hetilap

Utólag többen egy maszkot viselő embert láttak elmenekülni a házból. A településen a palesztin intifáda miatt kijárási tilalom volt érvényben, de a háziak telefonon értesítették a mentőket, akik – állítólag – csak két órával később érkeztek ki a tetthelyre. Az izraeli rendőrség újabb egy óra múlva szállt ki a helyszínre. Szemtanúk jelentkeztek, akik egy sárga rendszámú (vagy­is izraeli) járművet láttak a lakás közelében.
Az amerikai születésű Glock (1925–1992) 1976-ban érkezett Izraelbe, hogy átvegye a William F. Albrightról (1891–1971) – a bibliai régészet atyjáról – elnevezett pa­ti­nás amerikai régészeti intézet vezetését. Innen azonban hamarosan távozott, és a Birzeit Egyetemen megalapította a Palesztin Régészeti Intézetet, amelynek a palesztinai arabok múltjának kutatását tűzte ki céljául.

Antszemita régészek és Hitler teológusai

Glock korábban azzal vádolta az Izraelben dolgozó régészeket, hogy már az ásatási helyszínek kiválasztásában is előítéletesek, csak a bibliai szempontból fontos területeken kutatnak, és teljességgel figyelmen kívül hagyják az itt élő muszlim arabok történetét. Az izraeli kutatókat „buldózerrégészeknek” nevezte, mivel szerinte a legfelső – a palesztin történelemre utaló – rétegeket egyszerűen csak ledózerolják annak érdekében, hogy a számukra fontos mélyebb (vagyis régibb) rétegekhez eljussanak. Glock azonban – bár az evangélikus egyház felszentelt lelkésze volt – a Bibliával szemben is kifogásokat fogalmazott meg, nem is titkolta ellenszenvét a zsidó honfoglalás bibliai elbeszélése iránt. A Szentírás szerinte „a Palesztinában lévő domináns kultúra politikai ideológiájának alapja”. Kifejezetten felháborította, hogy az 1948-as izraeli államalapítást a nyugati keresztények közül sokan a próféciák beteljesedéseként értelmezték, és a Józsué vezette honfoglalást a modern történések párhuzamaként fogták fel: „[A] bibliai történet tudományos alátámasztása alapvető céllá vált annak érdekében, hogy a föld mostani meghódításának értelmét megőrizzék” – írta 1987-ben.
Albert E. Glock nem állt egyedül annak hangoztatásával, hogy Izrael „régészeti és kulturális hódítást” visz véghez a történelemben: vagyis politikai-ideológiai céljaira használja a Bibliát, valamint az országban folyó régészeti kutatásokat. A 19. század utolsó évtizedeiben – vagyis a politikai cionizmus születésével egy időben – jellemzően német protestáns egyetemeken alakult ki az úgynevezett „magaskritika” (höhere Kritik), amely a Biblia szövegét az irodalomkritika módszerével ízekre szedte. A századelő talán legnagyobb zsidó tudósa, a sokáig osztrák és német egyetemeken tanító Solomon Schechter (1847–1915) nem véletlenül tett egyenlőségjelet a „magaskritika” és a „magas-antiszemitizmus” közé egyik írásában (Higher Criticism–Higher Anti-Semitism. Cincinnati, 1915, Ark). Schechter olyan, mifelénk mindmáig „érinthetetlennek” tekintett tudósokról is nyíltan ki merte mondani, hogy antiszemiták, mint Julius Wellhausen (1844–1918) és Adolf von Harnack (1851–1930), akik a történeti bibliakritika alapító mesterei közé tartoznak.
Több mint figyelemre méltó, hogy a magaskritika „nagyágyúi” valamennyien a náci rendszer csendes kiszolgálói és haszonélvezői közé tartoztak. Albrecht Alt (1883–1956) 1923-tól haláláig megszakítás nélkül a lipcsei egyetem professzoraként működött, legfontosabb munkái Az izraelita jog eredete (1934) és a Szíriai népek és államok a korai ókorban (1936) is a náci hatalomátvétel után jelentek meg. Alt szerint a nép, amely Izraellé vált, nomádok szétszórt csoportjaiban jelent meg Kanaán földjén, fokozatosan letelepedett, és törzsszövetséget hozott létre, majd végül átvette a terület feletti ellenőrzést. Nem volt egyiptomi kivonulás, Kanaánt nem katonai erővel hódították meg, legalábbis Dávid előtt nem. Az ugyancsak befolyásos Otto Eissfeldt (1887–1973) 1922 és 1957 között folyamatosan a Halle-Wittenberg-i egyetemen tanított Ószövetséget. Főműve: a Bevezetés az Ószövetségbe 1934-ben, egy évvel a Machtergreifung (náci hatalomátvétel) után látott napvilágot. Alt tanítványa, Martin Noth (1902–1968) a náci érában (1939–1941 és 1943–1945 között) katonai szolgálatot teljesített. Elképzeléseit azonban már ezt megelőzően publikálta: Izrael tizenkét törzsének rendszere (1930) című művében azt állította, hogy a tizenkét törzs nem létezett a sikemi törzsszövetség megkötése előtt, és ez utóbbit is a görög városállamok amphiktüóniáinak (görög városállamok vallási és politikai szövetsége) mintájára hozták létre. Érdekes, hogy Noth a háború kellős közepén is szakított időt műveinek megírására és megjelentetésére (mint­egy 30 cikket publikált), két főművét azonban már a háború után adta ki. Egyébként Althoz hasonlóan Noth is járt Palesztinában, amit akkor már Izraelnek neveztek: 1968. május 30-án a Negev-sivatagban tett kiránduláson érte a szívroham.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek