hetilap

(…) nem könnyű bátornak lenni egy olyan országban [Franciaországban], (…)
ahol nem kevesen akarják eltörölni a francia alkotmány azon cikkelyét, amely
1905 óta szigorúan elválasztja az egyházat az államtól, és a cikkellyel együtt
minden törvényt, amely tiltja a poligámiát, a feleség eltaszítását, az
iskolákban folytatott vallási térítést. Ahol tíz éve egy colmari francia-török
lányt a saját családja, azaz az anyja, fivérei, nagybátyjai halálra köveztek,
mert a szerelme katolikus volt, és hozzá akart menni. („Jobb holtan, mint
megbecstelenítve” – ez volt a család kommentárja.) Ahol 2001 novemberében, azaz
két hónappal szeptember tizenegyedike után, Galeriában, Korzikán egy
francia-marokkói diáklányt az apja huszonnégy késszúrással végzett ki, mert arra
készült, hogy hozzámegy egy korzikaihoz, aki szintén katolikus volt. („Jobb az
életfogytiglan, mint a szégyen” – ez volt az apa kommentárja) (…) Ahol nemrég
köteleztek egy parasztot, hogy távolítsa el keresztet, amit a búzaföldjén
állított (a saját mezején), mert „ennek a vallási szimbólumnak a látványa
feszültségeket okoz a muzulmánokkal”. Ahol az iszlám arrogancia el akarja
törölni az iskolákban Voltaire és Victor Hugo „szentségtörő” szövegeit. A
biológiatanítás szentségtörő szövegeivel együtt, amely tudomány „szemérmetlen,
mert a testtel és a nemiséggel foglalkozik”, és a biológiatanítással együtt el
akarja törölni a torna- és úszásórákat, azon sportokat, amelyeket nem lehet
burkahban vagy csadorban űzni.

(…) Az iszlámmal a londoni Times mindig nagyon-nagyon nagylelkű volt. Már a
nyolcvanas években helyt adott olyan dorgálásoknak, mint amilyet a londoni
nagymecset főintézője intézett Margaret Thatcher felé. Ebben felhívta figyelmét,
hogy az „Egyesült Királyság muzulmánjai nem tűrhetnek sokáig egy olyan
külpolitikát, amelylyel a miniszterelnök az ő pániszlám érzelmeiket támadja.”
(…) az európai iszlám offenzíva stratégiai bázisa nem Franciaország, az ő
Marseille-ével és hivatalosan tíz százaléknyi muzulmánjával. Anglia az, szolid
két és fél százalékával. Mert Angliában, nem Franciaországban élnek az offenzíva
agytrösztjei. A teológusok és az ideológusok, akik elméletbe foglalják. Az
imámok, akik vezetik. A politikusok, akik támogatják. Az újságírók és
értelmiségiek és kiadók, akik propagálják. Az olajbankárok és a bájgúnárok, akik
finanszírozzák. Azaz a sejkek, az emírek, a szultánok, akik London legszebb
palotáit és szállodáit birtokolják.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek