalmat robbanthat ki a keresztény írásmagyarázatban, és nagyban átértékelheti, amit mostanáig a legelterjedtebb vallás történelméről tudtunk” – harangozott a La Stampa című olasz napilap. Az Újszövetség szerint a Jézust eláruló apostol „felmentését” meglepő módon a pápa közvetlen környezetéhez tartozó Walter Brandmüller, a Történelmi Tudományok Pápai Bizottságának elnöke támogatja, mi több, maga XVI. Benedek is helyesli.
A The Times brit napilap római tudósítója Brandmüllert idézve adta hírül, hogy a Vatikánban rehabilitálni készülnek Júdást, akinek az árulása úgymond „az isteni üdvterv” része volt. Eszerint Júdásnak el kellett árulnia Jézust, hogy a megváltási folyamat részeként a Messiást keresztre feszítsék, és ezért Júdást nem terhelheti személyes felelősség. A lap szerint az indítványt részben egy kopt nyelvű gnosztikus irat felfedezése ihlette. A dokumentumot azzal a görög Júdás evangéliumával azonosítják, amelyről mindmáig csak a 2. századi lyoni püspök, Irenaeus írásaiból tudtunk. Az egyházatya olvasta, és eretnek szövegként el is ítélte az apokrif könyv görög eredetijét (lásd keretes írásunkat). A kopt nyelvű irat az 1970-es években került elő az egyiptomi régiségpiacon, és harminc évig egy svájci széfben várta, hogy az arra érdemesek felfigyeljenek rá. Miután rejtekhelyéről nemrégiben előhalászták, egy svájci alapítvány által pénzelt nemzetközi kutatócsoport kezdett dolgozni angol, francia és német fordításán, amelyek megjelentetését húsvétra ígérik.
Az interneten meglehetősen ködös híresztelések keringenek a dokumentum tartalmát illetően, amit a kutatócsoport a fordítások megjelentetéséig teljes titokban kíván tartani. Egyedül a La Stampa szivárogtatott ki konkrétumokat Charles W. Hedrick amerikai kutatótól, aki fotókat kapott kézhez az irat utolsó oldalairól, még mielőtt a szöveg mostani tulajdonosainál kikötött volna. Az apokrif szöveg tisztára mosdatja a Jézust eláruló tanítványt, aki – alapjában véve szeretetre méltó és jó ember lévén – csak kényszerűségből lett árulóvá. A tanítványok közül egyedüliként ismerte fel, hogy a megváltáshoz milyen áldozatra van szükség, és tudatosan felvállalta, hogy „mártír” legyen az isteni tervben. Tette elkövetése és bűnbánata után nem követ el öngyilkosságot, hanem bánatában sírva fakad, mire – Péterhez hasonlóan – bocsánatot nyer Krisztustól, aki a pusztába küldi, hogy ott lelkigyakorlatokat végezzen. A pusztában az alattomos ördög ismételten megszállja, amiről Krisztus is tudomást szerez. Ezt követően – a szövegben tisztázatlan körülmények között – a megigazult spicli jobblétre szenderül, és az isteni irgalom folytán a mennyország tornácára kerül.
Többek szerint a Júdás tisztázására tett vatikáni javaslatot XVI. Benedek a zsidóság felé tett gesztusnak szánta. A pápa egyik kiemelt feladatának tekinti a zsidósággal való viszony javítását, márpedig a Júdás-epizód a keresztény vallási antiszemitizmus egyik központi motívuma lett: a legtöbb európai nyelv „zsidó” szava a héber Jehudá névből (görögösen: Júdás) származik, ezért az árulók őstípusát a középkori Európában a zsidókkal azonosították.
Olasz katolikus értelmiségiek egy csoportja ennél is továbbment: szerintük Júdás valójában jó ember volt, és cselekedeteit a szeretet mozgatta. „Én, aki egész életemet azzal töltöttem, hogy értelmet keressek az evangéliumokban, szeretem Júdást, és hálás vagyok neki – állítja Vittorio Messori
(képünkön), az egyik legolvasottabb olasz katolikus író.
Vittorio Messori
2006. 02. 10. (X/6)
