Megjelenésük felkészületlenül érte a kor legerősebb hatalmának számító Bizánci Császárságot, amely akkoriban arra készült, hogy keletről kiindulva újra egyesíti Európát. A Keletrómai Birodalom hatalmas erőfeszítésekkel ugyan, de visszaverte az invázió első hullámát. A terjeszkedésről és a keresztény világ egyedüli vezetéséről azonban le kellett mondania, és ezzel megnyílt az út a nyugati civilizáció felemelkedése előtt.
„Nagy Károly elképzelhetetlen lett volna Mohamed nélkül” – ezt a meglepő állítást az egyik legnépszerűbb fiatal amerikai történész, Thomas Woods fogalmazta meg. A konzervatív katolikus tudós szerint a Nyugatrómai Birodalom bukása után létrejövő fiatal nyugat-európai keresztény államok minden bizonnyal Bizánc befolyása alá kerültek volna, ha délkeleti irányból nem indul meg az arab-iszlám hódítás. „A Keletrómai Birodalom hirtelen kénytelen volt a létéért küzdeni, és ez utat nyitott az önálló Frank Birodalom megerősödése felé. A bizánci befolyás gyengülése vallási téren a latin kereszténységet hozta helyzetbe Európában, gazdasági téren pedig lendületet adott a feudalizmus és nemzeti önellátás számára” – írja Woods. Bizánc megrendülése tette lehetővé, hogy Nagy Károlyt III. Leó pápa 800-ban császárrá koronázza. Ettől kezdve a Frank Birodalom, majd a Szent Német-római Birodalom és a római pápaság egymást védelmezve Európa uraivá váltak.
Miután a hun hódítás és a népvándorlás nyomán Róma elbukott, a pápaság a bizánci császár segítségére volt utalva. A keleti uralkodók úgy tekintették, hogy a Római Birodalom kizárólagos utódaként egyedül ők jogosultak a császári cím használatára. Konstantinápoly volt az „Új Róma”, és I. Justinianus császár (527–565) megkísérelte helyreállítani az egységes birodalmat, ami utoljára Nagy Theodosius (379–395) alatt létezett.
2013. 01. 25. (XVII/4)
