A Barna Group felmérése szerint a tinédzserek jelenléte még mindig jelentősnek mondható az észak-amerikai gyülekezetekben, a problémát az jelenti, hogy a lelkes tinédzserek felnőttként már nem maradnak meg elkötelezett hívőnek. Míg a tinédzser korosztály tekinthető a vallásilag legaktívabb korosztálynak, a felmérés szerint a huszonévesek viszont már a legkevésbé azok. A Barna Group egyik felmérése, amelyet több mint tíz éven keresztül végeztek, már korábban kimutatta, hogy a gyülekezeti életben való részvétel a 18–29 éves korosztály körében esik vissza jelentősen. Egy 2011-ben ebben a korcsoportban elvégzett felmérés során a megkérdezett fiatalok 57 százaléka nyilatkozott úgy, hogy kevésbé elkötelezett, mint volt 15 éves korában, 38 százaléka kétségbe vonta saját hitét, 32 százaléka pedig azt állította, hogy elutasította a szülei hitét. A felmérés külön foglalkozott a katolikus fiatalok problémáival: az ő köreikben ugyanis 21 százalék a klérus botrányai miatt fordult el a hittől, 13 százalék a katolikus iskolákban szerzett rossz tapasztalatai miatt, 40 százalék pedig azért, mert véleményük szerint az egyház szexualitással és fogamzásgátlással kapcsolatos nézetei már idejétmúltak.
A 18–29 éves korosztály gondolkodásmódjának jobb megértéséhez Kinnaman megemlít egy többgenerációs felmérést, amelyben az érintetteknek pár szóban kellett jellemezniük saját identitásukat. A háborút megélt generáció ezt a „második világháború”, „világválság”, „okosabb”, „becsületes”, „munkamorál”, „értékek és erkölcs” szavakkal foglalták össze. A háború után született Baby Boom generáció tagjai a „munkamorál”, „tisztelettudó”, „értékek és erkölcs”, „okos” kifejezéseket választották. A hetvenes években születetteknél megjelentek a „technológia”, illetve a „konzervatív” szavak, és megmaradt a „tisztelettudó” és az „okos”. A legfiatalabb generációnál a „technológia” mellett megjelenik a „zene és popkultúra”, a „liberális és toleráns” és a „ruházat” mint identitási szempont, eltűnt viszont a „tisztelettudás” és a „munkamorál”.
A felmérés három nagy csoportra osztotta a gyülekezetüket, hitüket otthagyó fiatalokat: nomádokra vagy vándorlókra, tékozlókra és száműzöttekre. A nomádok vagy vándorlók körébe sorolták azokat a fiatalokat, akik otthagyták ugyan a gyülekezetet, és a valóságban nem gyakorolják a hitüket az egyházuk elvárása szerint, de magukat továbbra is kereszténynek tartják. A tékozlók körébe sorolták azokat, akik nemcsak „elkóboroltak”, hanem a hitet meg is tagadták, és saját magukat a nem-keresztények közé sorolják. A száműzöttek valójában nem tartoznak a hitet elhagyók vagy megtagadók közé, nekik a saját gyülekezetükkel támadtak problémáik – sokszor éppen azok langyossága vagy törvénykezése miatt.
A Barna Group kutatásai szerint a gyülekezettől, a gyülekezeti élettől való elhidegülés egyik oka, hogy a fiatalok úgy érzik, eltúlzott védelemben részesülnek. Kinnaman szerint ebben részben nincs semmi meglepő, hiszen a hetvenes évek életvitelével szemben a mai amerikai társadalom megszállottan keresi a biztonságot (biztonságos játékok, biztonságos játszóterek stb.), a gyülekezeti rendezvények alatt a segítők feszülten figyelnek, hogy nehogy valakit bármilyen baleset érjen, ami rossz fényt vetne a gyülekezetre. A szerző szerint vannak úgynevezett „helikopter” szülők, akik folyamatosan a gyerekeik fölött járőröznek, hogy minden rossztól megvédjék őket. A megkérdezett fiatalok úgy érzik, hogy a keresztények démonizálnak mindent, ami a gyülekezeten kívül van, elutasítják a popkultúrát, annak zenéjét és filmjeit. Ezek a fiatalok úgy gondolják, hogy a keresztények rosszul választják szét a szent és világi dolgokat, valamint nem foglalkoznak a világ komplex valóságaival.
Bár a tanulmány szerzője nem osztja a fiatalok megállapításait, véleménye szerint az egyházak/gyülekezetek is hibásak abban, hogy a mostani fiatal generáció későn érik be, későn kezdi el a felnőtt életet. Sokak ugyanis nem kaptak útmutatást a gyülekezetben, hogy hogyan, milyen pályát válasszanak, hogyan válasszanak társat, hogyan ismerjék fel Isten hívását az életükben vagy akár egyszerűbb kérdésekben. Kinnaman Sámuel példáját hozza fel, akinek szüksége volt arra, hogy Éli megtanítsa, hogyan hallja meg az Úr hangját.
