Bangalore környékén található a Sri Sri Ravi Shankar által alapított Élet Művészete Alapítvány, amelynek központjában egyszerre több hindu istenség is „megfér egymás mellett”, de ezek között is kiemelt szerepet kap most Lakshmi, a gazdagság és prosperitás isteneként tisztelt bálvány.
A fehér köntösbe öltözött, ötvenes éveiben járó, hosszú hajú és szakállú alapító (aki egyébként nem azonos a hasonló nevű, híres szitárművésszel – képünkön fenn) egyike azoknak a népszerű televíziós guruknak, akik az újgazdagok lelke számára hirdetnek megnyugvást. Népszerűségét mi sem illusztrálja jobban, mint hogy az alapítvány meditációs kurzusain már közel 20 millióan vettek részt. Nem mellesleg Shankar annak a Maharishi Mahesh Joginak a tanítványa, aki a Beatlest, Donovant, Mia Farrow-t és más hírességeket is bevezetett a transzcendentális meditációba.
Az indiai high-tech szektor ifjú titánjai, akik egyfajta feszültségként élik meg a helyi tradíciók és a modernizációs folyamatok közötti ellentétet, tömegével látogatják az ilyen jellegű kurzusokat. Elmondásuk szerint a stresszoldó légzőgyakorlatok és Shankar spirituális tanításai „mélyebb dimenziót adnak felpörgött életmódjukhoz”. A guru szerint követői ebben a nagy mókuskerékben „vágynak valamire, ami összeköti őket, különösen a városokban. Újra felfedezik a gyökereiket, és új értelmet találnak az életüknek”.
Swami Agnivesh társadalmi aktivista szerint „India nem képes összehangolni a materializmust és a felszínességet azzal a belső spiritualitással, ami egyébként itt jelen van. Mindenkiben tombol az ebből fakadó feszültség”.
A kritikusok szerint azonban ezek a transzcendentális módszerek biznisznek sem utolsók. „A globalizáció jót tett az isteneknek” – állítja az indiai Meera Nanda legutóbbi könyvében, amelyet Az istenpiac: hogyan teszi a globalizáció még inkább hinduvá Indiát? címmel adtak ki 2011-ben. A történészként és filozófusként ismert Nanda asszony szerint „India számára ma a legnagyobb kihívást a szekuláris élettér és kultúra megteremtése jelenti”.
A Hindustan Times című újság és a CNN–IBN által még 2007-ben készített közvélemény-kutatás szerint az indiaiak 30 százaléka lett vallásosabb 2002 óta. A középosztály körében oly mértékben nőtt a vallási rítusok iránti érdeklődés, hogy az angolul és szanszkritül beszélő papokból komoly hiány keletkezett. A delhi Fejlődő Társadalmakat Tanulmányozó Központ (Centre for the Study of Developing Societies) szintén 2007-es felmérése szerint a vallásosság jelentősen megnőtt az utóbbi időben, ám érdekes módon inkább a művelt városi réteg körében, és nem a vidéki és írástudatlan emberek között.
Nanda adatai szerint, miközben Indiában ma 2,5 millió szentély található, iskolából mindössze 1,5 millió van, kórházból pedig 75 ezer. A vallásos zarándoklat a turistautak 50 százalékát teszi ki. Egyes szentélyek már a Tádzs Mahal népszerűségével is vetekednek, és évente akár 23 milliós látogatottságot is elkönyvelnek. Nanda megfogalmazása szerint Indiában „virágzik az istenpiac”: bármely vállalkozó jó bevételre számíthat virágok, illataromák, gyöngyök vagy szerencsét hozó tárgyak árusításából.
„Miközben India gazdasága liberalizáción és globalizáción megy keresztül, az országban egyre növekszik a tömegfogyasztói hinduizmus befolyása, és egyetlen társadalmi szegmenst és közintézményt sem hagy érintetlenül. A hindu középosztály köreiben egyre népszerűbb a vallásosság, ami a zarándoklatok felvirágzásában és az egyre inkább feltűnést kereső új rituálék kitalálásában is megmutatkozik. Ezt a fajta vallásosságot az állami, az egyházi és a céges világ újkeletű egybefonódása táplálja, ami egyre inkább átveszi a Nehru-korszak szekulárisabb közintézményeinek helyét” – állapítja meg könyvében Nanda.
