Dale McAlpine április végén egy utcai evangelizáció során szórólapokat osztogatott és a járókelőkkel beszélgetett. Egy nővel folytatott beszélgetése során rámutatott arra, hogy a Biblia mely viselkedési formákat tartja elfogadhatatlannak - ezek között említette a részegséget, a káromkodást, házasságtörést és a homoszexualitást is. Miután a nő elindult, két közrendőr megállította, majd odamentek McAlpine-hoz, és figyelmeztették: panasz érkezett rá, és ha nem hagy fel a rasszista és homofób kijelentésekkel, eljárnak ellene. „Azt mondtam, a homoszexualitás bűn" - idézte fel a történteket McAlpine. „Erre a rendőr azt válaszolta, ő is homoszexuális, és sértőnek tartja ezt a kijelentésemet, különösen, mivel a rendőrségnél ő a biszexuális, leszbikus, meleg és transzszexuális közösség összekötője. Én pedig megismételtem, hogy szerintem a homoszexualitás akkor is bűn." A rendőr - Sam Adams - és társa arrébb mentek, de amikor McAlpine prédikálni kezdett, rádión segítséget hívtak. Annak ellenére, hogy McAlpine prédikációjában egyszer sem utalt a homoszexualitásra, amikor beszédbe elegyedett egy járókelővel, egyenruhás rendőrök letartóztatták és elvezették.
Adams tavaly a manchesteri Gay Pride felvonuláson a Cumbria megyei rendőrséget képviselte. A MySpace közösségi oldalon található profiljában magát melegnek vallja, a vallás rovatban pedig az szerepel: ateista.
McAlpine élete legrosszabb élményének nevezte a letartóztatást: ismerősei szeme láttára vitték el, a rendőrségen pedig - saját szavai szerint - úgy bántak vele, mint egy közönséges bűnözővel. A zsebeit kiüríttették, elvették a telefonját, az övét és a cipőjét. A cellában, ahol fogva tartották, dicséreteket énekelt, hogy ne keseredjen el. Az energiaiparban dolgozó, egyedülálló, negyvenkét éves férfit a közrend megsértésével vádolják - McAlpine feltett szándéka, hogy a végsőkig harcol azok ellen a vádak ellen, amelyeket általában az utcai zavargások résztvevői és a futballhuligánok ellen hoznak fel. Ragaszkodik ahhoz a meggyőződéséhez, hogy ártatlan, és joga van nézetei megfogalmazásához. „Nemcsak a magam jogaiért harcolok - mondta -, hanem mindenki máséért is. Rendőrállam felé haladunk. Lehet, hogy egyes homoszexuálisoknak nem tetszik, amit mondok, de nagyon is intoleráns lenne tőlük, ha nem engednék elmondani a véleményemet."