hetilap

A vérvád, illetve a vérvádgyanú nem más, mint a bűnbakképzés, a gyűlöletkeltés eszköze, mely népi hiedelmekre, vallásos babonákra, félelmekre épül. A vérvád-fantazmagóriák, bár időnként más csoportokkal kapcsolatban is felmerülnek, mégis jellegzetesen a zsidóság megbélyegzésére szolgálnak.

A keresztény (katolikus) berkekben elterjedt rituális gyilkosság vádja (álilát dám) szerint a zsidók a zsidó húsvét (peszách) alkalmával elrabolnak egy keresztény gyermeket, megölik - gúnyolódások, kínzások közben keresztre feszítik -, majd a vérét megisszák, vagy a kovásztalan kenyér (pászka, macesz) sütéséhez használják, vagy a zsidó férfiak menstruációját (?) állítják el vele. Az ostyagyalázás értelmében pedig a zsidók megszentségtelenítik a szentelt ostyát, s addig gyötrik, mígnem vérezni kezd (a katolikus elképzelés szerint ugyanis az ostyát a pap Krisztus testévé változtatja).

A vérvádperek során számos zsidót kínvallatással „beismerő" vallomásokra kényszerítenek. A rágalmak alapvetően a felsorolt képtelenségek mentén fogalmazódnak meg, a zsidókat „sátáni" figuráknak, az emberiség ellenségeinek mutatva be. A gyakran népszerű prédikátorok - később antiszemita politikusok - uszításaival kísért, „karneváli hangulatban" megrendezett pereket zsidóellenes zavargások, pogromok, kiűzetések követik. A „gyermekmártírokat" a katolikus egyház tagjai szentekként tisztelik, személyükhöz „csodás eseményeket" is kötnek. (Tridenti Simonról a katolikus egyház egészen 1965-ig minden év március 24-én szentként emlékezik meg.)

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek