Warren Buffet
A Berkshire Hathaway hetvenöt éves vezérigazgatója vasárnap hozta
nyilvánosságra döntését, néhány nappal az után, hogy barátja és bridzspartnere,
Bill Gates, a Microsoft vezetője bejelentette: visszavonul a cégénél végzett
napi munkától, hogy ezentúl több időt szentelhessen a feleségével közösen
vezetett alapítványnak és a jótékonysági tevékenységnek.
Buffett tekintélyes vagyonából nemcsak a Gates Alapítvány, hanem négy másik
jótékonysági szervezet is részesül majd, bár sokkal kisebb mértékben: a három
gyermeke által vezetett alapítványok mellett a feleségéről elnevezett Susan
Thompson Buffett Alapítvány munkáját is jelentős támogatásban részesíti.
Az „omahai bölcsnek” is nevezett Buffett sokak szemében minden idők legjobb
befektetője, aki teljes vagyonát értékpapír-kereskedelemből szerezte. Hatalmas
vagyona ellenére megmaradt szerény igényű embernek: amolyan „kóla-hamburger”
típus, aki szabad idejében kedvenc hangszerén, az ukulelén játszik, és ma is
ugyanabban a házban él, amelyet negyven évvel ezelőtt vásárolt szülővárosában, a
nebraskai Omahában, 31 500 dollárért. Vezérigazgatói fizetése a Berkshire
Hathawaynél évi 100 ezer dollár, ami viszonylag szerény összegnek tekinthető az
amerikai üzleti világban. Jelenlegi vagyonát 44 milliárd dollárra becsülik,
amellyel a Forbes magazin a világ második leggazdagabb embereként tartja számon.
A Berkshire Hathaway épülete