Fotó: AP
A zsidó származású, ám katolikus hitre tért Jean-Marie Lustiger a
franciaországi katolikus egyház legmeghatározóbb személyisége volt az elmúlt
közel három évtizedben. Nyíltan beszélt a legvitatottabb egyházi és világi
témákról egyaránt, „modern tradicionalizmusával” sikerült felráznia a francia
katolikusokat, és tökéletesen egyesítette zsidó örökségét fiatal korában
választott hitével.
Aaron Lustiger lengyel származású askenázi zsidó szülők gyermekeként született
1926-ban Párizsban. Már gyerekkorától saját bőrén tapasztalta az
antiszemitizmust, egy 1937-es németországi út során pedig a nácizmussal is
szembe találta magát, ám egy protestáns német családnál életében először
antifasiszta keresztényekkel is találkozott. Ekkoriban került a kezébe egy
protestáns Biblia is, amely további életére meghatározó hatással lett.
A világháború alatt apját munkaszolgálatra vitték. Anyja – akit később
Auschwitzban megöltek – ekkor Orléans-ba küldte húgával együtt, hogy így mentse
gyerekeit az előrenyomuló németek elől. Itt látogatott el 1940 húsvétján az
orléans-i katedrálisba, amely olyan megragadó hatást tett rá, hogy pár hónapra
rá megkeresztelkedett, és eredeti neve mellé felvette a Jean-Marie nevet is.
Lustiger számára a katolikus keresztség nem jelentette zsidóságának
megtagadását. „Egymás után olvasva az Ó- és az Újszövetséget, világossá vált
számomra, hogy az egyik értelmezhetetlen a másik nélkül.” „A kereszténység a
judaizmus gyümölcse” – mondta egy alkalommal. „Soha nem jutott eszembe a zsidó
identitásom megtagadása. Sőt éppen ellenkezőleg. Számomra Jézus a zsidók
Messiása” – nyilatkozta Isten választása című, 1987-ben kiadott
beszélgetéseiben. Magát katolikus zsidónak tartotta, bíborosi kinevezését
követően adott interjújában így fogalmazott: „Zsidónak születtem, és mindig is
az maradok. Számomra Izrael küldetése az, hogy a világosságot elvigye a
nemzeteknek. Ez az én reménységem, és hiszem, hogy ennek elvégzésére a
kereszténység a megfelelő eszköz.” Gimnáziumi tanulmányainak végeztével előbb a
Sorbonne-on tanult irodalmat, majd a párizsi katolikus szemináriumon szerzett
filozófiai és teológiai diplomát. 1951-ben járt először Jeruzsálemben, és ott
kezdett el először komolyabban foglalkozni saját zsidóságával és népének
üdvtörténeti küldetésével. Bár a vatikáni zsinat hivatalosan lezárta a katolikus
antiszemitizmus korszakát, Lustiger nem mindig ezt tapasztalta saját paptársai
részéről. Emiatt a hetvenes években komoly szellemi válságot élt át: úgy érezte,
hogy Franciaországban elvégezte feladatát, és azon gondolkodott, hogy Izraelbe
költözik. Az alijázást az új pápa akadályozta meg: II. János Pál 1979-ben
Orléans püspökévé, két évre rá pedig Párizs érsekévé nevezte ki Lustiger-t, aki
1983-ban elnyerte a bíborosi címet is. Huszonnégy éven át irányította a francia
katolikus egyházat, mielőtt az egyházi rend szerint 75 évesen beadta lemondását,
amelyet a pápa csak 2005-ben fogadott el.
