A kisebb vallási közösségekkel szemben megnyilvánuló kíméletlen államhatalmi bánásmód kapcsán egyértelmű a történelmi egyházak felelőssége. Jól látható ez például Kádár Imre református lelkész visszaemlékezéseiben, ahol megemlíti, hogy „Nemegyszer csendőrpofonokkal intéztette el a (református) lelkipásztor a faluban megjelenő baptista prédikátort".
Hasonlóan emlékezett vissza egy másik református lelkész is, aki ezt írta: „Fiatal, kezdő, helyettes lelkész koromban egy alföldi gyülekezetben magam is csendőrökkel ugrattam ki a »futkározó atyafit« az ablakon, és idéztettem »rapportra« a főszolgabíró elé azokat a híveimet, akik vasárnap délelőtt istentiszteletre indultak, és becsalogatták őket." Volt olyan eset, amikor egy újonnan szerveződött és dinamikusan növekvő keresztény közösséget - amelyet a helyi református lelkész is feljelentett - sehogy sem sikerült felszámolnia a hatóságoknak, és a tagokat nem tudták rábírni arra, hogy visszatérjenek a református egyházba. Ekkor a keresztény közösség tizenkét vezetőjét erőszakkal elhurcolták, és az ország hat különböző elmegyógyintézetébe zárták.
Ez utóbbi eset Ibrányban történt, s úgy indult, hogy az 1920-as évek derekán a falu több gazdálkodó családja bibliai mintát követve vagyonközösségben kezdett élni és dolgozni. A mozgalomhoz - amely átterjedt a szomszédos falvakba is - több mint százan csatlakoztak. Tagjaik elsősorban rendkívül erkölcsös életmódjukkal és kedves, szelíd magatartásukkal emelkedtek ki környezetükből. Hamarosan bejelentették, hogy szeretnének kilépni a református egyházból, és kérték maguk számára a felekezeten kívüli státusz megadását, hiszen a vallásszabadságról szóló és érvényben lévő 1895. évi XLIII. tc. minden állampolgár számára biztosította azt a jogot, hogy kilépjen a felekezetéből, és a felekezeten kívüliséget választhassa magának. A hatóságok azonban e jogszerű kérést megtagadták, és összejöveteleik megtartását megtiltották számukra. Helyzetük rendezése érdekében a közösség tagjai kérvények sorát írták a hatalom különböző képviselőinek, köztük a belügyminiszternek, sőt Horthy kormányzónak is. Ezután következett válaszként az elmegyógyintézetbe zárás. A nagy visszhangot kiváltó ügy a sajtót is élesen megosztotta. A lapok egy része tiltakozott a vallásszabadság és az emberi jogok ilyen megtaposása ellen, de például a kormánypárti Budapesti Hírlap 1928 áprilisában a következőket írta: „A szekta vezéreit elmegyógyintézetbe szállították. Méltán. Mert valóban megfigyelőbe valók azok, akik kilépnek felekezetükből."
2011. 10. 07. (XV/40)
