Miért merevek ezek a felekezeti határok Európában?
– Mert az emberek nagy része tradicionális egyházközségekbe születik bele,
és úgy tanítják, hogy a kereszteléstől a temetésig hűséggel tartozik szülei
felekezetének. A hagyományos egyházaknál éppen ezért nagy jelentősége van a
regisztrációnak, hiszen azzal tudják igazolni a taglétszámot. Az emberek döntő
többsége azonban hazánkban sem tartozik egyik egyházhoz se, még akkor sem, ha a
népszámláláskor ilyennek vagy olyannak vallotta magát. Statisztikailag egyelőre
még az sem kimutatható, hogy hányan lesznek buddhisták vagy iszlámhívők
Magyarországon, de ha egyszer majd foglalkozunk a kérdéssel, akkor szerintem
inkább a hagyományos egyházak és a neoprotestáns felekezetek közötti mozgások
érdemelnének figyelmet.
Ha nem az amerikai modell érvényesül az unióban, akkor mik a főbb áramlatok
vallásközi téren?
– A neoprotestáns egyházak kelet- és közép-európai térhódítása még nem érte
el Nyugat-Európát, és láthatóan a hagyományos egyházaknak sem az
„átjelentkezések” miatt fáj a fejük, hanem a szekularizáció miatt. Nem tudnak
mit kezdeni közösségeik tömeges elnéptelenedésével.
Ahol élénk mozgást látni, az az iszlám. Franciaországban például a bevándorló
afrikaiak között zajlik iszlám térítés, de az őshonos franciák még véletlenül
sem arabosodnak el.
Részt vettem egy olyan konferencián Párizsban, amelyet iszlám vezetőknek
tartottak arról, hogyan kell visszatéríteni az Európában eltévedt híveiket. Azt
tapasztaltam, hogy miközben a tradicionális keresztény egyházak „reszketnek”
tőlük, ők is azt élik át, hogy a világnak ezen a részén nem működik a
hagyományos, keleti típusú hierarchikus család. Pedig tudják, hogy a
diaszpórában végső soron csak ez képes kulturális mintákat átörökíteni és
egybetartani a közösségeket. Az iszlám országokból bevándoroltak második
generációja viszont – bár nem lép ki etnikai közegéből – már nem az imaszőnyegen
akar esténként térdelni, hanem inkább egy arab kocsmában akar lógni a
haverokkal.
És a kelet-európaiak nyugatabbra vándorolva sem lépik át vallási
tradícióikat?
– Sokkal könnyebben, mintha otthon maradtak volna. Nemrég beszéltem egy ír
katolikus szerzetessel, aki egy vidéki egyetemen tanít teológiát. Elmondta, hogy
náluk már nem a hitehagyott írek visszacsalogatásáról szól az evangelizáció,
hanem a nagy tömegekben bevándorló lengyelek és ukránok megnyeréséről. A náluk
katolizáló kelet-európaiak olyan közös platformra kerülnek ezáltal, ami
szülőhazájukban elképzelhetetlen lett volna. Gondoljon csak bele, mekkora
merítést jelenthet az újabb sok százezer vendégmunkás Nyugat-Európában!
Milyen folyamatokat generálhat a vallások közötti szabad átjárás egy
társadalomban?
– Önmagában nem dönthető el, hogy ez adott helyen előny-e vagy inkább
hátrány. Egy olyan mozgékony, nyitott, vándorló, multietnikus társadalomban,
mint az amerikai, a hitbéli közösségváltás is természetes. Míg a konzervatív,
hagyománytisztelő, lassan változó európai társadalmakban, ahol az egyházakhoz
tartozók jelentős része – finoman szólva is – erősen letelepedett életformát
folytat, a tömegméretű felekezetközi mozgást a bomlás és a széthullás jeleként
értékelné a többség. Pedig ott, ahol ez a folyamat be tud indulni, fontos
kulturális indikátora lehetne a társadalomnak.
2008. 02. 29. (XII/9)
