1999 óta több hasonló határozatot fogadott el az ENSZ közgyűlése, amelyek ugyan más-más név alatt futottak, de hasonló célkitűzéssel: lényegük a klasszikus értelemben vett vallás- és lelkiismereti szabadság újraértelmezése. Az egyetemes emberi jogi instrumentumok, azaz az 1948-as Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata és az 1966-os Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya a vallás- és lelkiismereti szabadságot úgy határozzák meg, hogy magába foglalja azt a jogot, miszerint az egyén világnézetét szabadon megfogalmazhatja, valamint meg is változtathatja.
Az akkori szovjet blokk mindig kifogásolta a „nyugati típusú" emberi jogok egyetemes mivoltát, mondván, hogy azok afféle nyugati, „kapitalista" értelmezés gyümölcsei. Ehhez az állásponthoz zömében igazodtak a gyarmati birodalmak felbomlásából megszületett államok. Az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága, valamint a világszervezet közgyűlése a hetvenes évektől az emberi jogokról alkotott eltérő felfogások közötti csata színterévé vált. A Szovjetunió megbukott, vele együtt a szocialista emberi jogi felfogás is. Manapság az iszlám jogból merít közvetlenül inspirációt az Iszlám Konferencia Szervezete (OIC), amely 1999 óta folyamatosan nyújt be határozattervezeteket, amelyek rendszerint átmennek az Emberi Jogi Bizottság szűrőjén, sőt a közgyűlésen is megszavazzák.
Ezek közös vonása, hogy a nemzetközi jogba kívánnak beemelni olyan fogalmakat, amelyek a vallási rendszerük szerves részei: ilyen például a vallások tisztelete, védelmükre szóló felhívás, mondván, az iszlámban minden hívő kifejezett feladata a vallás tisztelete és védelme. Az „egyetemesnek" mondott, uralkodó, nyugati emberjogi felfogás számukra tulajdonképpen a nyugati zsidó-keresztény gyökereket tükrözi, ezért úgy érzik, hogy ideje alternatív jogforrásból meríteni, nevezetesen az iszlámból.
2010. 10. 15. (XIV/41)
