A Horthy-éra elején befecskendezett méreg azonban mélyen beleivódott a köztudatba, meghatározta az elit (és a tömegek) társadalomszemléletét, megízleltetve a lelkekkel a később bekövetkező pusztítás – a zsidóság gazdasági és társadalmi megsemmisítésének – erőit. Szabó Dezső Az elsodort falu (1919) című művében egy székely falu sorsán keresztül állította szembe a „parazita” zsidót a „kirabolt, megcsalt, nagyszerű” magyar fajjal. A zsidók szolidaritása juttatta a magyart „minden szenvedéshez, vérhez, gyötrelemhez, nyomorhoz”, ellenben „minden lélegzethez, élvezethez, pénzhez, hatalomhoz” pedig a saját fajtáját.
Szekfű Gyula Három nemzedék (1920) című munkájában külön fejezetet szánt a zsidóságnak. A háború előtti liberális korszak történetét áttekintve a nemesi elitet hibáztatta azért, hogy nem állított korlátokat a zsidók keletről jövő bevándorlása elé, s megelégedett felszínes magyarosodásukkal. A túlsúlyra jutó galíciai zsidók az évszázadok óta honos dunántúli zsidókkal közösen alapozták meg a kapitalizmust. Második generációjuk megszerezte az anyagi vezetést, majd a következő generáció a jól fizető értelmiségi pályákat elfoglalva a szellemit is, meghagyva az úri középosztálynak, a dzsentriknek a minisztériumok és vármegyék cifra nyomorúságát. A zsidóság „hirtelen jövő, betörésszerű és kivédhetetlen” térfoglalásával a dualista korszakban elfoglalta Budapestet, s a fővárosi tömegkultúra közvetítésével (főként a felszínes, szórakoztató, vidéken is népszerű hírlapirodalmon keresztül) hatalmat vett a magyar lelkeken. A fenti szerzőkhöz hasonlóan messze hangzó vészharangot kongatott a keresztényszocialista Prohászka Ottokár püspök és Bangha Béla jezsuita páter, akik a „keresztényellenes és nemzetgyilkos idegen áramlatokat” (liberalizmus, szocializmus, szabadkőművesség) a zsidóknak tulajdonították, s ki akarták zárni őket a keresztény-nemzeti (vagyis nem zsidó) Magyarország újjáépítéséből.
A hazájához hű, magát magyarnak valló, a háborús áldozatokat és forradalmakat egyaránt elszenvedő zsidóság dermedten tűrte a különítmények terrorját, a fajvédő szervezetek utcai pogromjait, az egyetemi zsidóveréseket, s 1920-ban a numerus clausus bevezetését. Szabolcsi Lajos szerint: „A zsidókérdés széttépte a társadalmat, felborította az egyensúlyt, magasba dobta a könnyű súlyú rétegeket, és az értékes elemeket lesüllyesztette.”
2013. 01. 04. (XVII/1)
