Szimcha Jakobovici régész és James Cameron rendező a „Jézus-csontládikával”.
Van, aki klónozná a „szent családot”
Ami új elem e réges-régi forgatókönyv alapján játszódó történetben: a
rendezők ezúttal láthatóan az izraeli hivatalos körök teljes támogatását
élvezik. Osnat Goaz, az izraeli kormány régészeti hivatalának szóvivője közölte:
engedélyezték, hogy a filmesek két, emberi maradványokat nem tartalmazó koporsót
New Yorkba szállítsanak, és ott bemutassák a nagyközönségnek, bár sietve azt is
hozzátették: ez nem jelenti azt, hogy egyetértenek a filmben bemutatott
hipotézissel. Eddig igen ritkán fordult elő, hogy állami tulajdonban lévő,
komoly tudományos jelentőségű régészeti leleteket – ráadásul szinte azonnal! –
kiadtak volna az izraeli hatóságok, ráadásul nem is tudományos célra, hanem egy
provokatív, a kereszténységet kétezer éves hazugsággal vádoló reklámhadjárat
kedvéért. Mindezt abban a tudatban, hogy az izraeli ásatások mögött a
legjelentősebb anyagi támogatás eddig is a szentföldi turizmus legnagyobb
bázisának számító bibliaorientált, evangéliumi keresztényektől érkezett –
legalábbis eddig.
Aligha véletlen, hogy a nemzetközi média is a Da Vinci-kód folytatásaként
tálalja a Titanic rendezőjének, James Cameronnak egy izraeli régésszel, Szimcha
Jakobovicivel készített legújabb bibliaellenes áldokumentumfilmjét. Nem az elsőt
ebben a sorban: a 2006-ban forgatott Dekódolt Exodus (The Exodus Decoded) már a
filmcímben is utalt az éppen akkor csúcspontján lévő Da Vinci-őrületre. A
filmguruk ezúttal még „csak” az egyiptomi tíz csapást vették célkeresztjükbe.
Erről – egy fél évszázados tudományos elméletet felújítva – „bizonyították”,
hogy a bibliai leírás minden eleme összeegyeztethető a Théra (Santorini)
szigetén az i. e. 15. század közepén történt vulkánkitörés következményeivel,
vagyis „nem történt csoda”.
Bár Cameron a kritikákat előre elhárítva közölte: a Jézus-filmet egyáltalán nem
azzal a szándékkal készítették, hogy támadást intézzenek a kereszténység ellen –
Jézus követőinek felháborodása világszerte mégis elemi erejű. Ez érthető is,
hiszen a rendezők ezúttal nem ezoterikus-misztikus ködbe burkolják a Messiásról
szóló állításaikat – mint a Da Vinci-kód esetében –, hanem a tudományosság
teljes tekintélyével lépnek fel. A New York-i Központi Könyvtárban (a helyszín
kiválasztása is figyelemre méltó!) tartott sajtótájékoztatóján nyilatkozta
Cameron: „Ez a film és a vizsgálat, amelyről szól, első ízben tár fel olyan
kézzel fogható fizikai, régészeti és bizonyos esetekben orvostani
bizonyítékokat, amelyek tudományosan elemezhetők éppúgy, mintha valaki egy
bűnügyi nyomozást folytatna DNS-vizsgálat alapján.”
A Helyszínelők típusú televíziós sorozatokhoz szocializálódott polgároknak
persze több se kell: a forensic detectives egy mikroszkopikus méretű csontdarab
alapján is megállapítják a teljes igazságot, amely kétséget kizáró módon
bizonyít minden állítást, s győz az igazság! (Ami ez esetben hazugság.)
A majd negyed százada elhunyt izraeli régész, Joseph Gath nevét bizony még a
saját hazájában élő szakmabeliek közül is csak kevesen ismerik. Gath bizonyára
nem sejtette, hogy mikor 1980-ban egy szép nyári reggelen az Izraeli Régészeti
Hatóság (IAA) kiküldte a jeruzsálem déli részén fekvő Talpiót-negyedbe, ahol egy
lakóház alapozásakor egy sírkamrára bukkantak, „minden idők legszenzációsabb
ásatását” fogja vezetni, aminek jelentősége mellett eltörpül Trója fellelése,
Tutankhamon sírjának megtalálása vagy a Titanic felfedezése! A leleteket
akkortájt bizony sem ő, sem más szakemberek nem tartották szenzációsnak. Nem is
csoda, hiszen Jeruzsálemben és környékén a sírok, csontládikák (osszuáriumok)
előkerülése mindennapos dolognak számít. A talpióti építkezésen talált kettős
sírkamrában Gath kilenc (más feljegyzések szerint tíz) csontládikát talált. A
helyszínrajz elkészítése után a leleteket az IAA Rommemában lévő raktárába
szállították, ahol beleltározták, a csontmaradványokat pedig átadták az ortodox
vallási hatóságnak, hogy annak rendje-módja szerint eltemessék őket. A ládikák
leírását 1981-ben egy kevéssé ismert ivrit nyelvű régészeti folyóiratban
publikálták, s a történet ezzel akár véget is érhetett volna.
A BBC „felfedezői”
2007. 03. 02. (XI/9)
