1710. szeptember 27-én I. József császár a negyvenhét éves gróf Pálffy Jánost nevezte ki magyarországi fővezérnek. Vele első ízben magyar főúr lett a magyarországi császári csapatok fővezére. Pálffy János, a magyar főnemesség egyik legelőkelőbb családjának tagja, nemcsak kitűnően képzett, tehetséges és tapasztalt főtiszt volt, hanem ráadásul értelmes, széles látókörű, politikai kategóriákban gondolkozó férfi.
Pálffy húszéves kora óta szolgálta a császárt, harcolt a törökök, a franciák és végül a kurucok ellen. A magyar főparancsnokság átvételekor a császártól teljhatalmat kért, s ezt meg is kapta. Feltétlen császárhűségéhez természetesen nem fért kétség. Az országban hamarosan híre járt, hogy a császári főparancsnok magyar, és honfitársait kíméli. Pálffy hazaengedte a fogságba esett kurucokat, és megtiltotta a lakosság zaklatását.
Behódolók és rebellisek
1710. november 17-én Pálffy János levelet küldött Károlyi Sándornak, amelyben a közös hazára való hivatkozással a kuruc tábornokot a békekötés előkészítésével kapcsolatos megbeszélésre hívta. Károlyi azonnal értesítette a fejedelmet, aki időnyerés céljából hozzájárult a kapcsolat felvételéhez. A válaszlevél, melyet Rákóczi diktált Károlyinak, hangsúlyozza a kurucok harci elszántságát. Ezért a császár saját érdekében jól tenné, ha béketárgyalásokra szánná rá magát.
Komáromi Csipkés György Bihar megyei alispán és debreceni főbíró december 9-én nemcsak a fejedelem által diktált levelet adta át Pálffynak, hanem Károlyi titkos üzenetét is, amelyről Rákóczi természetesen nem tudott. Károlyi üzenetében biztosítja Pálffyt, hogy „nemzetünk kívánt békességének kimunkálódására minden tehetségemmel fogok igyekezni”.
Pálffy haladéktalanul közölte Wratislaw kancellárral, hogy Károlyi bizonyos feltételek mellett kész lenne „elhagyni a rebellis pártot”. I. József császár erre okmányban biztosította Károlyi Sándort kegyelméről. Hűségének bizonyítéka esetén birtokait megtarthatja, és főispáni méltóságát visszakapja.
1711. január 21-én Károlyi felkereste Pálffyt téglási főhadiszállásán. Megbeszélésük eredményeképpen azonnali fegyverszünet lépett életbe. Károlyi és Pálffy ugyan még ellenfelek voltak, de egyazon politikai vezető réteghez tartoztak. Nem csak származásuk kapcsolta össze őket, hanem az is, hogy mindketten véget akartak vetni a vérontásnak.
Károlyi mégsem akart Rákóczi háta mögött egyezkedni, és rábírta Pálffyt a fejedelemmel való tárgyalásra. Ezzel Rákóczi is egyetértett, és január 31-én Vay Ádám kastélyában találkozott Pálffyval. A császári fővezér tiszteletteljes nagyrabecsülést tanúsított a fejedelem irányában, ami lényegesen hozzájárult a találkozás barátságos légköréhez.
Ettől függetlenül Rákóczi nem volt hajlandó behódolni és kegyelmet kérni. Pálffy kérésére mégis levelet írt I. Józsefnek, amelyben a közjó érdekében késznek mutatkozik méltányos béke megkötésére. Ő maga mint a szövetkezett rendek választott vezére kíván tárgyalni a békéről, ezért nem teheti le magánemberként a hűségesküt.
Annak ellenére, hogy a levél hangneme a bécsi udvarnál visszatetszést keltett, a császár jelenlétében február 14-én megtartott haditanács elhatározta, hogy Rákóczinak és a konföderáció minden tagjának személyes kegyelmet és teljes amnesztiát biztosít. Egyben Pálffy mellé rendelték Locher Karl von Lindenheimot, a haditanács tagját, azzal a feladattal, hogy ügyeljen a fővezérre. Az
udvar bizalmatlansága a magyarokkal szemben mérhetetlen volt. A császár tanácsadói Pálffy Jánost tagadhatatlan érdemei ellenére nem kedvelték. Egyrészt önhatalmúnak tartották, másrészt nem bíztak benne, mert magyar volt.
2010. 11. 12. (XIV/45)
