A világhírű televíziós evangélista a TBN televízióban elismerte, hogy július közepén Rómában járt. A bulvárlap azt állította, hogy Hinn „David Salamon” néven jelentkezett be egy római luxusszállodába. Ugyanitt szállt meg a képen látható Paula White is. Benny Hinn azzal magyarázta a római kirándulást, hogy a Vatikán kinevezte ôt „A Művészetek Patrónusa” tisztségére. Emiatt utazott Rómába, ahová magával vitte White-ot is, akit szintén szeretett volna megnyerni a vatikáni képzôművészeti alkotások támogatására. „A Patrónusok Michalengelo alkotásainak megôrzésében támogatják a Vatikánt. Én is egyike vagyok a Patrónusoknak” – mondta Hinn, aki szerint hivatalosan fogadták ôket a pápai múzeumban.
Benny Hinn cáfolta, hogy erkölcstelen kapcsolat lett volna kettejük között, ugyanakkor bocsánatot kért a meggondolatlansága miatt.
A Vatikán azonban cáfolta azt, hogy Benny Hinn vagy Paula White a Szentszék meghívására érkezett volna Rómába. „Tudomásom szerint semmilyen hivatalos minôségben nem kaptak meghívást, és a támogatóink listáján sem találtunk ilyen nevű személyeket” – nyilatkozta Mark Haydu atya, a Vatikáni Múzeum Művészetek Patrónusai programjának igazgatója. A szentszéki műkincsek megôrzését egyébként az interneten keresztül bárki támogathatja Patrónusként minimum 500 dolláros befizetéssel (35 év alatti személy 250 dollárral).
Benny Hinn februárban jelentette be, hogy felesége 30 évi házasság után benyújtotta a válókeresetet ellene. A televíziós evangélista akkor úgy nyilatkozott, hogy nem érzi magát felelôsnek a házassága összeomlásáért. Most a TBN-nek adott interjúban elismerte, hogy több éve nem éltek már együtt feleségével, de a különválást titokban tartották „a szolgálat érdekében”.
Paula White néhány éve viharos körülmények között vált el, azóta önállóan vezet egy floridai gyülekezetet.
Benny Hinn a világ több mint száz országában tartott evangéliumi összejöveteleket. A Közel-Keleten született evangelista szolgálata az utóbbi években a hírek szerint anyagi nehézségekkel küszködött, annak ellenére, hogy Hinn össszejövetelein többek között „bôvölködést hozó sálat” is vásárolhattak a hívôk.