Az elefántcsontparti elnökválasztás második fordulója után a választási bizottság december 2-án Gbagbo ellenfelét, Alassane Ouattarát kiáltotta ki győztesnek, aki a szavazatok 54 százalékát nyerte el. Ennek nyomán az Alkotmánybíróság elfogultsággal vádolta a választási bizottságot, és azt állította, hogy az ország északi részén (ahol Ouattara gyakorlatilag azt tesz, amit akar) választási csalások történtek. Az újraszámlálás gyanús gyorsasággal (a hivatalos hét nap helyett két nap alatt) megtörtént, és az északon leadott szavazatok egy részének megsemmisítése után az Alkotmánybíróság győztesnek hirdette ki Gbagbót, a szavazatok 51 százalékával.
Nem tárgyal Obamával
Így vált lehetségessé, hogy egyszerre Gbagbo és Ouattara is államfőnek nyilvánította magát – a nemzetközi közösség azonban az utóbbi politikust ismeri el Elefántcsontpart elnökének. Hétfőn este egy neve elhallgatását kérő magas rangú amerikai diplomata a sajtónak úgy nyilatkozott: az Egyesült Államok kész befogadni Gbagbót, ha lemond a hatalomról. Keddi értesülések szerint Gbagbo ugyan három alkalommal elutasította Barack Obama telefonhívását, de készen áll tovább tárgyalni az ECOWAS-szal.
Az elefántcsontpartiak Laurent Gbagbóban a felszabadulás után létrejött katonai diktatúra alatti egyetlen jelentős történelmi ellenzéket tisztelik. Demokratikus meggyőződéséért nagy árat fizetett: többször volt börtönben, a politikában szintén aktív feleségét, valamint a fiát is bebörtönözték, 1980 és 1985 között Párizsban száműzetésben élt. A szocialista François Mitterrand elnök alatt viszont megváltozott Franciaország Afrika-politikája is, aki a kelet-európai rendszerváltás mintájára a demokrácia bevezetését szorgalmazta szövetségeseinél. Ez nehezen ment, így a mostani ellenzéki elnökaspiráns, Ouattara vezetésével 2002-ben az északi országrészben lázadás tört ki a déli uralom ellen, és az értelmetlen polgárháború az egész országra kiterjedt. A 2003-as békemegállapodásoknak köszönhetően fokozatosan visszatér a béke az országba, jóllehet az északiak soha nem tették le teljesen a fegyvert.
Most, miután mind a két tábor bejelentette győzelmét, az elemzők újabb polgárháború kitörését jósolták. Abidjanban, az ország gazdasági központjában a lakók azonnal felvásárolták az élelmiszereket, és a gyakori tűzpárbajok miatt bezárkóztak otthonaikba. Mivel a helyszínen Gbagbo uralja a helyzetet (a fegyveres erők őt ismerik el elnöknek), az ország belső bevételeiről jelenleg ő rendelkezik. Ouattara nemzetközi banki kapcsolatainak köszönhetően azonban Elefántcsontpart napról napra elszigetelődik a nemzetközi pénzügyi élettől. Az EU szigorú pénzügyi szankciókat vezetett be az ország ellen; az állam és a Gbagbóhoz közel álló személyek EU-országokban tartott pénzét befagyasztották.
Gbagbo nemzetközi megítélését erősen rontja elhúzódó rossz viszonya Franciaországgal. Hatalomra jutva több szerepet juttatott a kínai, amerikai és izraeli befektetőknek, francia nemzetbiztonsági tanácsadóit pedig izraeliekre cserélte. A xenofób (és franciaellenes) erőszakhullám hatására a francia hadsereg az országban élő 50 ezer francia állampolgár védelmére sietett. Jelenleg 800 fős kontingensük tartózkodik Elefántcsontparton az ENSZ égisze alatt. Ha Chirackal nyílt konfliktusba torkollt is a kapcsolat (Gbagbo egy alkalommal francia katonai létesítményeket támadott meg 2004-ben), Sarkozyvel jelentősen javult: a francia befektetők újból nyeregben érezhetik magukat, a személyes kapcsolatok területén azonban Ouattarához képest Gbagbo jelentős hátrányban van: köztudott, hogy Ouattarát Sarkozyhez évek óta személyes barátság fűzi.
„Misztikus védelem”
2011. 01. 14. (XV/2)
