hetilap

A zenész, akit a rockzene halhatatlanjai között a Rolling Stone Magazin 2004-ben – a Beatles után  és Elvis előtt – a második helyre sorolt, a hetvenes évek végére magánéleti és művészi válságba jutott. Túl egy súlyos motorbaleseten és egy fájdalmas váláson, Dylan arra készült, hogy egy időre kiszáll a koncertezésből. 1978. november 17-én a kaliforniai San Diegóban mégis lázas betegen is színpadra állt, amikor váratlan esemény történt. „A show vége felé jártunk – idézte fel később egy interjúban –, amikor valaki a tömegben megérezte, hogy nem vagyok jól. Talán látszott is rajtam, mindenesetre felhajított egy ezüstből készült keresztet a színpadra. Bár nem szoktam foglalkozni az ilyenekkel, akkor úgy éreztem, hogy fel kell vennem. Másnap Arizonába mentünk, és még rosszabbul voltam. Úgy éreztem, hogy valami másra van szükségem, mint máskor. A zsebembe nyúltam, és ott volt ez a kereszt…”
Még aznap este Dylan egy látomást kapott a hotelszobájában Krisztusról. „Jézus úgy jelent meg nekem, mint a Királyok Királya és az Urak Ura – mondta. – Egy olyan jelenlétet éreztem a szobában, ami nem származhatott mástól, mint Jézustól. (…) Jézus rámtette a kezét. Ezt a testemen éreztem. Körülvett, mindenütt jelen volt. Az egész testem beleremegett. Isten dicsősége a földre döntött, majd felemelt.”
Dylan megtérése spontán történt, ám zenekarának két tagja addigra már újjászületett keresztény volt. David Mansfield gitáros elvitte a zenészt a Jézus-mozgalomhoz kötődő Vineyard közösség istentiszteleteire, ahol Dylan egy három hónapos intenzív bibliaismereti kurzust is végigjárt. A Biblia mellett nagy hatással volt rá a szintén exhippi Hal Lindsay  A néhai nagy Föld bolygó című könyve. Újonnan megtalált hitéből született meg a Slow Train Coming (Közeleg egy lassú vonat) című lemeze, amelynek nyitó dalában azt énekelte: „(Bárki is vagy) Valakit szolgálnod kell/Legyen az az ördög, vagy legyen    az az Úr”. A lemez – amelyen Mark Knopfler, a Dire Straits gitárosa kíséri Dylant – sikeres lett, ám amikor a zenész újabb evangéliumi albumokkal (Saved – Megtérve, Shot of Love – Egy adag szeretet) jelentkezett, a kritikusok kikezdték a dalait: „Vonzó zenében előrecsomagolt dogmák” – írták, mire Dylan ironikusan azt választota: „Korábban azt mondták rólam: Bob Dylan, a próféta – hiába mondtam nekik, hogy nem vagyok az. Most, amikor azt mondom, hogy Jézus a válasz, azt mondják: Bob Dylan nem próféta. Ezt nehéz követni.”
A zenész 1981 után nem készített több evangéliumi albumot, ám koncertjein tovább játssza ezeket a dalokat is. „Akik hisznek a Messiás eljövetelében, már most úgy élik az életüket, mintha itt is lenne. Legalábbis, én így gondolom. (…) Nem kell nekem védekeznem azért, hogy mit beszélek: az Írások megvédenek engem” – mondta Dylan 1985-ben a Spin magazin riporterének, Scott Cohennek adott hosszú önéletrajzi interjúban. 1997-ben megjelent önéletrajzi kötetében öntörvényű „imádkozó embernek” mondta magát. „Láttam a fényt – állítja –, de nem ragaszkodom rabbikhoz, prédikátorokhoz, evangélistákhoz. Többet tanultam a dalokból, mint ezekből a forrásokból.”

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek