A damaszkuszi Egyenes utca ma
A „szíriai szabadosság”, amely a politikai vezetők mellett már-már a hadsereg
erkölcseit is komolyan kikezdte, birodalomszerte közmondásossá vált. A
tartományban már a Szeleukidák alatt is erős és gazdag zsidó diaszpóra lakott.
Josephus Flavius, az apostolok működésével egy időben élt zsidó-római
történetíró mint a legnagyobb külföldön élő zsidó közösséget mutatta be őket. Az
itt lakó diaszpóra szempontjából különösen a főváros, Antiokhia bírt
jelentőséggel. A zsidó történetíró szerint az őket letelepítő I. Szeleukosz
Nikatór (i. e. 312–271) önálló polgárjoggal (politeia) ajándékozta meg a
közösséget. A jeruzsálemi Templomot megszentségtelenítő IV. Antiokhosz
Epiphanész (i. e. 175–164) utódai a Templomból zsákmányolt rézedényeket az
antiokhiai zsinagógának ajándékozták. A városi zsidó közösség vezetőjét
arkhónnak hívták, s privilégiumaikat – melyeket bronztáblákba véstek – a pogány
lakosság is jól ismerte. Ugyancsak Josephus állítja, hogy az ő korában a
prozelitizmus Szíriában érte el a legnagyobb eredményeket, különösen a nők
körében mutatkozott rendkívül nagy érdeklődés a zsidó vallás iránt. Így igaz: a
tartomány szinte valamennyi jelentősebb városából (Apameia, Damaszkusz, Türosz,
Aradosz, Szidón, Beirut, Palmüra) kerültek elő a zsidók jelenlétére utaló
régészeti és/vagy epigráfiai leletek, ám ezek zöme a késő római korból
származik.
A zsidók szíriai jelenlétével szorosan összefügg a kereszténység itteni
térhódítása. Természetesnek vehetjük, hogy az első diaszpórába irányuló térítő
utak is ide vezettek, hiszen egyrészt Syria esett a legközelebb Júdeához,
másrészt itt nagy létszámú zsinagógaközösségeket találtak. Az első diakónusok
között már ott találjuk „Nikolaoszt, az antiokhiai prozelitát” (Csel 6:5), s a
hitelesnek látszó egyháztörténeti hagyomány szerint Lukács evangélista maga is
innen származó, betért zsidó volt.
Saulus/Paulus is a damaszkuszi zsinagógákhoz szóló ajánlóleveleket kért a
jeruzsálemi Főtanácstól, hogy „ha bárkit találna, aki ezt az utat követi, legyen
bár férfi vagy nő, megkötözve Jeruzsálembe hozhassa” (Csel 9:2). Csakhogy a
Damaszkusz felé vezető úton Saulnak megjelent a feltámadott Jézus, aki egészen
más „ajánlólevéllel” látta el! A dicsőség fényétől átmenetileg megvakult Saul
bebotorkált Damaszkuszba, ahol az Egyenes utcában bérelt szállást. Itt kereste
fel egy Ananiasz nevű tanítvány, aki kézrátétellel meggyógyította (Csel
9:10–11). Saul ezután „bátran szólt Jézus nevében Damaszkuszban” (Csel 9:27), és
a zsidók csodálkozva vették tudomásul, hogy aki a keresztények üldözésére
érkezett, most maga is hirdeti az evangéliumot.
A szíriai kereszténység központja azonban nem Damaszkuszban (amely ekkor
átmeneti időre Arabia tartományhoz tartozott), hanem Syria fővárosában,
Antiokhiában volt. Ebben a városban az egész egyház története szempontjából több
jelentős esemény is történt. Először is: itt hirdették először nem zsidók
tömegeinek az evangéliumot. István (Sztephanosz) diakónus jeruzsálemi
megkövezése után üldözés indult az ottani hívők ellen, ezért azok szétszéledtek
Föníciába, Ciprusba és Antiokhiába, de egyelőre csak a zsidóknak hirdették az
igét. Néhány ciprusi és kürénéi diaszpórazsidó azonban vette magának a
bátorságot, hogy Antiokhiába érve a görögöknek is hirdesse Jézust, a Messiást.
„Ez a hír a jeruzsálemi gyülekezet fülébe is eljutott, és kiküldték Barnabást
Antiokhiába. Mikor megérkezett, és látta az Isten kegyelmét, megörült, és
mindenkit arra biztatott, hogy szívének felajánlásával maradjon meg az Úrban,
mivel Szent Szellemmel és hittel teli, derék ember volt. És meglehetősen nagy
tömeg csatlakozott az Úrhoz.” (Csel 11:19–24)
Másodsorban: itt született meg a kereszténység világszerte elterjedt elnevezése.
A tömeges megtérések következtében zsidók és pogányok számára egyaránt itt vált
először világossá, hogy a zsidók és „az út követői” – Pál szavaival élve – nem
ugyanazok. Ezért „elsőként Antiokhiában nevezték a tanítványokat
keresztényeknek” (Csel 11:26). Ez a görög kifejezés nem a kereszttel áll
összefüggésben, hanem a héber masíahra (felkent) utal. A khrisztianosz
körülbelüli jelentése tehát: „a Felkent követői”, vagy a „felkentek”.
Harmadszor: az antiokhiai gyülekezet lett a kereszténység legfontosabb
diaszpóraközpontja. Olyan próféták és tanítók működtek itt, mint „Barnabás, a
Nigernek nevezett Simeon, a kürénéi Lukiosz és Manaén, aki Heródes negyedes
fejedelemmel együtt nőtt fel, valamint Saul”, azaz Pál apostol (Csel 13:1). Az
sem véletlen, hogy az „első jeruzsálemi zsinaton” született határozatot is
először az antiokhiai keresztény gyülekezetnek címezték: „Az apostol és
presbiter testvérek üdvözletüket küldik a nemzetek közül való antiokhiai,
szíriai és kilikiai testvéreknek!” (Csel 15:23) A címzésben szereplő „szíriai”
megjelölés pedig arra utal, hogy a tartományban több gyülekezet is működött, ám
az Apostolok cselekedetei ezeket nem nevezi meg. (A szerző történész)
2007. 01. 05. (XI/1)
