„A mártírhalál!” – válaszolja mosolyogva a tizenegy éves, intelligens kislány a palesztin köztévében a műsorvezető kérdésére, mely így szólt: „Mi a fontosabb számodra, a palesztin nép békéje és jogainak teljessége, vagy a mártírhalál?” „A mártírhalál nagyon-nagyon édes. Ha elérem a mártírságot, úgyis kiteljesednek a jogaim a paradicsomban” – folytatja mosolyogva a kislány. „Minden palesztin fiatal, aki elérte a tizenkét éves kort, szenvedélyes, más fiataloktól eltérően, és arra vágyik, hogy mártír lehessen” – vág közbe a beszélgetőműsor másik kislány meghívottja, majd egy Ramallahból betelefonáló lányt hallhatunk, aki szerint „jogunk van ahhoz, hogy fölrobbantsuk magunkat… ez természetes”. (Aki nem hiszi, nézze meg a YouTube internetes oldalon a „kívánd halálod” szókapcsolatra keresve a megdöbbentő négyrészes videót magyar feliratozással.)
A Hamasz, sőt a Fatah televíziós műsorainak a Palestinian Media Watch (Palwatch) által a világhálóra feltett részletei megrendítő élményt nyújtanak arról, hogyan nevelik fegyveres harcra és „mártírhalálra”, azaz öngyilkos terrorizmusra a palesztin gyermekeket már az óvodában is. A gyermekek mártírhalálának felmagasztalása még Jasszer Arafat nevéhez fűződik, aki a televízióban és az iskolákban egyaránt a fiatalok legnagyobb példaképeként hirdette Farisz Udát, aki tizennégy évesen, miután babérkoszorúval és „Farisz Uda, a bátor mártír” felirattal látta el saját fényképét otthon, majd egy parittyával rátámadt egy harcoló tankra, meghalt. Arafat e beszédét a tornateremben egybegyűlt iskolások tomboló eksztázissal fogadták.
Az egyik tévéműsorban óvodásokat láthatunk, akik terepszínű gyakorlóban, hátizsákkal, símaszkban, homlokukon Korán-szöveggel, kezükben játékfegyverekkel szabályos katonai kiképzést „játszanak” – az oviban, vékonyka hangjukon kórusban kiabálva: „Ösvényed? A dzsihád! Kívánságod? Meghalni Allahért! Mozgalmad? Hamasz!” Videóklipek fülbemászó arab dallamokra hasonló öltözetű fegyveres gyermekszereplőkkel zengik: „Kezünkben géppisztoly és Korán… a tiszta vér dicsőséget és tiszteletet szerez.” Vagy: „Mily édes a föld illata, / Szomját oltja a vér bugyogása / A fiatal testből.” Az egyik édes-patetikus dal alatt egy muszlim nőt láthatunk, aki gyermeke helyett egy bombát ölel, majd elbúcsúzik kislányától, aki azt kérdezi, miért nem őt ölelgeti; vagy talán valami ajándékot rejteget? A nő elmegy, izraeli katonák között felrobbantja magát, otthon maradt kislánya a tévéhírekből értesül haláláról. „Most már értem, mi volt drágább még nálunk is” – énekli a kislány, majd elhatározza: követni fogja „bátor” mamáját. Zárókép: a mintegy ötéves kislány kiveszi az éjjeliszekrényből a maradék dinamitrudakat…
A Hamasz régebben Miki egeret használta fő szócsövének a gyerekműsorokban a dzsihád hirdetésére, Farfúr néven. Az embernagyságú Disney-figura elvékonyított hangján hosszan sorolja, hogy ki mindenkit fognak megölni, miközben az iszlám világuralomra jut. Miki egeret, azaz Farfúrt később kivonták a forgalomból, vélhetően a figura erőteljesen amerikai asszociációi miatt. Ez konkrétan úgy történt, hogy az utolsó részben a gonosz izraeli „terroristák” megölték, így mártírrá lett, a nyolc év körüli, fejkendős „műsorvezetőnő” szerint ugyanúgy, mint oly sok palesztin gyerek. A következő adásban szerepét Nahúl, a Hamasz-méhecske vette át, aki már egyáltalán nem hasonlít amerikai rajzfilmfigurára. Bosszút esküszik Farfúr gyilkosai ellen, majd a gyerekeket dzsihádra hívja. A későbbi részekben aztán Nahúl megbetegszik, de nem kap megfelelő orvosi ellátást, mert ezt az izraeliek akadályozzák – „minden palesztin gyermek orvosi ellátás nélkül hal meg”, állítják közben –, így aztán Nahúl is mártírhalált hal. Helyette rögtön megérkezik Asszud, a rózsaszín nyuszi, aki azzal kezdi, hogy meg fogja enni az összes zsidót… És így tovább, végeláthatatlan sorozatban.
2009. 01. 30. (XIII/5)
