Luther fenntartás és bármilyen vizsgálat nélkül, pusztán faji előítéletből elfogadta a zsidók elleni vérvádat, hogy rituális célból keresztény gyermekeket gyilkolnak. „Ez a bűn ott sugárzik a szemükből és a bőrükből. Vétkezünk, ha nem mészároljuk le őket (a zsidókat)” – írta hírhedt antiszemita főművében, A zsidókról és hazugságaikról című 1543-ban megjelent kötetének 14. fejezetében.
Itt már szó sincs teológiai kifogásokról, mint a reformátor korábbi írásaiban. A zsidók bűne nem az, hogy ellenkeznek az evangéliummal szemben, és nem fogadják el Jézust messiásként. Luther ebben az ítéletében a zsidóságot etnikai alapon mint fajt minősíti sátáni lényeknek, akiknek természetük megváltoztathatatlan, így egyetlen, végső megoldásként az elűzésüket, sőt kiirtásukat javasolja, amit szerinte már rég meg kellett volna tenni. „Ők a mi súlyos terhünk, csapásunk, pestisünk, elviselhetetlen csapások országunk számára” – állítja Luther, aki szerint „A nap soha nem sütött náluk vérszomjasabb népre, akik azt képzelik magukról, hogy Isten népe, akik arra lettek rendeltetve, és azt a parancsot kapták, hogy öljék és mészárolják a pogányokat.” (Luther Márton: A zsidókról és hazugságaikról, 2. fejezet)
A reformátor egyetlen zsidót sem akart látni Németországban: „a mai napig nem tudjuk, hogy milyen ördög hozta őket ide. … Fogva tartanak bennünket, keresztényeket a saját országunkban. Orcánk verítékével dolgoztatnak bennünket, hogy vagyont gyűjtsenek, miközben léhán üldögélnek kályháik mögött, szellentgetés közben tömik magukat, luxusban és kényelemben élnek a mi javainkból, amelyekért olyan keményen megdolgoztunk. … Ők a mesterek, mi pedig a szolgáik vagyunk, a javainkkal, verítékünkkel és munkánkkal” – sorolja Luther a mai antiszemiták által is kedvelt bélyegeket.
2013. 05. 31. (XVII/22)