Anyja tragikus haláláról Lustiger szinte soha nem beszélt. Egyik ritka alkalom
volt, amikor 1999-ben a Megemlékezés napján a holokausztban elpusztult francia
zsidók neveit olvasták fel, Lustiger is a felolvasók között volt. Amikor anyja
nevéhez ért, felolvasta a nevét: „Gisele Lustiger. – Majd hozzátette: – Az
anyukám.” Aztán tovább olvasott. Jómaga csak 1983-ban járt először Auschwitzban,
ahova soha többet nem akart visszatérni. II. János Pál pápa bizalmasaként
azonban 2005-ben arra kérte az akkor már halálos beteg egyházfő, hogy képviselje
a Vatikánt a tábor felszabadulásának 60. évfordulóján. Lustiger
engedelmeskedett, de elmondta: „Csak azért megyek, mert a pápa kéri.” Az eset
kapcsán találgatások kezdődtek arról, hogy János Pál a megbízással azt jelezte,
hogy a párizsi érseket szeretné utódjául. Lustiger soha nem volt hajlandó
kommentálni ezeket a felvetéseket, és a pápaválasztó konklávé előtt nem sokkal
bejelentette visszavonulását érseki tisztségéből.
Munkássága során közvetlen és nyílt stílusával, magával ragadó humorával,
hatalmas energiájával erős hatást gyakorolt a francia, azon belül is főleg a
párizsi katolikus fiatalságra. Katolikus körökben is konzervatívnak tartott
nézeteit rendszeresen a templom egyik padjának szélére ülve osztotta meg
teltházas hallgatóságával, határozott véleménye ellenére könynyen szót értett a
másként gondolkodókkal. Amerre járt, templomokat alapított, és 1983-ban
létrehozta a Notre dame katolikus rádiót, majd 1999-ben a kto tévécsatornát is.
Nevéhez kötődik az 1997-es Ifjúsági világtalálkozó megrendezése, mely során a
világ minden tájáról több mint egymillió katolikus fiatal látogatott el a
párizsi rendezvényre.
A vallások közti párbeszéd egyik úttörőjének számító Lustiger katolikus hitre
térését a zsidó közösség eleinte elutasította, ám amikor sikerrel járt közbe,
hogy a karmelita apácák mégis csak költözzenek ki az auschwitzi táborból, egyre
jobban kezdtek odafigyelni rá. Ezt követően ő szövegezte meg annak a bűnbánati
nyilatkozatnak a szövegét, melyben a francia katolikus egyház bocsánatot kért a
zsidóktól. Ő kísérte el II. János Pált annak 2000-es jeruzsálemi útjára, mikor
is először járt pápa a Siratófalnál és ismerte el a kereszténység tartozását az
„idősebb báty” felé, majd 2001-es damaszkuszi útja során is, ahol a pápa
személyében először látogatott meg katolikus egyházfő mecsetet. Személyes
életútjáról és megtéréséről csak keveset beszélt, de többek ösztönzésére könyvbe
szerkesztette korábbi előadásainak szövegét, melyet Az ígéret címmel adtak ki
2002-ben. A könyvben „őszinte párbeszédre” szólít fel zsidók és keresztények
között. Lustiger volt az első bíboros, aki felszólalt a Zsidó
Világkongresszuson, és az ő kezdeményezésére indult el New Yorkban az évenként
megtartott zsidó–katolikus találkozó ortodox zsidók és katolikus bíborosok
részvételével.
A több mint húsz könyv szerzőjeként számon tartott Lustiger-t 1995-ben
választották be a Francia Akadémia „halhatatlanjai” közé. Személyének nagyságát
abban látták, hogy világosan gondolkodóként és erőteljes szószólóként
határozottan állt ki az Isten-hit mellett egy olyan világban, ahol kemény
támadások érik a tradicionális felfogást és a szellemi értékeket. Élete során
mindig a katolicizmus erkölcsi értékeinek, szellemi erejének és intellektuális
igényességének harmóniájára törekedett. A tüdőrákban szenvedő bíboros hosszú
szenvedés után hunyt el. „Életének utolsó hetei fájdalomban és szomorúságban
teltek” – mondta el újságíróknak két éve kinevezett utódja, André Vingt-Trois
párizsi érsek.
2007. 08. 10. (XI/32)
