A helyi zsinatot két nappal megelőző főpapi zsinat, amelynek 200 tagja van, három jelöltet ajánlott az üresen maradt pátriárkai trón betöltésére: Kirillt, továbbá Kliment kalugai és borovszki metropolitát, az egyházfői hivatal vezetőjét (az egyház „belügyminiszterét”), valamint Vlagyimir kijevi metropolitát, az orosz anyaegyházhoz hű maradt ukrajnai főegyházmegye fejét.
A helyi zsinat munkájában az egyházszabályzat értelmében a világi papok, a szerzetesek és a laikusok (hívek) képviselői vesznek részt. Ezúttal 711-en alkották e testületet, méghozzá az orosz ortodox egyház külföldi exarchátusaiból és gyülekezeteiből, köztük a magyarországiból is érkezettek. A helyi zsinat ugyan maga is állíthatott volna további jelölteket, de nem tette. Sőt, a keddi második ülést követően Vlagyimir metropolita visszalépett, és esti, harmadik ülésén a testületnek már csak két jelölt – a liberálisnak mondott Kirill és a konzervatívnak ismert Kliment – közül kellett választania.
Az egyház 2000-ben elfogadott szabályzatának értelmében Moszkva és egész Oroszország pátriárkája élete végéig tölti be tisztségét. Az egyházfő „az orosz ortodox egyház püspökei között az első, beszámolási kötelezettséggel tartozik a helyi és a főpapi zsinatnak”, a Szent Szinódus elnöke, és ez utóbbi testülettel együtt kormányozza az egyházat. Ő hívja össze a főpapi és helyi zsinatokat, elnököl azokon, és felel a zsinatok határozatainak végrehajtásáért. A pátriárka képviseli az egyházat mind a más egyházakkal, mind a világi hatalommal fennálló kapcsolataiban. Pátriárkává olyan, negyvenévesnél nem fiatalabb főpap választható, aki felsőfokú teológiai végzettséggel és elegendő egyházmegye-vezetői tapasztalattal rendelkezik.
A héten megválasztott pátriárka Vlagyimir Mihajlovics Gungyajev néven született 1946. november 20-án Leningrádban, papi családban. Elvégezte a leningrádi papi szemináriumot, majd a Teológiai Akadémiát, 1969-ben tett szerzetesi fogadalmat, 1970 óta a teológiatudomány kandidátusa. Ugyanabban az évben Nyikogyim leningrádi metropolita vette maga mellé személyi titkárnak. 1971-ben már archimandritaként az orosz ortodox egyház képviselője lett Genfben, az Egyházak Világtanácsában. Ettől az időtől fogva alapvetően egyháza külkapcsolatait építette, számos országban járt, nemegyszer tárgyalt a Vatikánban. 1980-ban Budapesten részt vett az európai szocialista országokban működő egyházak és az orosz ortodox egyház vezetőinek találkozóján. 1984-ben szmolenszki és vjazmai érsekké nevezték ki, majd az egyházmegye átalakulása után, 1991-ben szmolenszki és kalinyingrádi metropolita címet kapott. 1989 óta állt a moszkvai patriarkátus egyházi külkapcsolati osztályának élén. Jelentős részben az ő érdemének tudják be, hogy tavaly az Oroszország megkeresztelkedésének 1020-ik évfordulója alkalmából tartott kijevi ünnepségen sikerült elérnie, hogy I. Bartolómeosz konstantinápolyi egyetemes pátriárka ne ismerje el formailag az orosz ortodox egyházból kivált és ezért kiközösített független ukrán ortodox egyházat. Kirill számos külföldi egyházi kitüntetés birtokosa, a budapesti Református Teológiai Akadémia díszdoktora.
Az új pátriárka, akárcsak – hagyományosan – egész egyháza, kiváló kapcsolatokat ápol a mai orosz vezetőkkel. Történetesen ő is leningrádi (szentpétervári), ugyanúgy, akárcsak Dmitrij Medvegyev államfő és Vlagyimir Putyin miniszterelnök. Az orosz klérus – ugyancsak hagyományosan – mind teológiai, mind társadalmi kérdésekben meglehetősen konzervatív. Kirill viszont a viszonylag fiatal nemzedékből való, főpaptársai túlnyomó többségétől eltérően jól ismeri a külföldet, világi körökben felvilágosult, már-már liberális embernek tartják. A mostani két zsinatot megelőző hetekben, amikor a különböző pátriárkajelöltek és -önjelöltek hívei élénk agitációt folytattak saját képviselőjük mellett, Kirill metropolitát nyílt és burkolt eszközökkel azért támadták, mert – úgymond – „kriptokatolikus”, aki túlságosan is rokonszenvez a katolikus teológiával. Hilarion bécsi és ausztriai püspök (egyben az orosz ortodox egyház magyarországi híveinek vallási elöljárója) provokátoroknak nevezte e nézetek hangoztatóit. Még élesebben támadták Kirillt – igaz, immár egyházon kívülről – az eretnekségéért kiközösített kamcsatkai püspök, Gyiomid hívei, akik nem kevesebbet állítottak, mint azt, hogy ha a metropolitát pátriárkává választják, az Úr atomháborúval sújtja Oroszországot, illetve az egész emberiséget.
A hivatalos orosz ortodox egyház mindenesetre nagy örömmel és tisztelettel fogadta új fejét. Mint közölték: megválasztásával egy időben a moszkvai Megváltó Krisztus székesegyházának Urunk Színeváltozása nevű altemplomában könnyezni kezdett az istenanya ikonja, és kenetes illatot árasztott.
Oroszországban és külföldön sokan találgatják, hogy a tizenhatodik orosz pátriárka találkozik-e, és ha igen, mikor milyen feltételek mellett a Benedek néven tizenhatodikként uralkodó római pápával. A két egyházi vezető a múltban már nem egyszer tárgyalt egymással, de ha most immár egyházfői minőségükben fognak találkozni, az igen jelentős mérföldkő lesz az orosz ortodoxia és a katolicizmus viszonyában. A moszkvai patriarkátus egyelőre felrója a Vatikánnak a még Sztálin idején az orosz ortodox egyházba bekényszerített ukrán görög katolikusok kiválását és templomaik, egyházi javaik kivonását az orosz egyház hatásköréből, továbbá a Vatikán térítő tevékenységét Oroszországban. A szerdán megválasztott és vasárnap trónra lépő I. Kirill pátriárka és XVI. Benedek pápa találkozója nyilvánvalóan csak akkor valósulhat meg, ha valamiféle kompromisszum jön létre a két egyház között.
2009. 01. 30. (XIII/5)
