Karizmatikus keresztények
nagygyűlése Washingtonban, 2001-ben
Fotó: Reuters
A századik évfordulóját ünneplő pünkösdi
mozgalomnak - annak ellenére,
hogy eddigi pályafutása növekedés,
megosztottság, ellentmondások jegyében
zajlott - az üzenete aktuálisabb
napjainkban, mint a múlt század elején.
A Biblia, az Újszövetség, Jézus Krisztus
személye ismételten a támadások kereszttüzében
áll, és ennek egyik fő oka az
egyházi élet hiányosságaiban, torzulásaiban,
elsivatagosodásában keresendő.
A mai kereszténységet és vezetőit általában
nem veszi körül, nem itatja át az a
természetfölötti, szellemi realitás, amelyben
pünkösdkor Jézus százhúsz tanítványa
elmerült, s amelyből származó szellemi
megtapasztalások, ismeretek, csodák,
erőmegnyilvánulások és jelek evidenssé
tették bennük, hogy Jézus Krisztus föltámadása
és mennybemenetele után is
együtt él és munkálkodik Isten Szelleme
által a tanítványaival, és folytatja művét.
Jézus képviselete és bemutatása a világnak
nem dogmatikus hitvallásokon, szertartásokon,
rituális gyakorlatokon, hagyományőrzésen
alapult a korai egyházban,
hanem a Megfeszített hirdetésén és
Isten Szellemének a megnyilvánulásain,
ennek eredménye pedig nem csupán az
lett, hogy a római impérium területén viszonylag
rövid idő alatt elterjedt a kereszténység,
és különböző etnikai, kulturális
háttérből jövő emberek csatlakoztak az
eklézsiához. Az ilyen külső eredmények,
események igazi oka a Szellem karizmáinak
működése volt a tanítványok által,
akik olyan minőségi közösségben éltek,
jártak, cselekedtek Isten Szellemével,
hogy emberi tehetségükön, képességeiken
keresztül a Szentlélek képes volt isteni
tulajdonságait, személyjegyeit, például
a mindenhatóságát, mindentudását, valamint
az Evangélium igazságait manifesztálni,
megismertetni.
Jeruzsálemben kezdődött és ma is
milliókat vonz a Szentlélekkel való
találkozás élménye
Fotó: Somorjai László
2006. 06. 02. (X/22)
