A kiközösítés több mint húsz évvel ezelőtt, 1988-ban lépett életbe, egy nappal azt követően, hogy a II. vatikáni zsinat reformjait ellenző Marcel Lefebvre érsek Róma engedélye nélkül felszentelte két francia, egy brit és egy argentin püspökét, köztük mai utódját, Bernard Fellayt. Lefebvre és az általa vezetett Szent X. Piusz Papi Testvérület (a szervezet az archaikus névhasználattal is jelzi a tradíciók iránti vonzalmát) a nyolcvanas évek végén hosszas tárgyalásokat folytatott a Joseph Ratzinger által vezetett Hittani Kongregációval.
1988-ban viszont az utolsó pillanatban meghiúsult a „tridentista” csoport és a Szentszék megállapodása, ezért Lefebvre érsek a szervezet folytonosságának biztosítása érdekében, önhatalmúlag elhatározta, hogy saját püspököket szentel fel. Ratzinger bíboros az utolsó pillanatig hiába próbálta visszatartani; a pápai engedély nélkül végzett püspökszentelés ugyanis lényegében egyházszakadást jelent, aminek kánonjogi következménye az automatikus kiközösítés, ami a szentelőt és a felszentelt püspököket egyaránt sújtja (a kiközösítés tényét aztán a Szentszék megfelelő formában ki is nyilvánította).
Most ezt a kiközösítést szüntette meg a Szentszék, az egyedüli egyházi hatóság, amelynek az ilyen esetekben hatalma van. Az sem a véletlen műve, hogy a gesztust XVI. Benedek éppen a II. vatikáni zsinat összehívásának 50. évfordulójára időzítette, hiszen a Lefebvre-féle szakadás elsősorban a II. vatikáni zsinat értelmezésének kérdésével áll összefüggésben. Jóllehet maga a szakadár érsek (aki 1991-ben elhunyt) a zsinat dokumentumait aláírta – amint azt nemrég a Vatikáni Levéltárban meg is mutatták a sajtónak, ezt követően a liturgikus reform és a „zsinat szelleme” kapcsán összeütközésbe került a Szentszékkel. Lefebvre és követői ugyanis a reformált liturgiát nem voltak hajlandók elfogadni, de az ökumenizmus és a vallásszabadság kérdésében is eltérő véleményen voltak – s jórészt vannak még ma is.
2009. 01. 30. (XIII/5)