Az interjúk során Kinnaman számos olyan keresztény fiatallal találkozott, akiket úgy megóvtak a „helikopter” szülők és a környezet, hogy lelki, szellemi szinten is teljes bénultság lett úrrá rajtuk, olyannyira féltek egy esetleges rossz döntéstől.
A közelmúltban végzett felméréseik alapján Kinnaman arról van meggyőződve, hogy a gyülekezetektől, illetve a hittől való elszakadásnak az egyik fő oka a bibliai műveltség hiánya, aminek következtében valójában gyenge a hitük. A szerző szerint bár ezt a folyamatot –amelyet egy hüvelyk mély (vagyis nagyon sekély) megismerésnek nevez – már korábbi mentora, az intézet korábbi vezetője, George Barna is leírta, a bibliai műveletlenség még jellemzőbb lett a fiatal generációban. A jelenségre más kutatók is felfigyeltek már, Kenda Creasy Dean a Majdnem keresztény című könyvében arról írt, hogy az amerikai tiné-dzserek olyan dolgokban hisznek, amelyek a felszínen ugyan kereszténynek tűnnek, a valóságban azonban doktrinálisan helytelenek. Christian Smith és Melinda Lundquist Denton Lélekkeresés című könyvükben úgy összegezték a vizsgált korosztály hitét, amelyet ők „morálterapeuta deizmusnak” neveztek el, hogy „Isten egy égi komornyik és egy kozmikus terapeuta keveréke, aki minden felmerülő problémával foglalkozik, professzionális módon segíti a népét, hogy jobban érezzék magukat, de nem bonyolódik bele nagyon személyesen az egész folyamatba”. A könyv megemlíti, hogy egy 1999-es George Barna Group-felmérés során – amelyben azoknak a tinédzser „evangélistáknak” a hitét vizsgálták, akik a hitüket rendszeresen megosztották tinédzser társaikkal – szintén az derült ki, hogy a hit, amelyet terjeszteni akartak, sokkal inkább a fent említett „morálterapeuta deizmusnak” volt tekinthető, mint valódi kereszténységnek. Vizsgálatuk szerint csak nagyon kevesen voltak képesek akár egyetlen bibliai résszel is alátámasztani Krisztusba vetett hitüket.
A felmérés szerint a megkérdezett fiatalok mintegy harmada mondta azt, hogy a gyülekezet unalmas, 24 százalékuk azt, hogy a hitük lényegtelen a karrierjük vagy érdekeik szempontjából, 23 százalékuk vélte úgy, hogy a gyülekezet nem készíti fel őket a valós életre, ugyancsak 23 százalék vélekedett úgy, hogy a Bibliát nem elég világosan vagy nem eleget tanítják a gyülekezeteikben, valamint 20 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy Isten hiányzik a gyülekezettel kapcsolatos tapasztalatukból. A gyülekezetbe járó tinédzserek nagy része ugyanakkor úgy vélekedett, hogy a Biblia tanításait nagyon jól ismeri. Ha azonban bizonyos tanítások részleteire kérdeztek rá, akkor a tinédzserek túlnyomó része nagyon rosszul teljesített. A felmérés kimutatta azt, hogy az önbizalmuk jóval meghaladta a valóságos ismereteiket. A szerző szerint a megtapasztalt túlzott önbizalom és naiv arrogancia mögött csak részben rejlik a szülők eltúlzott értékelése, az sokkal inkább a jelenlegi kultúrából ered, amely a fiatalságot automatikusan szépnek, bölcsnek és értékesnek tekinti. Kinnaman szerint a marketing és a reklámok közvetítik azt a felületes világképet, amely szerint a legfontosabb korosztály a huszonéveseké, ennek pedig két nagyon fontos és nagyon negatív következménye van. Az első, hogy a fiatalokban azt a tudatot erősíti, hogy ők mindennek a mértékei, ők mondhatják meg, „mi a menő”, a második negatív következmény pedig az, hogy nem értékelik az idősebb generációt, ami a generációk töredezettségéhez vezet. Kinnaman szerint mindez egy alázat nélküli hitet eredményez. „Ha már mindent tudsz, amit tudni kell, és mindenki azt mondta neked, hogy úgy vagy jó, ahogy vagy, ha azt gondolod, hogy az Isten feladata, akiben hiszel, az, hogy jól érezd magad a bőrödben, akkor nincs sok okod, hogy Jézus lábaihoz ülj, és a tanítvány alázatos életét éld. Ahhoz, hogy a következő generáció Jézust tudja követni, meg kell tanulnia megalázkodni – hasonlóan az előző generációkhoz” – véli David Kinnaman.
A szerző szerint a következő generáció két lehetőség közül választhat: vagy elmélyíti a hitét és ismereteit a Jézus-központú evangéliumban, vagy továbbra is ragaszkodik a hit amerikanizált változatához, „amelyet azonban el fog söpörni a legkisebb szél is”.
Kettős életek
2013. 01. 25. (XVII/4)
