A Tamar földgázmező az izraeli Haifa városától mintegy 90 kilométerre nyugatra található. Szakértők szerint a természeti kincs gazdaságosan kitermelhető, így Izrael 2011-ben földgázexportőr országgá válhat. A termelés már az év második felében megkezdődhet. A bejelentés nyomán a Tel Aviv-i tőzsdén befektetők elkezdték felvásárolni az energiaipari részvényeket, és az index néhány perc alatt közel 3 százalékkal emelkedett.
Nem a Tamar mező az egyetlen, ahol kutatás folyik. A Földközi-tenger mélyén a legújabb felmérések szerint az izraeli partvidéktől egészen Ciprusig szinte egybefüggő földgáz- és kőolajmező található. Az Amerikai Geológiai Társaság (USGS) adatai szerint a közel magyarországnyi nagyságú (83 ezer négyzetkilométeres) területen összesen 8000 milliárd köbméter földgáz található, amely a világ ismert, de feltáratlan kapacitásának mintegy 30 százalékát jelenti. A mai felhasználás mellett ez a készlet 50 évre fedezné Izrael teljes földgázszükségletét. Az USGC becslése alapján a térségben legalább 1,7 milliárd hordó kőolaj is található.
Az izraeli kormány stratégiai és biztonsági megfontolásokból csak olyan energetikai cégeknek ad kutatási engedélyt, amelyben legfeljebb kisebbségi tulajdonosok a külföldi befektetők. A Noble Energy texasi olajcég a Tamar gázmezőt feltáró konzorciumban 37 százalékában tulajdonos, míg a többségi részesedés izraeli cégeké.