Annak ellenére, hogy az RFID
(Radio Frequency Identification)
chipeket még 1969-ben fejlesztették
ki, és 1973-ban szabadalmaztatták,
rohamos elterjedésük csak az
elmúlt években kezdődött el. Kis túlzással
néhány éven belül ugyanannyira
hozzá fognak tartozni egy-egy termékhez,
mint jelenleg a vonalkód.
Míg azonban a vonalkódtól a bolti leolvasás
után könnyedén megszabadulhatunk
(ebben csak az elhelyezéséhez
használt ragasztó minősége
akadályozhat meg), egy rádiófrekvenciás
címke a bolton kívül, ha nem is
teljesen önálló, de a vásárlótól független
életet él. Tekintettel arra, hogy
egy átlagos rádiófrekvenciás címke
rizsszem méretű, nehéz rátalálni, vagyis
a vevők legtöbbször nincsenek is
tisztában azzal, hogy újabb rádióadóval
gazdagodtak. A chip ugyanis bármikor
elküldi a benne tárolt adatokat
annak, aki erre „felkéri”. A legelterjedtebb
típusú, passzív rádiófrekvenciás
azonosító címke nem működik
folyamatosan, az adatok sugárzásához
a leolvasó egységtől kapja az energiát,
rádióhullámok formájában. A leolvasó
egység által sugárzott jel hatására „feléled”,
és elküldi saját kódját, lehetővé
téve a beazonosítást.
A technológia leglelkesebb támogatói
az olyan nagy áruházláncok, illetve
globális cégek, mint a Wal-Mart, a
Tesco vagy a Metro, akik minden termékre,
de ha lehet, magukra a vevőkre
is ragasztanának egy rádiófrekvenciás
címkét. A Metro Németországban
a törzsvásárlói kártyákat látta el a
vevők adatait tartalmazó chippel, természetesen
anélkül, hogy erről a vásárlókat
értesítette volna.
A Tesco és a Gillette elleni bojkotthoz
vezetett a borotvagyártó cég akciója,
amelynek során a cambridge-i
Tescóban úgynevezett okos polcokat
létesített, amelyeken rádiófrekvenciás
címkével ellátott borotvákat helyezett
el. Az akció során fénykép készült
mindazokról, akik – akár csak
érdeklődésből, a vásárlás szándéka
nélkül – leemeltek egy ilyen borotvát
a polcról.
A nagy áruházláncok mellett a különböző
kormányzati hivatalok is szeretnék
kihasználni a technológiában
rejlő lehetőségeket. Az Egyesült Államokban
és Nagy-Britanniában is kibocsátottak
már rádiófrekvenciás
címkével ellátott útleveleket, amelyek
életrajzi és biometriai adatai mellett
már a tulajdonosról készült digitális
képet is tárolják. Komoly kihívást jelent
azonban, hogy a már forgalomban
lévő chipek adataihoz illetéktelen
személyek is hozzáférhetnek. Egy tavaly
nyáron Las Vegasban tartott számítástechnikai
konferencián a Flexillis
nevű cég munkatársai bemutatták,
hogy az útlevélben található chip már
60 cm-es távolságból feltörhető és olvasható.
Ugyanezen a konferencián a
hollandiai Vrije Egyetem munkatársai
egy olyan eszköz prototípusát mutatták
be, amely eltéríti a rádiófrekvenciás
címke által sugárzott jelet.
A felsorolt esetekből jól látszik, hogy
a nyilvánvaló előnyök – áttekinthetőbb
nyilvántartás, a bolti lopások visszaszorítása
– mellett a címkék alkalmazása
könnyen a személyiségi jogok súlyos
megsértéséhez vezethet. A technológiával
ugyanis viszonylag könnyedén
nyomon lehet követni a megfigyelendő
személyt, elég a nadrágján, a fogkeféjén,
az autógumiján található rádiófrekvenciás
címkét nyomon követni.
Ennek megvalósíthatóságát jól bizonyítja
az a tény, hogy az IBM már szabadalmaztatta
is az ötletet Személyek
nyomon követése rádiófrekvenciás
címkével rendelkező termékek által címen.
Nem mindenkit zavar azonban,
hogy visszaélhetnek a személyiségi jogaival:
az Egyesült Államokban a
gyógyszerek és élelmiszerek engedélyeztetéséért
felelős hivatal (FDA) jóváhagyta
egy olyan rádiófrekvenciás
címke használatát, amelyet bőr alá
ültetve lehet viselni. A chip viselésének
elsődleges célja a vészhelyzetekben
történő gyors orvosi ellátás. Az
Applied Digital által gyártott chip
ugyanis tartalmazza viselője alapadatait
és kórtörténetét, lehetővé téve,
hogy ha viselője nincs tudatánál, akkor
az orvos a chip segítségével gyorsan
megállapítsa a beteg személyazonosságát,
vércsoportját és gyógyszerérzékenységét.
2007. 03. 17. (XI/11)