A saját kultúráját a nyugati elemzőknél nyilvánvalóan jobban ismerő filozófusnő meglepő merészséggel bírálja az általa „karma-kapitalizmusnak” – mások által pedig „szellemi gyorsétkezdének” – nevezett jelenséget és a televíziós gurukat, akik szerinte „egyre aránytalanabb befolyást gyakorolnak a kulturális életre”.
De mások is kongatják a vészharangot: India egyik népszerű forgatókönyvírója, Javed Akhtar magával Sri Sri Ravi Shankarral vett részt egy vitaműsorban, és meglehetősen negatívan nyilatkozott az „önmegvalósításról szóló gyorstalpalókról”, ahol „négy lecke után már kozmikus tudatra lehet szert tenni”, mi több, az efféle spiritualitást „a gazdagok nyugtatószerének” nevezte.
„Egyre divatosabb vallásosnak lenni és vallásosnak látszani. A szekularizáció elvének hirdetői arra számítottak, hogy a feltörekvő középosztály majd sutba vágja a régi isteneit, ehelyett azonban inkább átalakítja azokat. A korábban a falu vigyázóinak tekintett helyi istenségeket, amelyektől régen például a himlővel szemben vártak védelmet, most a siker áldásaiért ostromolják a versenyre épülő városi környezetben.” Újfajta hinduizmus van kialakulóban, amely ugyanolyan „otthonosan érzi magát” az igazgatói megbeszéléseken, mint a hindu templomokban.
Romila Thapar történésznő szerint érdekes változás az is, hogy a hinduizmusban olyan új gyakorlatok jelennek meg, amelyek korábban inkább a sémita vallásokra voltak jellemzőek. „A modell gyakorlatilag az iszlám és a kereszténység (…) Az imádás egyre inkább közösségivé válik, és megjelentek az olyan prédikációk is, amelyek azt taglalják, hogy ki a jó hindu, és milyen a jó hindu hite és viselkedése. Ez egyre inkább terjed, és határozott változást jelent a korábbi gyakorlatokhoz képest.”
Sokan azonban India növekvő vallásosságának politikai felhangja miatt aggódnak. A Pew intézet 2007-es felmérése szerint az indiaiak 90 százaléka véli úgy, hogy „bár népünk nem tökéletes, kultúránk minden máshoz képest felsőbbrendű”. „A vallásos rituálék és dogmák terén tapasztalt innováció, ami képessé teszi a »nagy indiai középosztályt« a globális kapitalizmushoz való alkalmazkodásra, egyben mélyíti a hindu sovinizmust is, és növeli a hinduk és a nem hindu kisebbségek közötti szakadékot” – figyelmeztet könyvében Nanda asszony.
Életművészet
Shankar módszerei a nyugati világban is hódítanak, hisz a hindu vallásnak az itteni kultúrától idegen elemeit háttérbe tolva els körben stresszoldó légzgyakorlatokként, valamint jóga és meditáció formájában értékesítik azokat. A guru 1997-ben létrehozta a Nemzetközi Szervezet az Emberi Értékekért nevŐ orgánumot, amely humanitárius és civil szervezetként pozicionálva magát a politika, a gazdaság, az ipar és a társadalom területein az emberi értékek képviseletét hirdeti. Az Élet MŐvészete Alapítványnak pedig testvérszervezete a Világfórum az Etikáért az Üzleti Életben (WFEB), amely már az Európai Parlamentben is tartott szimpóziumot „Vezetés a 21. században – Itt az id a paradigmaváltásra!” címmel. Shankar mellett számos magas rangú politikus és tisztvisel, többek között a Világbank egy képviselje is jelen volt a rendezvényen.
2012. 08. 31. (XVI/35)
